Oroszország nem fog háborúzni a NATO-val, de követeli, hogy vegye figyelembe az érdekeit – szögezte le Vlagyimir Putyin a TASZSZ orosz állami hírügynökség közlése szerint. Az orosz elnök szerdán a Tveri terület katonai pilótáival találkozott. Kiemelte, nem fogja megtámadni sem Lengyelországot vagy Csehországot, de még a balti államokat sem. „A gondolat, hogy megtámadunk egy másik országot, teljesen nonszensz” – fogalmazott.
Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit
Ostobaságnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök azokat a kijelentéseket, amelyek szerint Oroszország támadást tervet a NATO ellen. Közlése szerint nincs szó ilyen tervekről, és a nyugati politikusok célja csupán az, hogy megfélemlítsék saját lakosságukat. Putyin egyúttal súlyos következményekre figyelmeztetett arra az esetre, ha Nyugatról érkező F–16 típusú vadászgépeket vetne be Ukrajna az orosz–ukrán háborúban.
Putyin szerint a nyugati politikusok effajta kijelentéseinek célja, hogy „megfélemlítsék saját lakosságukat”.
Emlékeztetett, a katonai kiadásokra vonatkozó adatok sem támasztják alá az orosz támadásra vonatkozó állításokat. Közölte, 2022-ben az Egyesült Államok 811 milliárd dollárt fordított katonai kiadásokra, míg Oroszország csupán 72 milliárd dollárt. „Nem Oroszország haladt a NATO-országok határai felé, hanem fordítva” – húzta alá Putyin.
Figyelmeztetett ugyanakkor, ha a Nyugat F–16 típusú vadászgépeket szállít Ukrajnának, az orosz csapatok lelövik őket – „legitim célpontokká” válnak akkor is, ha harmadik országok területéről indítják azokat.
További Külföld híreink
Putyin szerint az harctéri helyzeten egyébként sem változtatnának a vadászgépek. Hozzátette, a Nyugatról Ukrajnába érkező más repülőgépek ugyanarra a sorsra fognak jutni, mint mostanában is a tanok, a páncélozott járművek, a rakétakilövők és egyéb katonai felszerelések. „Megsemmisítjük őket” – szögezte le.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlamenti pártok Moszkvában 2024. március 19-én (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÚjabb káosz fenyeget Európában, ezúttal a pénz miatt
Az euróval való fizetés okoz gondot.
Nagyon súlyos következményekkel járhat, ha hagyja meghízni a gyermekét
És itt nem a cukorbetegség a legnagyobb probléma.
Mégis kap amerikai fegyvereket Izrael?
A republikánusok jogszabállyal kényszerítenék rá Bident a cselekvésre.
Folyamatosan „falba veri a fejét” az ukrán külügyminiszter
Németország beleegyezett, hogy újabb Patriot rendszert szállítson Kijevnek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Telex, 444, hvg és a többiek: sunyin hallgat a dollármédia, hogy Magyar Péter gazdasági vezetője és új anyósa elítélt bűnöző
Újabb gyanúsítottra csapott le a NAV Cseh Katalinék uniós botrányában
Ez a 4 csillagjegy isteni aurával rendelkezik
Balkáni áradat fenyegeti Torockót
Kőkemény teszt: csak a magas IQ-val rendelkezők képesek megoldani ezt
Itt a válasz: ezért csinál egy és négy forintos leárazást az egyik legnagyobb magyar bolt – mással magyarázta a Lidl, mint most az Aldi
Világháborús bejelentés, uniós ország csapatai indulhatnak Ukrajnába
„Ortega megmentett minket” – Guardiola szerint ha nincs az a védés, bajnok az Arsenal – videó
Eddig nem látott felvételek az orosz Szu-25-ös vadászgépek kíméletlen csapásáról
Magyar Péter a videósának: úgy élőzz, ne látszódjon, hogy kevesen vannak!
Több százezer lehet a büntetés: súlytöbblettel, kikapcsolt hűtőberendezéssel közlekedett egy férfi
Berezelt a vitától
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÚjabb káosz fenyeget Európában, ezúttal a pénz miatt
Az euróval való fizetés okoz gondot.
Nagyon súlyos következményekkel járhat, ha hagyja meghízni a gyermekét
És itt nem a cukorbetegség a legnagyobb probléma.
Mégis kap amerikai fegyvereket Izrael?
A republikánusok jogszabállyal kényszerítenék rá Bident a cselekvésre.
Folyamatosan „falba veri a fejét” az ukrán külügyminiszter
Németország beleegyezett, hogy újabb Patriot rendszert szállítson Kijevnek.