Meghökkentő ellentmondásba került Karácsony Gergely, aki az elmúlt napokban több alkalommal is kifejtette, hogy szerinte elképesztően rossz ötlet, hogy magasházak épüljenek Rákosrendezőn, az elhanyagolt terület, az illegális szemétlerakók helyén. Csakhogy 2017-ben még ő maga terveztetett oda toronyház-rengeteget, több tucat magasházat, méghozzá egy külföldi példából kiindulva – számolt be róla a Metropol.
Karácsony Gergely nemrég még magasházakat akart Rákosrendezőre + videó
A főpolgármester Zugló első embereként másképp gondolkodott a terület hasznosításáról.
Mint írták, Karácsony a tervét, sőt a hivatalos programját az akkori zuglói településképi arculati kézikönyvben is rögzítette, az oslói Vonalkód elnevezésű új üzleti negyed magasházait és felhőkarcolóit álmodta meg a ráskosrendezői területre.
Ehhez képest most Karácsony, korábbi önmagát megtagadva, elképesztő vehemenciával kampányol a kormány ugyanerre a területre vonatkozó fejlesztési tervei ellen.
Miközben ahogy Lázár János, a projektet felügyelő miniszter hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott: még nincs szerződés a befektetővel és a kivitelezővel, és természetesen nincsenek még építészeti tervek sem a beruházásra a területen. A főpolgármesternek az sem számít, hogy saját korábbi hivatalos tervei ellen kell most harsányan állást foglalni – szögezte le a portál cikke.
Jelezték, hogy Karácsony Gergelynek talán emlékezetkiesése lehet, és elfeledkezett róla, hogy zuglói polgármestersége alatt még úgy tartotta, hogy Rákosrendező a maga 69 hektárjával Budapest tartaléka és fejlesztendő területe, ahová magasházakat kellene építeni, mint Oslóban. Több oldalt is szenteltek a témának az abban az évben elkészült Zuglói településképi arculati kézikönyvben.
További Belföld híreink
„Zugló számára rendkívül fontos feladatot jelent az átalakulás, a fejlesztés előkészítése, a terület felértékelődését szolgáló beruházások támogatása, valamint az érintett szereplőkkel való intenzív, folyamatos együttműködés. A kerület jelenleg legnagyobb változás előtt álló területe a Rákosrendező” – szól a felvezetése annak, hogy épülhetnének akár felhőkarcolók is Zuglóban.
A fejlesztési terület egy részén lehetőség van magas házak létesítésére is
– áll a 2017-es tanulmányban, amelybe az oslói Vonalkód üzleti negyed felhőkarcolóinak fotóit tették be illusztrációként.
Norvégiát másolta volna Rákosrendezőn
Az oslói magasházak a 2010-es évek első felében, egy volt teherkikötő helyére épültek a norvég főváros keleti részén található Bjørvik negyedben. Rákosrendezőhöz hasonlóan ez a terület is évtizedek óta elhagyatottan állt, romos épületekkel volt tele, és a város szégyenfoltjának számított, mielőtt a kormány új sorsot szánt neki.
A Vonalkód projekt néven futott oslói magasházak megépítése kezdetben hatalmas társadalmi vitát váltott ki, jelenleg viszont már teljes egyetértés van abban, hogy az üzleti negyedként funkcionáló városrész nélkül ma kevesebb lenne a norvég főváros.
Ezt jól mutatja, hogy a területre eredetileg kilenc magas épületet álmodtak meg a tervezők, ma már viszont 12 torony emelkedik itt Oslo fölé, a 117 méterestől a kilencvenméteresig. Arról nem is beszélve, hogy az épületekbe költözött nemzetközi cégek húszezer új munkahelyet hoztak létre, jelentősen megnövelve ezzel Oslo gazdasági teljesítményét.
Rákosrendező jelenleg illegális szemétlerakó
A főpolgármester Lázár János sajtótájékoztatója után egyenesen úgy fogalmazott, hogy magasházak egészen biztosan nem épülhetnek Rákosrendezőre. Karácsony talán abban bízott, hogy senkinek sem jut eszébe átlapozni a hét évvel ezelőtti arculati kézikönyvet, amiben még jó és megvalósítandó ötletnek tartotta a zuglói felhőkarcolókat oslói mintára.
Karácsony ezt az oslói negyedet akarta Rákosrendezőre:
További Belföld híreink
Borítókép: Részlet a 2017-es zuglói dokumentumból (Forrás: Metropol)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony szorosabb együttműködést ígért a regionális önkormányzatokkal, de ez is kamunak bizonyult
Szentkirályi Alexandra reagált az újabb be nem váltott ígéretre.
Vigyázat! Telefonos csalók újabb aljas trükkel támadnak
A csalók most olyan telefonszámról hívogatják az egyik nagy bank ügyfeleit, amely a megtévesztésig hasonlít a bank egyik hivatalos számára.
Egész nap helyszíneltek a rendőrök egy Bács-Kiskun vármegyei faluban
Arra kérik a lakókat, hogy legyenek különösen körültekintők és zárják be az ingatlanokat.
„Közbe kellett volna avatkozni” – mekkorát hibáztak Fico biztonsági emberei?
Mielőbb tisztázni kell, álltak-e mások a merénylő mögött.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter: Úgy élőzz, ne látszódjon, hogy kevesen vannak
Ők robbantották fel az Északi Áramlatot?
Drámai fotókon a Robert Fico ellen elkövetett merénylet - galéria
Robert Fico elleni merénylet: az egyik legjobb magyar testőr szerint ez történhet most Szlovákiában
Mostantól akár félmilliós büntetést is kaphat, aki a strandon sörözik
Németországban rettegnek: bajba kerülhetnek Magyarország miatt
„Ez egy fájdalmas trauma”
Megint bezárnak a boltok vasárnap: sem a Lidlben, sem a Pennyben nem tudsz majd vásárolni
Az ukrán vezetés üzent Robert Ficónak
Világháborús bejelentés, uniós ország csapatai indulhatnak Ukrajnába
„Ő a magyar futball jövője” – jelentette ki Sztankovics a Fradi veresége után
Véget ért a meglőtt Robert Fico életmentő műtétje, ezt mondták az orvosok
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKarácsony szorosabb együttműködést ígért a regionális önkormányzatokkal, de ez is kamunak bizonyult
Szentkirályi Alexandra reagált az újabb be nem váltott ígéretre.
Vigyázat! Telefonos csalók újabb aljas trükkel támadnak
A csalók most olyan telefonszámról hívogatják az egyik nagy bank ügyfeleit, amely a megtévesztésig hasonlít a bank egyik hivatalos számára.
Egész nap helyszíneltek a rendőrök egy Bács-Kiskun vármegyei faluban
Arra kérik a lakókat, hogy legyenek különösen körültekintők és zárják be az ingatlanokat.
„Közbe kellett volna avatkozni” – mekkorát hibáztak Fico biztonsági emberei?
Mielőbb tisztázni kell, álltak-e mások a merénylő mögött.