Hihetetlen: a liberálisok körében is tarolna a Fidesz
A magukat liberálisnak valló szavazók körében is fölényesen vezet a Fidesz–KDNP-szövetség. Tovább
Orbán: Az erősek összefognak, a gyengék széthullanak
A reformáció 500. évfordulójára megújul a Debreceni Református Kollégium. Erről Orbán Viktor és Bölcskei Gusztáv írt alá megállapodást szombaton. Tovább
Semjén: Ami a románoknak Moldova, az nekünk Erdély
Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes mellett Victor Ponta román miniszterelnök is felszólalt az RMDSZ kongresszusán, szombaton. Ponta nyomatékosította: Románia nemzetállam, ezen a kitételen nem változtatnak. Tovább
Őszöd: a hiányzó mozaik?
Szilvásy György volt titokminiszter adhatott utasítást az őszödi beszéd kiszivárogtatására. Legalábbis ez derül ki a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőjének beszélgetéséből. Tovább
Jótékonykodó közéleti szereplők, fiatal önkéntesek és hátrányos helyzetű alkotók munkái: ez a Kapocs. Egy hétig minden nap beszélgetések és koncertek. Tovább
A 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveknek kilométerenként 17 és 85 forint közötti összeget kell fizetniük július elsejétől használatarányos útdíjként. Tovább
A Fidesz azt követeli a volt miniszterelnöktől, adjon választ arra, hogy mit tartalmaznak a Karsai József által emlegetett titkos Hajdú-Bét-dossziék. Tovább
A hét képekben
Belföld
Amikor Bauer Sándor 17 éves ipari tanuló felgyújtotta magát, az nem öngyilkosság, hanem áldozat volt – vélekedett Tőkés László református püspök. Tovább
Gazdaság
Nem várható, hogy kötelezettségszegési eljárást kezdeményez az Európai Bizottság az új földtörvény miatt – mondta a Magyar Nemzetnek a témában járatos szakértő. Tovább
Vélemény
Bölcs döntés lenne…
Vezércikk: Rendkívül nehéz döntés előtt áll Brüsszel. Gyűlöli a magyarországi kétharmadot és mindazokat az átalakításokat, amelyek – ennek révén – a fejlettebb országok nagyvállalatainak kárára valósultak meg. Tovább
Kultúrgrund
Drogosok, őrültek, sorozatgyilkosok
A Tajtékos napok című film kapcsán ismét fellángolt a vita az irodalmi alapanyagok megfilmesíthetőségéről. Lássuk, hogyan sikerültek az ilyen filmek eddig. Tovább
Kócsagőrpróba is lesz a nemzeti parkok hetén
Szakvezetéses túrákkal, természetismereti játékokkal és családi programokkal ünneplik a magyar nemzeti parkok hetét júniusban.
Bár ritkábban törik, sok gondot okozhat – a lapockatörésről
Bármikor eleshetünk, elcsúszhatunk, vagy leeshetünk valahonnan úgy, hogy éppen lapockánkat törjük. Nem mindig kell operálni, sokszor elég egy rögzítés. Tovább
Életmód
II. Albert: a többség marasztalná a királyt
A belgák relatív többsége, 34 százaléka azt szeretné, hogy II. Albert király mindaddig uralkodjon, míg az egészsége ezt lehetővé teszi. Tovább
Erőssék örökre a Kancsendzöngán maradnak
Hiába bukkantak fel új fejlemények az őszödi beszéd rejtélyében és lett tizedik ByeAlex az Eurovízión, sajnos Erőss Zsolt és Kiss Péter tragédiája miatt fogunk emlékezni az elmúlt napokra. A hét eseményei képekben. Tovább
Technika
A Samsungot követi a HTC
Mindenkit meglepett, amikor a Google I/O rendezvényen bemutatkozott a Samsung Galaxy S4 sima Android felülettel rendelkező kiadása. Tovább
A Ferrari a hírek szerint egy igazi finomsággal fog meglepni minket a szeptember közepén esedékes Frankfurti Autószalonon: érkezik a kőkemény 458 Italia. Tovább
A Győri ETO 1–0-ra nyert az MTK ellen, így a fővárosi gárda ezzel a vereséggel lecsúszott a dobogóról, a Budapest Honvéd ugyanis 3–0-ra verte az Egert. Tovább
Közel a triplázáshoz a BL-győztes Győr
A Bajnokok Ligájában és a hazai bajnokságban is győztes Győri Audi ETO KC bejutott a női Magyar Kupa fináléjába. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb
09:37 Őszöd: a hiányzó mozaik?
00:01 Ember a hegyen
00:01 Bölcs döntés lenne…
12:20 Híradó
00:01 Lerághatatlan csont

Top 10
A Honvéd ellen sem tudott mit tenni az Eger. Rossi Márkónak ezúttal nem kellett izgulnia (Fotó: csakfoci. hu - archív) A hevesiek ezúttal meg sem tudták nehezíteni aktuális ellenfelük...
Letolta a Győr az MTK-t a dobogóról. Volt győri gólöröm ezúttal is Fotó: csakfoci. hu [BANNER133] Pikáns szituáció: tulajdonképpen a már bajnok Győri ETO döntötte el, hogy az...
Utazás
Szavazás
Labdarúgó Bajnokok Ligája
Ki nyeri a labdarúgó Bajnokok Ligáját idén?













