Orbán: Az erősek összefognak, a gyengék széthullanak
A reformáció 500. évfordulójára megújul a Debreceni Református Kollégium. Erről Orbán Viktor és Bölcskei Gusztáv írt alá megállapodást szombaton. Tovább
Semjén: Ami a románoknak Moldova, az nekünk Erdély
Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes mellett Victor Ponta román miniszterelnök is felszólalt az RMDSZ kongresszusán, szombaton. Ponta nyomatékosította: Románia nemzetállam, ezen a kitételen nem változtatnak. Tovább
Őszöd: a hiányzó mozaik?
Szilvásy György volt titokminiszter adhatott utasítást az őszödi beszéd kiszivárogtatására. Legalábbis ez derül ki a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőjének beszélgetéséből. Tovább
Egyre durvább a helyzet: egy óvodát is felgyújtottak
Több svéd városra terjedtek át szombatra virradóra a hét elején Stockholmban kezdődött zavargások. Tovább
A 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveknek kilométerenként 17 és 85 forint közötti összeget kell fizetniük július elsejétől használatarányos útdíjként. Tovább
A Fidesz azt követeli a volt miniszterelnöktől, adjon választ arra, hogy mit tartalmaznak a Karsai József által emlegetett titkos Hajdú-Bét-dossziék. Tovább
Ugrásszerűen megnőtt azon nők száma, akiket azért börtönöznek be, mert elmenekülnek a kényszerházasság vagy a bántalmazás elől. Tovább
A hét képekben
Belföld
Az elkövetkező napokban lezárul a nemrégiben módosított infótörvény vizsgálata – tudta meg az MNO. Tovább
Gazdaság
Nem várható, hogy kötelezettségszegési eljárást kezdeményez az Európai Bizottság az új földtörvény miatt – mondta a Magyar Nemzetnek a témában járatos szakértő. Tovább
Vélemény
Bölcs döntés lenne…
Vezércikk: Rendkívül nehéz döntés előtt áll Brüsszel. Gyűlöli a magyarországi kétharmadot és mindazokat az átalakításokat, amelyek – ennek révén – a fejlettebb országok nagyvállalatainak kárára valósultak meg. Tovább
Kultúrgrund
Drogosok, őrültek, sorozatgyilkosok
A Tajtékos napok című film kapcsán ismét fellángolt a vita az irodalmi alapanyagok megfilmesíthetőségéről. Lássuk, hogyan sikerültek az ilyen filmek eddig. Tovább
Ha anya nincs ott – kötődési problémák koraszülötteknél
A végtelen kórházi hónapok nagyon megviselik az amúgy is elképesztően sérülékeny és érzékeny kicsiket, számos testi és lelki problémával kell megküzdeniük.
Egy kisebb kutatás eredményei szerint az autista gyerekek az egyszerű mozgásokat sokkal gyorsabban érzékelik, mint az egészségesek. Tovább
Ingyenes egészségügyi szűrőprogramot kínálnak az érdeklődőknek hétvégén a városligeti Vajdahunyadvár melletti területen. Tovább
Életmód
II. Albert: a többség marasztalná a királyt
A belgák relatív többsége, 34 százaléka azt szeretné, hogy II. Albert király mindaddig uralkodjon, míg az egészsége ezt lehetővé teszi. Tovább
Erőssék örökre a Kancsendzöngán maradnak
Hiába bukkantak fel új fejlemények az őszödi beszéd rejtélyében és lett tizedik ByeAlex az Eurovízión, sajnos Erőss Zsolt és Kiss Péter tragédiája miatt fogunk emlékezni az elmúlt napokra. A hét eseményei képekben. Tovább
Technika
A Ferrari a hírek szerint egy igazi finomsággal fog meglepni minket a szeptember közepén esedékes Frankfurti Autószalonon: érkezik a kőkemény 458 Italia. Tovább
2014-ig nem változik a Windows Phone
2013-ban nem várható nagy változás a Windows Phone 8 háza táján. Tovább
Nincs, aki megállítsa a Velencei-tó fanatikusait
Egy év alatt megduplázódott a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) sportolóinak a száma, és az eddigi három helyett immár négy szakosztálya van. Tovább
Három évtizedes magyar felnőtt íjászcsúcs dőlt meg a juniorok ljubljanai WA Európa Kupáján Banda Árpád jóvoltából. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb
09:37 Őszöd: a hiányzó mozaik?
00:01 Ember a hegyen
12:20 Híradó
00:01 Bölcs döntés lenne…
00:01 Lerághatatlan csont

Top 10
Kozma István az Újpest vezetőedzője. Kozma István az egyetlen magyar, aki pályára lépett a Liverpool első csapatában Fotó: ujpestfc. hu [BANNER133] Kozmának megvan a pro licence,...
Egyre több a víz a Balatonban.... Kisütött a nap Siófok felett... Fotó: hatharom.
Utazás
Szavazás
Labdarúgó Bajnokok Ligája
Ki nyeri a labdarúgó Bajnokok Ligáját idén?













