Hegyibeszéd

Így ültünk tehát

Hegyi Zoltán, 2017. január 9., hétfő 17:50, frissítve: hétfő 18:27

Úgy gondolta, öngyilkos lesz. De nem csak úgy, kutyafuttában. Hanem amúgy címlaposan, figyelemfelhívóan, ahogy az igazán kétségbeesettek teszik. Aztán rájött, hogy ilyen már nincs. Senkit nem érdekel senki. Legalábbis ezt mondta nekem.

Igaza volt. Kit érdekel például az a nő, aki szilveszter reggelén felgyújtotta magát annak a falunak a szélén, ahol még élek. Ötperces lokális beszédtéma. A komplett élete. A léte. És annak minden bizonytalansága. Na meg még volt mellette néhány gyerek, ló, kutya, szalmabála. Van, aki még ebbe belegondol? Nincs. Hírsor alul, legfeljebb. A bulvárban.

Nekem nagyon nincs lejjebb. Vagy tudja/gondolja a fene. Arany. Minden szava. Jövőre (jövőre, január 3. ez) lemegy a tejföl áfája. És még a sertésbelsőség. Remek perspektíva. Jó lesz nekünk. A súlytalanságban szeretkezünk. De kivel, és mit jelent ez? Még egy kis szilveszter. Szörnyű hajnal jő, dermesztő hideggel. Azt mondja egy csávó a tévében, hogy korlátozhatják is a fafűtést, mert a szálló por. Hogy lesz? Bejön három hívatlan, és kicsavarja a gyufát a kezemből? Ezek megbolondultak? Megölnek vagy megfagyunk?

Vissza a szeretkezéshez, szeretethez. Összebújni jó. Régi könyvekkel is. Úgy emlékeztem Müller Péter Mester Szeretetkönyvére, mint ami feldobott. Ezen az újéven keserves volt vele a reggel. Ezt mondja úgy a harminckilencedik oldalon: „Amikor a magánszív fellázad, a kérdés így hangzik, üvöltve: Az én boldogságommal mi lesz?” Csupa nagybetűvel. Érthető ez? Márai most. Felgyújtani magunkat baromság, rettenetes fájdalom, mondta legszebb lovastrénerem, nézd csak a Sándort, cső a fejbe, oszt kész. A fulladás is vacak, mondtam erre én, tapasztalat, bár nem önkezű. Így ültünk tehát. Tanyáztunk mintegy. Aztán elment ő is. Müller maradt, így: „Magányos énünk börtönéből menekülünk a kapcsolatokba, és a kapcsolatokból menekülünk a magányos énünkhöz. Ma már kitörni is ritkán akarunk, soha ilyen kemény a »magánszív« nem volt, mint manapság. A társas lét olyan mértékben vált pokollá, hogy sokan az egyedüllét mellett döntenek. Egyedül még mindig jobb, mint a közös téboly.” Kissé később meg így: „Figyeld meg, minden érzelmi kapcsolat megszűnése a halálélményhez hasonló. Nem azt éljük meg, hogy kiléptünk egy ismerős sugárzás hatókörzetéből, hanem hogy az egész megszűnt örökre. Nincs adás, nincs vétel többé. Ez az érzelmi szeretet nagy tragédiája. Ha nem érinthetem, ha nem érezhetem – akkor nincs is. Elment, elutazott, meghalt. Anyák néha úgy élik meg, ha gyermekük egy másik országba utazik, és ott új életet kezd, mintha meghalt volna.”

Nem tudom, Müller Péter milyen szívből ír. Valami nagy közösből és kicsit Jézuséból is, azt hiszem. Ezek a legjobb momentumok. Várakozom. Az nem mindig rossz, él benne a remény, az utolsó halott. Ezúttal nem volt annyira jó. Hogy az is megváltás, ha megvirrad az irgalmatlan fagyos derengésben.

A gyerekeim leléptek, ha egyelőre nem is külországba, de messze. Nagyon messze. Nincs már éjszakai szuszogás-ellenőrzés. Ez az élet rendje. Édesanyám meghalt. Ez is az élet rendje. Attól még úgy jár át, mint huzat a házon. Alig vannak kapaszkodók. Olyanok, mint régen a szovjet metróban. Mintha valaki valami maró folyadékot öntött volna rájuk.

Na, ez már mindjárt nyafogás. De ki meri azt állítani, fontossága teljes tudatában, hogy nyafogni soha, de soha sem ér. Alkotás. Az is van. Újságba írni (Márai szókapcsolata) például, ha nagyon durván komolyan vesszük. Pilhál Gyuri, akiben a tehetség és a felelősség különös egysége naponta életre kél, tárulkozott erről fel és ki nemrég. Másba írni ebben az életben nem nagyon volt idő. Anthony Storr brit pszichiáter Az alkotás dinamikája című művében viszont ezt írja: „Az egyént, aki legalább annyira fél a szeretettől, mint amennyire a gyűlölettől, nem csupán az esztétikai élvezet megtapasztalásának öröme és az a vágy vezérelheti az alkotótevékenység felé, hogy megmozgassa aktív elméjét, hanem az is, hogy megvédje magát azoktól a szorongásoktól, amelyeket a magába zárkózás és az emberi kapcsolatok kiépítése közt feszülő ellentét gerjeszt.” Mára ennyi.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 07.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása