Vasárnap csapatidőfutammal kezdődött meg a női Vuelta, amely nagyon szoros versenyt hozott. Vas Blanka csapata, az SD Worx–Protime úgy végzett a harmadik helyen, hogy mindössze egy másodperccel kapott ki a győztes Lidl–Trektől. Vas Blanka hétfőn, a Vuelta második szakaszán minden szempontból tovább javított: a második helyen ért célba, ezzel összetettben átvette a vezetést.
Szenzációs magyar siker: Vas Blanka vezeti a Vuelta összetettjét + videó
Vas Blanka (SD Worx–Protime) a második helyen ért célba a spanyol körverseny, a Vuelta Espana Femenina hétfői, második szakaszán. A magyar kerékpáros ezzel összetettben átvette a vezetést, kedden piros trikóban tekerhet. Vas Blanka előtt magyar női versenyző még nem ért el hasonló sikert, a férfiak közül Valter Attila 2021-ben vezette három szakaszon át az olasz körverseny, a Giro d’Italia összetettjét.
Vas Blanka tavaly a Girón szakaszgyőzelmet már ünnepelhetett , a három nagy körverseny egyikén viszont most először viselheti az összetett éllovasnak járó trikót, amely a Vuelta esetében piros színű. Korábban egyetlen magyar női versenyző sem járt hasonló magasságokban, a férfiak közül 2021-ben vezette három szakaszon át az olasz körverseny, a Giro d’Italia összetettjét.
A női Vuelta május 5-én, vasárnap ér véget, addig minden nap rendeznek szakaszt. A harmadik, keddi etapot már biztosan úgy, hogy Vas Blanka viseli a piros trikót.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNagy elégtételként éli meg a Fradi elleni kupadöntőt a Paks kapusa, aki kedd óta tud újra őszintén mosolyogni
Szappanos Péter nem fogja szekálni Dibusz Dénest a kupadöntő után.
Hiába az arany mez, a Paks hosszabbításban legyőzte a Ferencvárost és megnyerte a Magyar Kupát!
Emlékezetes finálét vívott egymással a két zöld-fehér csapat.
Két csapatunknak Debrecen jelenti az utolsó esélyt Párizsra
A 3×3-as szakágban a nők és a férfiak is várhatóan telt ház előtt lépnek pályára a kvótáért.
Ennél jobb hírt nem is kaphatott volna a Ferencváros és a Paks
A Ferencváros és a Paks telt ház előtt játszik szerda este a Magyar Kupáért a Puskás Arénában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Elnémult az RTL Klub a Karácsony Gergellyel készült leleplezésünk után - videó
Véget ért a meglőtt Robert Fico életmentő műtétje, ezt mondták az orvosok
II. Erzsébet kedvenc unokája nem Vilmos és nem is Harry volt
Robert Fico elleni merénylet: az egyik legjobb magyar testőr szerint ez történhet most Szlovákiában
Megint bezárnak a boltok vasárnap: sem a Lidlben, sem a Pennyben nem tudsz majd vásárolni
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Világháborús bejelentés, uniós ország csapatai indulhatnak Ukrajnába
Megszüntethetik a videobírót a Premier League-ben
Az ukrán vezetés üzent Robert Ficónak
Ilyen állapotban van most a meglőtt Robert Fico + videó
Kiderült, ki Robert Fico szlovák miniszterelnök merénylője
Ők robbantották fel az Északi Áramlatot?
Címoldalról ajánljuk