Hihetetlen: a liberálisok körében is tarolna a Fidesz
A magukat liberálisnak valló szavazók körében is fölényesen vezet a Fidesz–KDNP-szövetség. Tovább
Orbán: Az erősek összefognak, a gyengék széthullanak
A reformáció 500. évfordulójára megújul a Debreceni Református Kollégium. Erről Orbán Viktor és Bölcskei Gusztáv írt alá megállapodást szombaton. Tovább
Semjén: Ami a románoknak Moldova, az nekünk Erdély
Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes mellett Victor Ponta román miniszterelnök is felszólalt az RMDSZ kongresszusán, szombaton. Ponta nyomatékosította: Románia nemzetállam, ezen a kitételen nem változtatnak. Tovább
Őszöd: a hiányzó mozaik?
Szilvásy György volt titokminiszter adhatott utasítást az őszödi beszéd kiszivárogtatására. Legalábbis ez derül ki a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőjének beszélgetéséből. Tovább
A 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárműveknek kilométerenként 17 és 85 forint közötti összeget kell fizetniük július elsejétől használatarányos útdíjként. Tovább
A Fidesz azt követeli a volt miniszterelnöktől, adjon választ arra, hogy mit tartalmaznak a Karsai József által emlegetett titkos Hajdú-Bét-dossziék. Tovább
Ugrásszerűen megnőtt azon nők száma, akiket azért börtönöznek be, mert elmenekülnek a kényszerházasság vagy a bántalmazás elől. Tovább
A hét képekben
Belföld
Amikor Bauer Sándor 17 éves ipari tanuló felgyújtotta magát, az nem öngyilkosság, hanem áldozat volt – vélekedett Tőkés László református püspök. Tovább
Gazdaság
Nem várható, hogy kötelezettségszegési eljárást kezdeményez az Európai Bizottság az új földtörvény miatt – mondta a Magyar Nemzetnek a témában járatos szakértő. Tovább
Vélemény
Bölcs döntés lenne…
Vezércikk: Rendkívül nehéz döntés előtt áll Brüsszel. Gyűlöli a magyarországi kétharmadot és mindazokat az átalakításokat, amelyek – ennek révén – a fejlettebb országok nagyvállalatainak kárára valósultak meg. Tovább
Kultúrgrund
Drogosok, őrültek, sorozatgyilkosok
A Tajtékos napok című film kapcsán ismét fellángolt a vita az irodalmi alapanyagok megfilmesíthetőségéről. Lássuk, hogyan sikerültek az ilyen filmek eddig. Tovább
Ha anya nincs ott – kötődési problémák koraszülötteknél
A végtelen kórházi hónapok nagyon megviselik az amúgy is elképesztően sérülékeny és érzékeny kicsiket, számos testi és lelki problémával kell megküzdeniük.
Kik választanak párt nagy korkülönbséggel ?
Egy friss kutatás szerint az a kép, amely az emberek többségében a nagyon eltérő korú párokról él, téves. Tovább
Egy kisebb kutatás eredményei szerint az autista gyerekek az egyszerű mozgásokat sokkal gyorsabban érzékelik, mint az egészségesek. Tovább
Életmód
II. Albert: a többség marasztalná a királyt
A belgák relatív többsége, 34 százaléka azt szeretné, hogy II. Albert király mindaddig uralkodjon, míg az egészsége ezt lehetővé teszi. Tovább
Erőssék örökre a Kancsendzöngán maradnak
Hiába bukkantak fel új fejlemények az őszödi beszéd rejtélyében és lett tizedik ByeAlex az Eurovízión, sajnos Erőss Zsolt és Kiss Péter tragédiája miatt fogunk emlékezni az elmúlt napokra. A hét eseményei képekben. Tovább
Technika
A Ferrari a hírek szerint egy igazi finomsággal fog meglepni minket a szeptember közepén esedékes Frankfurti Autószalonon: érkezik a kőkemény 458 Italia. Tovább
2014-ig nem változik a Windows Phone
2013-ban nem várható nagy változás a Windows Phone 8 háza táján. Tovább
Közel a triplázáshoz a BL-győztes Győr
A Bajnokok Ligájában és a hazai bajnokságban is győztes Győri Audi ETO KC bejutott a női Magyar Kupa fináléjába. Tovább
A Kaposvár hazai környezetben egygólos győzelmet aratott az utolsó 30 percben emberhátrányban futballozó Paks ellen. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb
09:37 Őszöd: a hiányzó mozaik?
00:01 Ember a hegyen
12:20 Híradó
00:01 Bölcs döntés lenne…
00:01 Lerághatatlan csont

Top 10
Balázs malacgólja volt a mérkőzés fénypontja. Győzelmével a Kaposvár megelőzte a Paksot [BANNER133] A meglehetősen durva mérkőzés egyetlen gólja a 36. percben esett, amiko Balázs...
Agyrém! Meccset vezettek a bundabotrány vádlottjai!. Selmeczi Krisztián a fotón középen [BANNER133] Az esetről a Nemzeti Sport tudósít szombati számában.
Utazás
Szavazás
Labdarúgó Bajnokok Ligája
Ki nyeri a labdarúgó Bajnokok Ligáját idén?













