Döbbenetes videókat juttattak el a BOON szerkesztőségébe, amelyen az látszik, hogy fiatal, vélhetően középiskolás lányok hogyan bántalmazzák, illetve alázzák meg társaikat. Mindkét felvétel Miskolcon készült, az egyik a Miskolc Pláza parkolóházában, a másik pedig annak a tetején.
Eljárást indított a rendőrség a társaikat bántalmazó, megalázó diáklányok ellen
Következménye lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál, a BOON birtokába került videón látható megdöbbentő eseményeknek.
A két videót eljuttatták a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol vizsgálni kezdték őket. Most arról tájékoztatták portált, hogy a parkolóházban készült felvételen látható események kapcsán a tettleg becsületsértés elkövetése állapítható meg, amely miatt magánindítványt terjeszthet elő az áldozat. A rendőrségre egyelőre ilyen bejelentés nem érkezett.
A másik videón szereplők – amely az épület tetején készült és letérdeltetik rajta a lányt – viselkedése felveti a kényszerítés bűntett gyanúját, amely miatt a rendőrkapitányság el is indította a büntetőeljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
A közösségi oldalon a BOON cikke alatt meglehetősen indulatos hozzászólások születtek és többen egymásnak is estek. Míg az idősebbek mélyen elítélik a videón látottakat, addig a fiatalok még viccesnek is találják a látottakat. A rendőrségi eljárás azonban bizonyítja, hogy bizony az ilyen eseteket nagyon is komolyan veszik és súlyos következménye is lehet.
Az eredeti cikk ide kattintva érhető el.
Borítókép forrása: Videa
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony szorosabb együttműködést ígért a regionális önkormányzatokkal, de ez is kamunak bizonyult
Szentkirályi Alexandra reagált az újabb be nem váltott ígéretre.
Vigyázat! Telefonos csalók újabb aljas trükkel támadnak
A csalók most olyan telefonszámról hívogatják az egyik nagy bank ügyfeleit, amely a megtévesztésig hasonlít a bank egyik hivatalos számára.
Egész nap helyszíneltek a rendőrök egy Bács-Kiskun vármegyei faluban
Arra kérik a lakókat, hogy legyenek különösen körültekintők és zárják be az ingatlanokat.
„Közbe kellett volna avatkozni” – mekkorát hibáztak Fico biztonsági emberei?
Mielőbb tisztázni kell, álltak-e mások a merénylő mögött.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter: Úgy élőzz, ne látszódjon, hogy kevesen vannak
Videón Robert Fico merénylőjének vallomása
Döbbenet, ami Szoboszlaival történt a Liverpoolban, így jutott a mennyből a pokolba
Hiába másfél milliós álomfizetés, négy hónapja nem talál megfelelő embert egy állásra a Lidl
„Mi sem értjük” – vészhelyzet a válogatottnál, meglepődött Marco Rossi elfelejtett védője
Megszólalt Fico merénylőjének a fia
„Ez egy fájdalmas trauma”
Győzelemmel búcsúzott közönségétől a Manchester United, de ennek a Chelsea örülhetett
„Ő a magyar futball jövője” – jelentette ki Sztankovics a Fradi veresége után
Így reagált Vlagyimir Putyin a Robert Ficot ért merényletre
Véget ért a meglőtt Robert Fico életmentő műtétje, ezt mondták az orvosok
Kiderült, ki Robert Fico szlovák miniszterelnök merénylője
Címoldalról ajánljuk