Dermesztő részleteket osztott meg a nyilvánossággal a baloldal új csodafegyvere, Magyar Péter. A Spinoza-ház nevű rettegett liberális boszorkánykonyhában nem kisebb elszólásra ragadtatta magát, mint hogy Hann Endrével beszélgetett, akiknél rengeteg mindent mérnek. Ebből logikusan vonta le egyik laptársunk azt a következtetést, hogy az überambiciózus, a politikai karrier után lihegve epedő jogász leleplezte, hogy a Medián közvélemény-kutatócég vezetőjével tárgyal a háttérben. Varga Judit volt férje sejtelmesen azt is elárulta, hogy a nagyember, aki a köznél is jobban tudja, mi a vélemény egyes fontos politikai kérdésekről, bizonyos – nyilván közvélemény-kutatási – adatokat is megosztott vele.
Hann Endre támogatása az alkoholhoz hasonlítható: öl, butít és nyomorba dönt. Neki tényleg papírja van róla, hogy garantált, tutibiztos balfék.
A legtöbb választás előtt garantáltan melléfog, a Fideszt rendszeresen a tényleges támogatottság alatt, a baloldalt pedig messze felette méri. Így akarja előállítani művi módon a győzteshez állás reflexét.
Aztán eljön az igazság pillanata szavazás idején és a nagy koppanás az ellenzéki mocsárdűlőn. A balbarát elit viszont hisz a mediános embernek, mivel imádja, ha rózsaszín tükröt tartanak elé a bibircsókos, csúnya valóság helyett. Aztán egy ország nevetett azon, hogy Bajnai Gordon újsütetű, alig egy-két hónapos pártját, az Együtt–PM-et, bőven húsz százalék fölé mérte 2013 végén. Nem is oly rég Karácsony Gergely főpolgármesterről mutatta ki, hogy nem érné el egy választáson az ötven százalékot és helyette egy, akkor még ismeretlen jobboldali kihívóra is képesek lennének rengetegen szavazni, csak ne ő álljon megint Budapest élén.
Egyszóval adjon neked tanácsokat a Hann-művek!
– mondják szakmai berkekben, ha valakinek rosszat kívánnak. Persze gond egy szál se, hisz a feleségbántalmazásban verhetetlen jogász úgymond máris több lábra állt a tanácsadók tekintetében. Olyan kommunikációs nagyágyúk nyúltak a hóna alá, mint Rangos Katalin a Spinoza-ház komplett közönségével egyetemben, akik mögött nem kisebb bravúros politikai teljesítmények állnak, mint a Magyarhoz hasonlóan törleszkedő Vona Gábor akkora buktához segítése, hogy az akkori Jobbik-elnök felnyalta a választási porondot. Ahogy hírlik, más politikai szupermanek is mellé álltak, a megbízható vesztes szélsőbaloldali Juhász Péter egykori együttes pártnacsalnyik vagy Márki-Zay Péter.
További A Helyzet híreink
Várjuk, mikor tűnnek már föl mellette, mögötte azok a buzgó aktivisták, akik régebben lebőgtek néhányszor, és most elérkezettnek látják az időt, hogy ismét bedobják magukat egy kis hátramozdításra?
A kaszinótojás-kenő Dániel Péter nagyon hiányzik a bohóckodási menüsorról. Kiváló eséllyel ismét a pályára szaladhat segíteni MP-nek Szabó Bálint örökös szocialista botrány- és zűrpolitikus, miután egy tévéstúdió előterében már mellészegődött. És ha van egy kis szerencséje és diplomáciai érzéke a balos fiók-messiásnak, az ügyeletes esélyrombolót, Hadházy Ákost is sikerül kiengesztelnie és a maga oldalára állítania.
De mit is adunk mi itt tanácsokat, amikor máris formálódhat egy Pressman-invitáció? Ha minden úgy klappol, mint a múltkori USA-követségi széderesten, talán még az a kitüntetés is érheti, hogy Gyöngyösi Márton zsidólistázási szakértő vagy egy másik csúcsantiszemita balján ülhet. Ez ám a karrier! Ha pedig Hann elvtársék mellé Mr. Bean és a Monty Python csapata is csatlakozik, már meg is célozhatják így együtt az újabb választási leszereplést.
