Oroszország harci gyakorló indítást hajtott végre a Jarsz mobil alapú, leválasztható robbanófejjel felszerelt, szilárd hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakétával a pleszeki állami teszt-kozmodromon – számolt be az orosz védelmi minisztérium.
Putyin bevetette a legborzalmasabb orosz fegyvert + videó
Oroszország rakétaindítást hajtott végre a Jarsz rendszerrel.
A gyakorló robbanófejek a Kamcsatka-félszigeten lévő Kura gyakorlótéren kijelölt területre érkeztek.
A kilövés célja a modern rakétarendszer taktikai, műszaki és repülési jellemzőinek megerősítése volt.
Az eseményre való felkészülés során a Stratégiai Rakétaerők gyakorolták a Jarsz rakétaindító üteg távoli területre történő átcsoportosításának eljárását, valamint a kilövés előkészítését és végrehajtását. A kijelölt feladatokat maradéktalanul teljesítették – áll a közleményben.
Mint ismert, csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök is utalt arra, hogy csapást mérhet Oroszország a Jarsz rendszerrel, amennyiben területét támadás éri.
A Jarsz rendszer átmozgatásáról a Magyar Nemzet is beszámolt, akkor szakértőt is megkérdeztünk arról, hogy vajon milyen üzenete van ennek.
Minden ilyen demonstratív fegyverbemutató és a fegyverek nyilvánosság előtti bemutatása, mozgatása két célt szolgál
– mondta el lapunk kérdésére Horváth József. Az egyik a speciális ellenfeleknek egy üzenet, hogy az adott országnak milyen fegyverei vannak, illetve a potenciális üzleti partnereknek is egy üzenet, hogy miből lehet vásárolni. Hozzátette:
Azt gondolom, hogy most ezeket a rakétákat demonstratív módon bemozgatták, sokkal inkább üzenettel bír, mint valós fenyegetés.
Borítókép: Részlet a videóból, Oroszország Jarsz rakétát indított (Forrás: orosz védelmi minisztérium)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezFolyamatosan „falba veri a fejét” az ukrán külügyminiszter
Németország beleegyezett, hogy újabb Patriot-rendszert szállítson Kijevnek.
Orbán Viktor: Mindenáron megőrizzük a békét!
„Soros azért fizeti a háborúpárti politikusokat, hogy ezt az akadályt elhárítsa.”
Európai közvélemény: határozott nem a katonaküldésre
A legnagyobb arányban a magyarok és a bolgárok zárkóznak el attól, hogy Kijevet katonák küldésével támogassák.
Szijjártó Péter: Be kell fejezni a teljesen felesleges feszültségkeltést Bosznia-Hercegovinában
Sok esetben épp a nemzetközi közösség, és benne az Európai Unió intézkedései vezetnek újabb válságok kipattanásának veszélyéhez – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Karácsony Gergelyt a saját sajtósa kérdezte az RTL Klub híradója nevében, az RTL Klub mikrofonjával - videó
Magyarország elleni vádaskodásba ment át az ukrán külügyminiszter interjúja
Pokoli buszbaleset reggel: 8 halott, rengeteg a sérült
Itt a válasz: ezért csinál egy és négy forintos leárazást az egyik legnagyobb magyar bolt – mással magyarázta a Lidl, mint most az Aldi
Meghan és Harry foghatja a fejét, súlyos ítélet született Amerikában
Meglepetés: fontos szövetségeseivel szemben állt Magyarország mellé Németország
Csak a szája jár
Negyvenezernél is több néző előtt védheti az FTC kapuját Varga Ádám
Kiderült Koncz Zsuzsa titka, ezért lett ő „európai hazafi"
Kard ki kard: Bródy János a feleségét küldi Orbánék ellen
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
A címvédés kapujában a City, a játékosa mégis majd' felrobbant
Címoldalról ajánljuk