2017. március 28.,
kedd, Gedeon, Johanna napja

19°

Bűnügy és baleset

Bűnügy és baleset

Fekete Gy. Attila

Bódult lehetett a Szentendrei úti baleset okozója

Egyelőre semmi nem utal autóversenyzésre sem, hacsak a Mercedes sofőrje nem önmagának akart bizonyítani.

MNO

Négy benzinkutat is kirabolt, majd öngyilkos lett

Menekülés közben balesetet szenvedett a férfi, majd a nála lévő fegyverrel megölte magát.

MN

Előzetesbe került a férfi, aki embereket akart felgyújtani

Sz. László késsel fenyegetőzött, és égésgyorsítóval locsolta le a váci vasútállomáson várakozók ruháját.

MN

Öt évvel ezelőtti gyilkosságra derült fény

Egy 27 éves férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

MN

Milliós aranyórát és egy csomó csokit is lopott

A csokit és az aranyat is szerette, de nem sokáig örülhetett zsákmányának a hajósi betörő.

MN

Eltűnt magyar férfit keresnek Angliában

Február 9. óta keresik a 23 éves Kiss Ádám Lászlót.

MN

Megalázó eljárás: magát buktatta le a kémkedő rendőr

Kémkedett nevelt fiának nagyszülei után, de pozíciójával is visszaélt a komlói rendőr.

MN

Furgonnal hajtottak át az unokáját védő férfin

Unokáját akarta védeni, kisteherautóval ütötték el a vácszentlászlói férfit.

MN

Téglával és kapanyéllel verte halálra ismerősét egy férfi Budapesten

A 46 éves román férfival szemben vádat emeltek.

MN

Előzetesbe került a rabszolgatartó sátai házaspár

Veréssel kényszerítettek munkára egy férfit, egy 75 éves asszony nyugdíját pedig elvették.

MTI

Felborult egy kisbusz az M7-esen, egy ember meghalt

A balesetben öten megsérültek.

MN

Vádat emeltek a kutyát lelövő vadász ellen

A Dunába dobott tetemben lévő csipszám alapján derült ki, hogy az eb kiképzett pásztorkutya volt.

MTI

Karddal támadtak egy férfira Miskolcon

Testi sértés és garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást ellene.

MTI

Szándékosan halálra gázolta haragosát

Emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a 33 éves férfit.

MTI

Az M5-ösön felborult egy távolsági autóbusz

A buszon negyvenkilenc ember utazott, öten könnyebben megsérültek.

MTI

Magyar sziklamászó vesztette életét Erdélyben

A 36 éves magyarországi férfi egy nagybányai társával mászott fel a Kőköz szoros egyik sziklafalára.

MTI

Veronai baleset: éjjel ne járjanak iskolabuszok!

Mintegy 30 ezren töltötték ki az Emmi veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét.

MN

Közmunkást verne? Nyugi, megúszhatja a börtönt!

Nyolcan vertek meg viperával, baseballütővel közmunkásokat, de az egyetlen azonosított tettesnek sem kell börtönbe mennie.

MNO

Lakástűzben halt meg egy férfi Budapesten

Még nem tudni, mi okozta a halálos pesterzsébeti lakástüzet.

MNO

Újabb drograzzia volt a Hős utcában

Négy dílert kaptak el a kőbányai Hős utcában, ahol szinte minden hónapban van egy nagyobb drograzzia.

MN

Satufékezett az orosz metró, megint kiállt a forgalomból

Nem telik el nap hiba nélkül. A Pöttyös utcánál például negyedórát vesztegelt, mire kinyíltak az ajtók.

MTI

Orgazdaság miatt vehették őrizetbe Tasnádi Pétert

Őrizetbe vettek két embert, egy budapesti üzletembert és bűntársát.

MN

Megvertek egy taxist a Nyugati térnél

Felvételt tett közzé a rendőrség az elkövetőről.

MN

Szög állt ki a 3-as metró üléséből, egy utas megsérült

A nőnek elszakadt a ruhája és megsérült a lába.

MN

Lőkösházán fogtak el egy körözött külföldit

Magyarországon akart átutazni a szír férfi, aki ellen a német hatóság adott ki elfogatóparancsot.

MTI

Élete végéig börtönben marad az ivádi gyilkos

Visszautasította a férfi közeledését a 18 éves lány, akit ezután fejbe vágott, és autójával áthajtott rajta.

MN

Lezárták a 4-es utat Debrecen közelében

Egy személygépkocsi és egy mikrobusz ütközött össze.

MN

Megtalálták az eltűnt győri újságírónő holttestét

Fia a Facebook oldalán jelentette be, hogy édesanyja meghalt.

MTI

Ráuszította kutyáját a hangoskodó gyerekekre egy nő

Egy kisfiú megsérült, édesapja feljelentést tett.

MNO

A Dunába vetette magát egy férfi a Szabadság hídról

A rendőrök perceken belül kimentették a vízből.

MNO

Négy magyar cég is jól járt az orosz pénzmosodával

Cseppek a lopott pénz tengerében, de magyar cégek is jól járhattak az orosz Laundromat-pénzmosodával.

MTI

Kelenföldnél vonat, Magyarhertelendnél kamion gázolt

A Budaörsi út térségében, illetve a 6602-es úton ütöttek el gyalogosokat.