Meghalt Horn Gyula
A volt miniszterelnök két hónappal a 75. születésnapja után kórházba került, ahol haláláig ápolták. A kormány részvétét fejezi ki az elhunyt családjának. Tovább
Elment az utolsó szocialista miniszterelnök
Ma este elhunyt Horn Gyula. Neve köré számos titulust, jelzőt tehetünk: ő volt a Népköztársaság utolsó külügyminisztere, akit még Helmuth Kohl is szeretett volna az Antall-kabinetben látni, ő volt a „határnyitó”, akiről utcát neveztek el Németországban. Tovább
Orbán: Igenis létezik nemzeti összefogás
A fertődi Esterházy-kastély és környéke helyzetéről tájékozódott a kormány. A dunai rekordárvízzel kapcsolatban a miniszterelnök az összefogás fontosságát emelte ki. Tovább
Egy plebejus kormány tiszteleg a magyar arisztokrácia előtt
A Fertődre kihelyezett kormányülés kapcsán Orbán Viktor úgy fogalmazott, ez "egy plebejus kormány tisztelgése a magyar arisztokrácia teljesítménye előtt." Tovább
MNO+
Máni? Cséndzs? Számlá? Furcsán suttognak ott a kofák. Számla? Igen, jól hallották. Az is vásárolható. Volt. Eddig. Ezután maradnak a számlagyárak? Tovább
Az EP szakbizottságában szerdán elfogadták a hazánkat elítélő Tavares-jelentést. A benyújtott kétszáz módosító javaslat jó részét leszavazta a balliberális többség. Tovább
Egyre keményebb beszédeket ígér a választásokhoz közeledve Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök az Indexnek nyilatkozva azt mondta: jó nevű írók is megértették, mit mondott. Tovább
Világháborús bombát találtak a budapesti Kossuth téri mélygarázs építése közben szerda délután. Tovább
Egyetemre megy a 10 éves kis Einstein
Mindössze 10 éves, Albert Einsteinéhez fogható intelligenciája révén azonban hamarosan megkezdi kvantumfizikai tanulmányait a világhírű Harvard Egyetemen egy mexikói kisfiú. Tovább
Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább
Többek között a helyszínről jelentkezik a P8, valamint a fesztivál kedvenc borát is a televízióval közösen keresik majd a résztvevők. Tovább
Belföld
Péntek délelőtt kezdődnek meg a tárgyalások az MSZP és az Együtt–PM szövetség között. Az első találkozó előreláthatólag a helyzetelemzésről és a későbbi tárgyalási menetrend kialakításáról szól majd. Tovább
Gazdaság
A kormánynak nem áll szándékában „választási ajándékokat” osztogatni. A nehezen elért költségvetési stabilitást a jövőben is fenn kell tartani. Tovább
Vélemény
Meghasonlás
Vezércikk: Dermesztő előadást rendezett Gyurcsány Ferenc június 16-án, Nagy Imre és társai újratemetésének 25 éves évfordulóját felhasználva. Tovább
Kultúrgrund
Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Eközben kiderült: a Prodigy & Alchemist múlt héten megjelent lemezén egy LGT-nóta szerepel, A siker. Tovább
Kék hírek
Hárman könnyebben megsérültek, amikor az oldalára borult egy mikrobusz az M3-as autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán. Tovább
Súlyosan bántalmazták Budapesten egy belvárosi mobiltelefon-üzlet alkalmazottját – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese. Tovább
Élelmiszerhulladék-újrahasznosításról álmodik a polgármester
A háztartásokban keletkező élelmiszer-hulladék először önkéntes, majd idővel kötelező szelektív gyűjtésének tervét hirdette meg New York polgármestere.
Árvízi kárrendezési tanácsok
Íme néhány tipp, amelyek alkalmazásával az árvízzel érintett ingatlanok károsultjai elősegíthetik a gyors kárrendezést. Tovább
A világemlékezet részévé nyilvánították Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek nyomtatott formában megjelent változatát. Tovább
Életmód
Bírósághoz fordult a király állítólagos lánya
Tényleg a király lánya? Bírósághoz fordult Delphine Boel, aki II. Albert belga király házasságon kívül született gyermekének mondja magát. Tovább
Ellopott egy zacskó pisztáciát a varjú
Egy zacskó pisztáciát lopott egy varjú az egyik kijevi belvárosi kávézóból. Legközelebb slusszkulccsal lép majd le? Tovább
Technika
Az olasz gyártó mérnökei már gőzerővel dolgoznak az utódon, amely egyelőre LP724 néven fut, a hírek szerint a típus becsületes neve Cabrera lesz. Tovább
Az internetező felnőttek háromnegyede már vásárolt a világhálón. A magyar online vásárló főként telekommunikációs eszközöket rendel a webshopokból. Tovább
Böhn fáradtnak érzi magát, de hazatérhet
A magyaroknak nem kellett selejtezőn szerepelniük az év végi vb-re, amelynek csoportkörében majd a német, a román, a cseh, a tunéziai és az ausztrál csapattal találkoznak. Tovább
Varázsos! Két magyar lány az Eb-döntőben
Mind Kormos Villő, mind pedig Reisinger Zsófia bejutott a döntőbe női toronyugrásban a rostocki Európa-bajnokságon. Tovább
Korábbi kijelentésének megfelelően távozik a Koreai Köztársaság labdarúgó-válogatottjának kispadjáról Csoj Kang Hi, noha az együttes kedden biztosította helyét a 2014-es brazíliai világbajnokságon. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb

Top 10
Magyarországra jön edzőtáborozni a Sampdoria!. Egy héten át a Sampdoria is Bükön készül a Serie A-ra (fotó: bolapaper. blogspot.
Buzánszky: Ritka az ilyen sportbarátság, mint a berni döntő szereplőié. Buzánszky Jenő csütörtökön hajnalban indul Kaiserslauterne, Ottmar Walter temetésére [BANNER133] ...













