Hiába mondja azt rendre a baloldal, hogy a Fidesznek hatalmas médiafölénye van, mert ez egyszerűen nem igaz. A legtöbb emberhez eljutó internetes világot a baloldali véleményvezérek uralják. A magukat álnok módon függetlennek beállító, de egyébként vérbalos influenszerek rendre a miniszterelnök, a kormány és a nemzeti oldalhoz köthető közszereplők tevékenységét monitorozzák, és igyekeznek minden létező módon lejáratni a tevékenységüket, megszólalásaikat. Ennek az influenszer-siserehadnak az egyik legikonikusabb és egyben az egyik legirritálóbb alakja Lilu. Az RTL műsorvezetője gyakorlatilag mindent azonnal kommentál, amit a balos média felkap. Ez egy jól szervezett társaság, együtt mozognak a komplett baloldallal. Lilu legutóbb éppen egy kamuhírt pörgetett meg az Instagram-oldalán, de amikor kiderült az igazság, bocsánatkérésre már nem futotta tőle. A napokban pedig egy fölöttébb kínos, felháborító dolog derült ki róla.
Fiala János KeljFelJancsi című talk-show-jának Rákay Philip médiaszakember, producer volt a vendége, aki elmesélte, hogy miután ő volt a házigazdája 2002 áprilisában annak az emlékezetes Fidesz nagygyűlésnek a Kossuth téren, gyakorlatilag kitaszított lett a média világából. A műsorvezető felidézte Philip egy korábbi megszólalását is, amelyben arról beszélt:
„Egyik igen jól ismert, ma is népszerű műsorvezető társam összehívta a zenetévé vezetőségét, fellázítva ellenem szinte a teljes stábot, számonkérve a vezérigazgatót, hogy miért nem rúgnak ki azonnal, mert állítólag őt is nácizzák miattam.”
Majd rákérdezett arra, hogy ki volt ez az illető, mire Philip habozás nélkül rávágta, hogy Lilu volt az.
További Poszt-trauma híreink
Az RTL műsorvezetőjének viselkedése számunkra, itt a nemzeti oldalon nem volt meglepő, hiszen tudtuk jól, hogy Lilu már akkor is a baloldal szekerét tolta. Azonban az a kínos tény, hogy a műsorvezető társa, kollégája ellen fordult, semmiképpen nem vet rá jó fényt. Azzal, hogy ez a történet kiderült végre, az igazságos, haladó gondolkodású, elfogadó, jóemberkedő álarc végérvényesen a porba hullott.
Így múlik el a világ dicsősége…
Borítókép: Lilu (Forrás: Képernyőkép/YouTube)
. . .
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
Teljesítménytagadó manipulátorok
Összevissza mérik az álfüggetlen közvélemény-deformáló cégek a pártok támogatottságát.
EP: a farkasok hallgatnak
A baloldal vagy valóban európai, szélsőség- és kommunizmusmentes lesz – vagy előbb-utóbb nem lesz.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
Pillanatképek a tébolyult Európából
Így kell harcolni Magyar Péter ellen
A gonosz Hook kapitány
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezKard ki kard: Bródy János a feleségét küldi Orbánék ellen
Támad az egykori SZDSZ.
Kiderült Koncz Zsuzsa titka, ezért lett ő „európai hazafi"
Egy brancs ez, nem vitás.
Tordai Bence durván beleszállt a Fideszbe, nem volt elég neki, amit a fradistáktól kapott
Magyarázza a szánalmas bizonyítványát.
Sylvester Stallone keményen odacsapott a szép új világnak
Sokan érzékelik már, hogy nagy a baj.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter gazdasági vezetőjének bűntársai egy ismert politikus nevével is visszaéltek
Berezelt a vitától
Most jött a szörnyű hír: 3 ember meghalt Győrnél
Óriási a baj az iváncsai akkugyárban: se megrendelés, se termelés az elektromos autóipar válsága miatt
Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár
Hiába másfél milliós álomfizetés, négy hónapja nem talál megfelelő embert egy állásra a Lidl
Stockholm: jöhetnek az atomfegyverek!
Haaland duplájával a Man. City legyőzte a Spurst, és nagyon közel került a bajnoki címhez!
Meghalt az ikonikus magyar film szereplője, az egyik legnagyobb legenda megformálója + videó
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Orbán Viktorról áradozik a Wall Street Journal
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
Teljesítménytagadó manipulátorok
Összevissza mérik az álfüggetlen közvélemény-deformáló cégek a pártok támogatottságát.
EP: a farkasok hallgatnak
A baloldal vagy valóban európai, szélsőség- és kommunizmusmentes lesz – vagy előbb-utóbb nem lesz.