Továbbra is Vizó az úr…
Ecstasy tablettát kétezer, speedet háromezer forintért árultak a tavaly botrányok kíséretében bezárt Hajógyári-sziget szórakozóhelyein a hét végén. Tovább
Erőss Zsolték meghódították a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsát
Erőss Zsolt és Kiss Péter hétfőn délután feljutott a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára. Tovább
Prőhle tévesnek tartja a Spiegel Online feltételezését
Az államtitkár szerint téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak. Tovább
MNO+
Bajnai, a Gordon
Fricz TamásBajnai Gordon elszánta magát, hogy újra az ország miniszterelnöke legyen 2014-től. Ha nehezen is megy, vegyük ezt a szándékát komolyan, és nézzük meg röviden, kit kapnánk, ha Bajnaira tennénk a voksainkat. Tovább
A 2 kilométer szélességűre becsült forgószél a legtöbb kárt az Oklahoma állambeli Moore-ban okozta. A halottak között gyerekek is vannak, további 20-30 iskolás pedig eltűnt. Tovább
Következetlen módon használja az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás intézményét – derül ki az unió statisztikai hivatalának adataiból. Tovább
A Doors egyik alapítóját 74 éves korában érte a halál. A műfaj legjelentősebb billentyűsei közé tartozott. Tovább
Három MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. Tovább
Egyértelműen Mesterházy Attila mellett teszik le a voksukat Bajnai Gordonnal szemben az egyesülésre készülő baloldali szakszervezeti konföderációk. Tovább
Londoni pénzügyi elemzők szerint várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát az idén a Magyar Nemzeti Bank. Tovább
Belföld
Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. Pünkösdhétfő miatt ezúttal kedden indul a nagyüzem a Házban. Tovább
Gazdaság
A végrehajtást kezdeményező félnek először regisztrálnia kell a kamara rendszerében, majd ezt követően tudja igénybe venni a Microsec e-kézbesítés alkalmazását. Tovább
Vélemény
Simor valódi bukása
Vezércikk: Azt hiszem, e kérdésben igaza van a jobboldalnak – mondta elmélázva a minap a jegybanki alapkamat csökkentéséről szóló eszmefuttatása végén az Info Rádió mikrofonja előtt Gyurcsány Ferenc. Tovább
Kultúrgrund
Erős hétvégét produkált a Zsolnay Fesztivál Pécsett, ebbe még az időjárás szeszélye sem tudott bekavarni. Tovább
Mégsem olyan egyszerű a külföldi munkavállalás?
A nyár közeledtével az emberek már a nyári programot, külföldi nyaralást tervezik. Vannak, akik hosszabb-rövidebb ideig munkát szeretnének vállalni külföldön.
Kisgyerekes anyuka vagy, de nem ismersz más anyukákat a környéken, akikkel időnként sétálni, beszélgetni lehetne? Adunk néhány tippet! Tovább
A kutya nemcsak az ember legjobb barátja, hanem egy új kutatás szerint az evolúcióban is hűséges társa volt az évezredek során. Tovább
Életmód
Hetvenöt centivel szélesebb, ezért lebontják
Hetvenöt centivel szélesebbre sikeredett egy hat vetítőtermes mozi Nagy-Britanniában, ezért részben lebontják és átépítik. Tovább
Ilyen színű szobában lehet a legjobban aludni
Kékre festett vagy tapétázott szobában a legjobb aludni, bíborban pedig a legkevésbé. A második helyen a sárga áll. Tovább
A friss világbajnok svéd csapat három helyet előrelépve az élre került a Nemzetközi Jégkorong Szövetség világranglistáján, amelyen Magyarország – csakúgy, mint tavaly – a 19. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb
06:11 Elhunyt Ray Manzarek
04:20 Továbbra is Vizó az úr…
00:01 Simor valódi bukása
22:40 Újabb vérfürdő Szíriában
22:10 Ádert Ljubljanába hívták
21:59 Föl-csút!

Top 10
Kokó: „Illovszky Rudi bácsi házhoz jött értem! ” - Interjú. Kovács "Kokó" István önnön ifjúkori fotója alatt [BANNER133] Mivel tölti szabadidejét egy volt...
Hummels ott lehet a BL-döntőben. Hummels Mátyás pályára léphet a londoni BL-döntőn „Nem néz ki jól” – mondta még szombaton az öltözőben Hummels, hétfőn azonban kiderült,...













