Így szivárog be a Muszlim Testvériség Európába

Terjeszkedik az iszlamista ideológia kontinensünkön.

2024. 05. 17. 16:21
-Muszlim diákok érkeznek egy milánói iskolába 2006. október 11-én. (Fotó: AFP/Paco Serinelli)
Fotó: Paco Serinelli Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lorenzo Vidino egy nemrégiben tartott európai konferencián elmondta, hogy a Muszlim Testvériség egy „szociális hálózat”, amelyet ideológiai és gazdasági kapcsolatok kötnek össze, és amelyet nagymértékben Katar finanszíroz – írja az European Conservative, hívja fel rá a figyelmet a Mandiner.  

A szervezet elősegíti az iszlám radikalizációt, és le akarja rombolni az emberi jogok és a demokrácia rendszerét, amelynek helyére egy globális kalifátust akar építeni 

– mondta Vidino. 

Florence Bergeaud-Blackler akadémikus a konferencián arról beszélt: talán nyugati értelemben nem tekinthető terrorszervezetnek a mozgalom, de a csoport azért alkalmazkodik az európai társadalmakhoz, hogy „saría-kompatibilissé” tegye azokat. A professzor több halálos fenyegetést kapott, s a tudományos közösség is kiközösítette a csoporttal kapcsolatos kutatásai miatt. 

A Muszlim Testvériség transznacionális szunnita iszlamista szervezet, amelyet 1928-ban Hasszán al-Banna iszlám tudós alapított Egyiptomban. A csoport egyre nagyobb befolyással bír az európai muszlim közösségekre, a kultúrával, oktatással, pénzügyi befektetésekkel, politikai lobbizással és jótékonysággal foglalkozó számos társszervezete révén. Egyiptomban és néhány más arab országban terroristacsoportként tartják számon.

Franciaországban a kormányzat szeretné visszaszorítani a szervezet befolyását, miután 2019 óta a Muszlim Testvériség ötvenezerről százezerre növelte tagjainak számát az országban. 

A francia életbe való beszivárgásának bizonyítékai a fejkendőt viselő nők növekvő számában, a munkahelyi és uszodai vallási követelményekben, valamint a halal (muszlim étkezési szabályok) áruk növekedésében mutatkoznak meg.

Egy tavalyi svédországi jelentés bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a rendkívül befolyásos Svéd Iszlám Liga a Muszlim Testvériség fedőszervezete, amely titokban iszlamista célok elérése érdekében tevékenykedik. 

De a Muzulmán Testvériség beszivárgott a főáramú európai intézményekbe is. A Testvériséghez szorosan kötődő Európai Muszlim Ifjúsági és Diákszervezetek Fóruma (FEMYSO) például finanszírozást kapott az Európai Bizottságtól, és tagjait az Európai Parlamentben (EP) is szívesen látták. Egy másik, a csoporthoz kötődő civil szervezet, az Európai Hálózat a Rasszizmus Ellen szintén meg lett hívva az EP-be. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP/Paco Serinelli)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.