2013. június 19., Gyárfás napja

Orbán: A mamuszos látogatások kora lejárt

A kastélyaink többé nem a feudális elnyomás szimbólumai, a mamuszos múzeumlátogatások kora lejárt – fogalmazott a felújított fertődi Esterházy-kastélyban szerdán Orbán Viktor. Tovább

Magyarországról szól az unió legnagyobb botránya

74

Az Európai Unió legnagyobb botrányával állunk szemben – mondta a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában Surján László. Tovább

„Emberek feje fölött döntenek mindig, fiam”

Paul Lendvai magyar származású osztrák újságíró, aki három alkalommal is részt vett a Bilderberg-konferencián, azt ígérte a Magyar Nemzetnek, nyilatkozik tapasztalatairól. Tovább

Vihart kavart Gyurcsány üvöltözése

133

Szocialista politikusok nevük elhallgatását kérve megdöbbentőnek és ijesztőnek minősítették Gyurcsány Ferenc hétvégi beszédét. Tovább

MNO+

  • NAIV

Máni? Cséndzs? Számlá? Furcsán suttognak ott a kofák. Számla? Igen, jól hallották. Az is vásárolható. Volt. Eddig. Ezután maradnak a számlagyárak? Tovább

1

Az MNB monetáris tanácsának külső tagja szerint 2,2 százalék lehet idén a fogyasztói árak éves drágulási üteme. Tovább

Többek között a helyszínről jelentkezik a P8, valamint a fesztivál kedvenc borát is a televízióval közösen keresik majd a résztvevők. Tovább

1

Az árral szemben is mert kutatni, még akkor is, ha tollnokok próbálták őt hátráltatni. A pályatársak által korszakos egyéniségnek nevezett M. Kiss Sándor 70 éves. Tovább

Holttestet találtak a fővárosi János-hegyen, a helyszíni szemle kizárta az idegenkezűséget. Tovább

Fokozta és az egész országra kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetéseit szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat. Tovább

4

Iszonyú fájdalmak, véget nem érő szenvedések, vetélések, halva szülések, fertőzések és halál – ezek az ősi tradíciónak, a női csonkolásnak a következményei. Tovább

Hirdetés

Kultúrgrund

A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább

Kék hírek

A kerítést áttörve hajtott be egy lakóház udvarára egy autós kedden Salgótarjánban. Az autó műszaki hiba miatt nem tudta bevenni a kanyart. Tovább

Meghalt annak a kamionnak a sofőrje, amelyre ráomlott egy 30 méter magas gabonatároló kedd este Szabadegyházán. Tovább

Betegszoba

Stressz: Valóban megőszülhetünk a munkánktól?

Ha aggaszt az őszülés, itt az ideje, hogy megpróbálj lazítani. A kutatók ugyanis kimutatták, hogy a túl sok stressztől valóban megőszülünk.

Biztosítási tippek

Árvízi kárrendezési tanácsok

Íme néhány tipp, amelyek alkalmazásával az árvízzel érintett ingatlanok károsultjai elősegíthetik a gyors kárrendezést. Tovább

A legújabb kutatási eredmények szerint a legtöbb ember esetében elegendő lenne évente egyszer elvégezni a teljes professzionális fogtisztítást. Tovább

Életmód

Egy zacskó pisztáciát lopott egy varjú az egyik kijevi belvárosi kávézóból. Legközelebb slusszkulccsal lép majd le? Tovább

Mick Jagger egy hajfürtjére licitálhatnak a Rolling Stones rajongói júliusban a londoni Bonham's aukciósházban. Tovább

Technika

Az iPad mini kinézetével dobja piacra az Apple az iPad következő generációját. Tovább

Ezúttal nem komoly sportgépről, hanem igényes, a kissrácok számára kívánságszámba menő go-kartról van szó, amely a Porsche műhelyéből érkezett. Tovább

A Dagály fürdő területén épül meg a 4-5 ezer, alkalmanként 17-19 ezer néző befogadására alkalmas uszodakomplexum, amely otthont adhat a 2021-es vizes világbajnokságnak. Tovább

A címvédő Miami Heat hosszabbítás után legyőzte a vendég San Antonio Spurst, ezzel 3–3-ra kiegyenlített az észak-amerikai kosárlabdaliga nagydöntőjében. Tovább

MNO videó

<iframe id="videoplayer_74902" src="http://video.mno.hu/embed/74902" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Panorámaképek

24 óra hírei | Legolvasottabb

Tovább

00:01 Gordon blőd

00:01 Meghasonlás

12:30 Híradó

Hirdetés
<iframe id="videoplayer_74874" src="http://video.mno.hu/embed/74874" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Időjárás

ma
kánikula
Min: 17°C
Max: 36°C
holnap
kánikula
Min: 19°C
Max: 35°C
Részletek
Hirdetés
Hirdetés

Újabb Milan-tábor Budapesten!. Újra a gyerekeké a főszerep Budapesten   [BANNER133]   A július 1. és 5.

Enyhébb büntetés miatt vallottak Kutasira. Sosincs vége? - Újabb fejezet a bundaügyben   A Blikk a keddi számában írt arról, hogy a rákospalotai klub elhunyt klubigazgatójáról is...

Hirdetés

Szavazás

Képtelen labdába rúgni időközi választásokon a balliberális ellenzék. Ön szerint miért?