A Vajda Lajos híd álma

Weiner Sennyey Tibor

2017. március 5., vasárnap 11:01, frissítve: vasárnap 11:02

A lebegő kertben pirkad. Korai sétát teszek. Az ősfolyam felett ködpamacsok úsznak, a szigetet még belepi az álom. Elképzelem a Vajda Lajos hidat, amelyen át lehetne sétálni a szemközti Szigetmonostorra. Ott az ember betérhetne a teaházba, és a túloldalról gyönyörködne Szentendre ébredésében. Megszólalnának a hajnali harangok, aztán a sétáló visszatérne, hogy a Fő téren áthaladva, sikátorokon keresztül bolyongva, a zsidó imaház mellett meg-megállva végül hazatérjen.

Eszembe jutnak Vajda Lajos szentendrei házai, amelyek most Debrecenben kiállításon láthatók májusig, s e házak rajzai között bolyongok valójában, míg a többiek köröttem még úgy alusznak, mint vágott fahasáb.

És felidéződik Vajda egy levele, amelyben a Magyarországra feszülő nagy erővonalakat rajzolja fel vázlatosan, s amely Hamvas Öt géniuszát előzi meg. A képzőművészet mindig előrébb jár, mint az irodalom. Néha csak néhány lépéssel, gyakran évszázadokkal. Aki pedig mindenkinél előrébb volt, többet tudott, Vajda Lajos volt. Még Hamvasnál is, bár neki mentségére mondhatjuk, hogy ezt ő is tudta. Vajon ha a farakás felborul, s az emberek ébredezni kezdenek, eszükbe jut-e, hogy egy népből valók Vajda Lajossal és Hamvas Bélával? Vajon gondoltok-e arra, magyarok, hogy Vajda Lajossal és Hamvas Bélával rokonságban élni nemcsak büszkeséget jelent, hanem kötelességet is? Milyen kötelességet? Időről időre meg kell néznünk egy-egy Vajda-képet, újra és újra el kell olvasnunk egy-egy Hamvas-írást. Akár a kettőt egymás tükrében. Ez szinte kötelessége annak, aki magyarnak született, s normális akar maradni.

Ilyeneken tűnődöm hajnali sétámon, persze csak félig komolyan. Végül is mindenkinek saját döntése, mitől fosztja meg magát. Ha valaki nem lát soha életében Vajda-képet, vagy nem olvas Hamvastól semmit, az az ő dolga, s még lehet „normális”. Én csak annyit mondok, ha megteheted, hogy gyönyörködj a pirkadatban, ne mulaszd el. Ha magyarnak születtél, igyál a forrásból, ami valóban magyarrá tehet. Még csak az sem kell, hogy Vajda képei „tetsszenek”, vagy Hamvassal „egyetérts”. Dehogyis! Elég, ha műveiket látóteredbe helyezed, és időt hagysz nekik. Már az is segíteni fog, hogy megértsd, kivételes helyzetben vagy. Egy népből származol velük, s még annyi más hőssel, kiknek nevét jóllehet fel sem jegyezték, nem is ismerheted őket. Hozzájuk igazítsd magad, ne becsvágyhoz, ködképekhez, melyek megjelennek a kedély láthatárán. Magyarságod ne hőbörgés legyen, hanem tudás. Mondjuk Vajda Lajos és Hamvas Béla tudása.

Aztán hazaérek a lebegő kertbe. A palántáim már megeredtek kis cserepeikben, és énekelve fogadják a felkelő nap sugarait. Neked nevelem ezeket a növényeket, remélve, hogy eljössz, adhatok párat, s majd te is életet nevelsz saját kertedben.

A szerző költő, író, a Drót főszerkesztője. Lapunkba utazásokról és kertekről, művészetről és életről ír.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.03.04.