Borítókép: Hann Endre közvélemény-kutató (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezHazafúrási stop
Kemény fába vágja a fejszéjét az, aki a baloldali ellenzék tetteinek mozgatórugóit meg akarja érteni, s fel akarja fedezni bennük a logika morzsáit.
Fokozódó őrület
Európa „nagyjai” ma úgy érzik, országaiknak kell kipótolniuk a háborúban folyamatosan újratermelődő ukrán hiányt – nemcsak pénzben és fegyverben, de emberben is.
Hamis héja-nász
Hogy új rablói vannak a nyárnak, már Ady Endre is észrevette, de ha Dobrev Klára minapi elszólására gondolunk, a befejezést is előre is megírhatjuk.
Sárkány
A Középső Birodalom. Kína régi neve ezt jelenti szó szerinti fordításban, amely azt jelzi, hogy ők mit gondolnak saját magukról.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezPillanatképek a tébolyult Európából
Így kell harcolni Magyar Péter ellen
A gonosz Hook kapitány
A baloldal eldobta a zsidókat
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezHazafúrási stop
Kemény fába vágja a fejszéjét az, aki a baloldali ellenzék tetteinek mozgatórugóit meg akarja érteni, s fel akarja fedezni bennük a logika morzsáit.
Karácsony jövőt adna Budapestnek – mert jelent a mai napig képtelen volt
A fővárosiak nem emlékeznek semmi érdemleges cselekedetére az öt év során. Amire meg emlékeznek, arra jobb lenne nem emlékezni.
Karógeri meséje a megszorításos túrós csuszáról
Néha az lehet az érzésünk, Karácsony Gergely direkt azért mond hülyeségeket, hogy a nagy példakép Joe Bidenhez hasonlítson.
Amerikai elismerések Magyarországnak
Az angol Munkáspárt vezetője szerint addig nem lesz rend, amíg nemzeti elfogultságok élnek a népek között. Az USA elnöke derék, nagy jövőjű kultúrnépnek nevezi a magyarságot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Poloska Peti most azt hazudta, hogy a miniszterelnök helikopterrel közlekedik
Gulyás Gergely elmondta, hogy mi lesz Magyar Péter sorsa
Mostantól akár félmilliós büntetést is kaphat, aki a strandon sörözik
Zelenszkij nem lesz boldog: maradhatnak a hadköteles ukránok Németországban, ha teljesítenek egy feltételt
Feje tetejére áll a világ, de 4 csillagjegy számára fantasztikus időszak következik Európa főboszorkánya szerint
Az oroszok váratlan helyen leltek irdatlan nagy olajmezőkre, és még ebből is baj lehet
Váratlant húzott Marco Rossi, itt a válogatott kerete az Európa-bajnokságra!
Harmadszor is győztek a lettek a hoki-vb-n, megvan az első norvég siker is
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Olyat írhatnak fel receptre az orvosok, amire eddig még soha nem volt példa
Kiderült Koncz Zsuzsa titka, ezért lett ő „európai hazafi"
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezHazafúrási stop
Kemény fába vágja a fejszéjét az, aki a baloldali ellenzék tetteinek mozgatórugóit meg akarja érteni, s fel akarja fedezni bennük a logika morzsáit.
Fokozódó őrület
Európa „nagyjai” ma úgy érzik, országaiknak kell kipótolniuk a háborúban folyamatosan újratermelődő ukrán hiányt – nemcsak pénzben és fegyverben, de emberben is.
Hamis héja-nász
Hogy új rablói vannak a nyárnak, már Ady Endre is észrevette, de ha Dobrev Klára minapi elszólására gondolunk, a befejezést is előre is megírhatjuk.
Sárkány
A Középső Birodalom. Kína régi neve ezt jelenti szó szerinti fordításban, amely azt jelzi, hogy ők mit gondolnak saját magukról.