Lélegzetelállító felvételeket készítettek Erőssék
Erőss Zsolt az Elbruztól a Kilimandzsárón át a pakisztáni és a nepáli csúcsokig bejárta a világ legszebb vidékeit. Az MNO több galériát is összeállított az általa és róla készített, lélegzetelállító fotókból. Szemezgessen belőlük kedvére! Tovább
Erőss Zsolt és Kiss Péter örökre a hegyen marad
Vincze Szabolcs, a Kancsendzönga meghódítására indított expedíció szóvivőjének péntek reggeli blogbejegyzése szerint Erőss Zsoltot és Kiss Pétert nem keresik tovább. Az expedíció tragédiával végződött. Tovább
Erőss Zsolt emlékére: Isten veled, Hópárduc!
Erőss Zsolt, az erdélyi székely fiú, minden egyes hegymászás alkalmával felajánlotta életét a hegyek szellemeinek, és ők most elfogadták azt. Tovább
Erőss Zsolt a hegyen tudta meg, hogy ki ő
Tizenhárom esztendős korában hegymászásra adta a fejét Erőss Zsolt, ahhoz, hogy főállásban tegye azt, amit a legjobban szeret, a világ tetejére kellett feljutnia – 34 évesen. Tovább
Gyurcsány Ferenc nem hiszi, hogy a Szilvásy György vezette titkosszolgálatnak is szerepe lehetett annak idején az őszödi beszéd kiszivárogtatásában. A Portik–Laborc-találkozók hanganyagának leiratából azonban erre lehet következtetni. Tovább
A hősök emelik magasba a Hazát
A hősi halált halt katonák emlékének ápolása minden nemzet alapvető erkölcsi feladata. A Hősök Napjára 34 katona sírját újítottak fel a Farkasréti temetőben. Tovább
A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette a reklámadóról szóló törvényjavaslat munkapéldányát. Tovább
Az európai integráció rendszerét egy nagyon szigorú, jól értelmezhető jogi rendszerben lehet működtetni. Tovább
Jövő héten lezárulhat a hazánkkal szemben 2004 óta fenntartott túlzottdeficit-eljárás. Tovább
Belföld
Újabb szászezreket menthet meg a kormány
A nagyobbik kormánypárt azt javasolja, legyen folytonos az árfolyamgátba való belépés lehetősége, vagyis bárki bármikor választhassa az árfolyamrögzítést. Tovább
Gazdaság
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a növekedési hitelprogram III. pillére keretében 2013. június 3-ától heti rendszerességű eurólikviditást nyújtó devizacsere-tendereket tart, összesen 8 különböző futamidő mellett. Tovább
Vélemény
Kilenc mondat – egy Kerényire
Vélemény: Összekente. Nem kaszinótojással: bélsárral. Ami a szájából jött. Csak remélni tudom, hogy nem a lelkéből. Tovább
Kultúrgrund
Kerényi Imre homofób megjegyzése ellen ma újabb tiltakozó nyilatkozatok születtek. Tovább
Kék hírek
Alvó férjét szurkálta meg késsel egy nő hajnalban Hegyeshalomban – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtügyeletese pénteken az MTI-vel. Tovább
Kiégett egy busz pénteken Csesznek mellett, senki sem sérült meg, de a műszaki mentés idejére a 82-es főutat teljes szélességében lezárták. Tovább
Életre kelnek Bálint Ágnes meséi
Mazsola, Frakk, Lukrécia és Szerénke is várja a gyerekeket szombaton és vasárnap Vecsésen, az első Bálint Ágnes Mesefesztiválon.
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét. Ezen a testrészen van a legtöbb kórokozó. Tovább
Gyermeknap: programok és meglepetések a Börzsöny Kisvasúton
Ajándékkal és kézműves-foglalkozásokkal kedveskednek a kicsiknek gyermeknap alkalmából a Börzsöny Kisvasúton. Tovább
Életmód
Hidroplánok és a tóparti finn szauna
A finn hidroplánpilóták is olyan kempinget választottak nyári találkozójuk helyszínéül, ahol már reggel felfűtötték a szaunát, ami egy titkot is rejtett magában. Tovább
Élő adásban aludt el Morgan Freeman
Éppen új filmjét reklámozta Morgan Freeman, amikor elnyomta az álom. A baj csak az, hogy ez élő adásban történt. Tovább
Vitorlásakadémiát alapítottak Füreden
A kilencszeres világbajnok Majthényi Szabolcs mellett a legutóbbi két olimpián szerepelt Berecz Zsombor, valamint a sydneyi játékokon indult Goszleth Marcell lesznek az Audi Sailing Academy oktatói. Tovább

Top 10
Reus: Történelmet akarunk írni Londonban!. Reus Márkóra kulcsszerep hárulhat szombat [BANNER133] A Bayern már a szezon közepén a pontszámok alapján megnyerte a német bajnokságot. A...
Völgyi: "Fordítanunk kellett, ha leszakad a gatyánk, akkor is! ". Völgyi Dániel hátvéd létére gólokat is lő [BANNER133] Völgyi Dániellel, a bajnok Győri ETO FC 25 éves...
Utazás
Szavazás
Rezsicsökkentés
Mi a véleménye a rezsicsökkentésről?













