Amióta a Fidesz is megnevezte a jelöltjét a főpolgármesteri posztra Szentkirályi Alexandra személyében, Szabó Tímea idegesebbnek tűnik. Így már két erős kihívóval is szembe kell néznie Karácsony Gergelynek, aki ténykedése során hibát hibára halmozott. Szinte semmi sem valósult meg eddigi ígéreteiből. Csődközelbe kormányozta a koszossá, rendezetlenné és kaotikussá vált várost. Működése alatt a balliberális vezetésű főváros parkolóhelyeket számolt fel, megemelte a parkolási díjakat és kiterjesztette a fizetős zónákat olyan helyeken is, amelyek korábban ingyenesek voltak.
Írásos ígérete ellenére, nagy dugókat okozva, nem adta vissza az autósforgalomnak a Lánchidat, emellett városszerte megjelentek a biciklisávok mellett az úgynevezett Geri-karók: az Üllői úti és Váci úti sávval közfelháborodást váltott ki nemcsak a budapestiek, de a mentők között is – a Geri-karók növelik a káoszt és a dugókat városszerte.
Ez a valóság, ezt érzékelik a budapestiek
További Poszt-trauma híreink
Ezzel szemben Szabó Tímea legutóbbi posztja tiszta öndicséret, ami a régi mondás szerint bizony büdös. Különösen, ha nincs mögötte valós teljesítmény. A Párbeszéd – ZÖLDEK ügyvezető társelnöke a következőket írta a Facebookra kitett posztjában:
„A város szabad, zöld és szolidáris jövőjét azok az európai források szolgálják, amelyeket Budapest megszerzett, kilobbizott, kiharcolt magának. Jövőt adunk Budapestnek! (...) A Fidesz rombol. Mi ellenszélben is a budapestiekért dolgozunk."
Kedves Tímea, pont ebből a jövőből nem kérnek a budapestiek. Elegük van Karácsony ámokfutásából.
Borítókép: Szabó Tímea és Karácsony Gergely (Forrás: Facebook)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKi az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
Pillanatképek a tébolyult Európából
Így kell harcolni Magyar Péter ellen
A gonosz Hook kapitány
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezKard ki kard: Bródy János a feleségét küldi Orbánék ellen
Támad az egykori SZDSZ.
Kiderült Koncz Zsuzsa titka, ezért lett ő „európai hazafi"
Egy brancs ez, nem vitás.
Tordai Bence durván beleszállt a Fideszbe, nem volt elég neki, amit a fradistáktól kapott
Magyarázza a szánalmas bizonyítványát.
Sylvester Stallone keményen odacsapott a szép új világnak
Sokan érzékelik már, hogy nagy a baj.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Fontos dologra hívta fel a figyelmet Orbán Viktor
Így reagált Vlagyimir Putyin a Robert Ficot ért merényletre
II. Erzsébet kedvenc unokája nem Vilmos és nem is Harry volt
Meglőtték Robert Ficót
Kőkemény teszt: csak a magas IQ-val rendelkezők képesek megoldani ezt
Üzemanyag: döntöttek az új magyarországi árakról – véget ért egy nagy sorozat
Kocsis Máté: Ennyit a 444-ről...
A Youtube-sztár bokszoló világbajnok barátnője erotikus fotókon mutogatja a csodálatos melleit
Ők robbantották fel az Északi Áramlatot?
Sz…r ember vagy Karácsony Gergely
„Egészen döbbenetes, ami történt”
Kiderült, ki Robert Fico szlovák miniszterelnök merénylője
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKi az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.