„Megmondtam, hogy nem válaszolok!” – ezekkel a szavakkal menekült el Magyar Péter a Magyar Nemzet kérdései elől. A stáb arról kérdezte a Tisza Párt alelnökét, hogy továbbra is kitart-e amellett, hogy semmiféle kapcsolatban nem áll Bajnai Gordonnal. A korábbi miniszterelnökről már korábban kiderült, hogy a hozzá köthető DatAdat cégcsoport támogatta Márki-Zay Péter 2022-es kampányát.
Korábban tagadta, később magyarázkodott, most már nem is kommentálja Magyar Péter, hogy mi a köze Bajnaihoz + videó
Az újdonsült politikus nem válaszol arra, hogy milyen kapcsolatban áll a korábban Márki-Zay Pétert is támogató Bajnai Gordonhoz köthető cégekkel. Egyesülete, a Legyél a Változás a volt miniszterelnökhöz is elérő offshore céggel is összefüggésbe hozható.
Majd a DatAdat osztrák leányvállalatának neve, az Estratos felbukkant Magyar Péter szervezetének honlapja, a Talpramagyarok.hu adatvédelmi tájékoztatójában. A politikus először tagadta, hogy bármi köze lenne Bajnai Gordonhoz.
Később már azzal magyarázkodott, hogy az adatvédelmi tájékoztató egy részét mástól vették és az csak benne maradt.
Legutóbb pedig a Magyar Nemzet arra világított rá, hogy Magyar Péter egyesületét, a Legyél a Változást, egy második kerületi ingatlanba jegyezték be. A lakás a Benedict 2002 Befektetési és Szolgáltató Kft. tulajdonában áll.
További Belföld híreink
Az Átlátszó.hu még 2014-ben derítette ki, hogy ez a cég egy ciprusi offshore-ügyekben érintett másik cég, a Burnack Holdings Ltd. egyik részvényese.
Ez utóbbihoz kapcsolódik a Bajnai Gordon fémjelezte Wallis Asset Managment több tagja. Például Winkler Gyula, aki támogatta Bajnai pártalapítványát, vagy Nagy György, aki a Wallis egyik alapítója.
Ezzel kapcsolatban kérdezte a Magyar Nemzet Magyar Pétert, azonban ő azzal hárította el a válaszadást, hogy megunta kérdéseinket, és különben is, magánrendezvényt tart, ahová minket nem várnak.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely az antikorrupciós kutatószobáról is kamuzott egy nagyot!
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.
Gázolt a vonat Zalaegerszegnél
A Budapest és Zalaegerszeg között késésekre, hosszabb eljutási időre és pótlóbuszos átszállásra kell számítani.
Karácsony hallgat, Mravik is hallgat, a kampányfinanszírozási botrány pedig tovább dagad + videó
A főpolgármesternek egy sajtósa sietett a segítségére, hogy válaszolja azt az újságírók kérdéseire, hogy csak élő adásban ad interjút.
Újabb baleset miatt ismét lezárták az M1-est
Több jármű karambolozott az M1-es autópályán a kiépített terelés elején.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Poloska Peti most azt hazudta, hogy a miniszterelnök helikopterrel közlekedik
Gulyás Gergely elmondta, hogy mi lesz Magyar Péter sorsa
Mostantól akár félmilliós büntetést is kaphat, aki a strandon sörözik
Zelenszkij nem lesz boldog: maradhatnak a hadköteles ukránok Németországban, ha teljesítenek egy feltételt
Feje tetejére áll a világ, de 4 csillagjegy számára fantasztikus időszak következik Európa főboszorkánya szerint
Az oroszok váratlan helyen leltek irdatlan nagy olajmezőkre, és még ebből is baj lehet
Váratlant húzott Marco Rossi, itt a válogatott kerete az Európa-bajnokságra!
Harmadszor is győztek a lettek a hoki-vb-n, megvan az első norvég siker is
Fordulópont Brüsszelben: Magyarország nyerhet Von der Leyen kapitális hibája után
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Olyat írhatnak fel receptre az orvosok, amire eddig még soha nem volt példa
Kiderült Koncz Zsuzsa titka, ezért lett ő „európai hazafi"
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely az antikorrupciós kutatószobáról is kamuzott egy nagyot!
A főpolgármester újabb be nem tartott ígéretéről rántotta le a leplet Szentkirályi Alexandra.
Gázolt a vonat Zalaegerszegnél
A Budapest és Zalaegerszeg között késésekre, hosszabb eljutási időre és pótlóbuszos átszállásra kell számítani.
Karácsony hallgat, Mravik is hallgat, a kampányfinanszírozási botrány pedig tovább dagad + videó
A főpolgármesternek egy sajtósa sietett a segítségére, hogy válaszolja azt az újságírók kérdéseire, hogy csak élő adásban ad interjút.
Újabb baleset miatt ismét lezárták az M1-est
Több jármű karambolozott az M1-es autópályán a kiépített terelés elején.