2013. május 20., Bernát, Felícia napja

Vörös csillaggal és Che Guevarával a tiszta voksolásért

13

A vörös csillagért és Che Guevaráért rajongó tagja is van a balliberális ellenzéki alternatív választási bizottságnak. Tovább

Többé nem kaphatnak nyugdíjpótlékot a III/III-as ügynökök

45

Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát – tudta meg a Hír Televízió. Tovább

Egy fényképpel akarták lejáratni Orbán Viktort?

A rendőrségtől került ki az a fotó, amelyen a fekete sereg vezetőjeként emlegetett Magyar Róbert együtt látható Orbán Viktorral. Tovább

Fejlövés

  • Muki

Azt nem sikerült eltanulni a „Nyugattól”, hogy a verseny nem egyenlő a másik fél lenullázásával, de a fogyasztási kedv akár az eladósodás árán is hamar megtapadt az arra alkalmas társadalmi felületen. Tovább

12

A vasárnap délután kezdődött zivatarok miatt a legtöbb esetben a viharos szél által okozott károkhoz riasztották a tűzoltókat. Tovább

7

Angelina Jolie döntése nyomán egyre többen kérik a mellrákkal kapcsolatos genetikai teszt elvégzését. A szakértő véleménye másként ábrázolja az igazságot. Tovább

1

Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) ausztriai versenyének vasárnapi második futamán, a Salzburgringen. Tovább

2

Az intelligencia standard mértékegységének tartott intelligenciahányados (IQ) nem határozza meg pontosan az emberek intelligenciaszintjét. Tovább

3

A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén. Tovább

Hirdetés

Gazdaság

1

Az emberek munkaerőpiacon való elhelyezkedését segítő képzésre biztosít mintegy 5 milliárd forintot a kormány. A programmal több ezer megváltozott munkaképességű embert is segíteni szeretnének. Tovább

Vélemény

Jegyzet: Végre fény derült arra, mit takar a szocialisták által meghirdetett háztól házig, ajtótól ajtóig kampány. Tovább

Kék hírek

Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszúságban. Tovább

Ismét mindkét irányban lehet közlekedni a 3-as főúton Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött. Tovább

Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a 170 centiméter magas jövevényt a közönség néhány napon belül láthatja. Tovább

3

A nyugdíjba vonulás megrendíti az egészséget, a depresszióra 40 százalékkal jobban hajlamosít az azonos korú, még dolgozókhoz képest. Tovább

Életmód

Ritka gazdagságú viking leletre bukkant egy 16 éves fiú Dániában: 1939 óta nem volt példa hasonlóra. Tovább

Rekordösszegű, 590,5 millió dolláros nyeremény vár egy vagy több játékosra az egyesült államokbeli Powerball lottón. Tovább

Technika

A csillagos márka új irányokba néz, hogy Shooting Brake utónévvel az immár második generációját taposó CLS típusból megszülethessen a kombisok álma. Tovább

Nem nyugszik az Apple, és újabb fronton igyekszik megtámadni dél-koreai riválisát, a Samsungot. Tovább

Az AC Milan a hajrában fordított a már korábban kiesett Siena otthonában, s győzelmének köszönhetően megszerezte a harmadik helyet. Tovább

Svájc és Svédország csapott össze a 2013-as jégkorong-világbajnokság döntőjében, ahol a házigazdák megállították az egész tornán remeklő alpesieket. Tovább

MNO videó

<iframe id="videoplayer_72286" src="http://video.mno.hu/embed/72286" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Panorámaképek

24 óra hírei | Legolvasottabb

Tovább

21:00 Híradó

Hirdetés
<iframe id="videoplayer_72608" src="http://video.mno.hu/embed/72608" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Időjárás

ma
derült
Min: 10°C
Max: 22°C
holnap
derült
Min: 9°C
Max: 22°C
Részletek
Hirdetés
Hirdetés

Szegeden pünkösdhétfőn kapusháború!. Ilyet nem szabad kapni   [BANNER133]   A már hagyományos versenyen minden korosztály és mindkét nem kapusait várják a rendezők, mármint azokat,...

Európa kapujában a Honvéd, simán verte a Győr kettőt. Kispesti életkép. Nem feszítették szét a Bozsik-stadiont a szurkolók   [BANNER133] Elképesztő, hogy mennyire mérsékelt volt a...

Hirdetés

Szavazás

Ön szerint melyik a legjobb rajzfilm?