Újabb százezreket menthet meg a kormány
A nagyobbik kormánypárt azt javasolja, legyen folytonos az árfolyamgátba való belépés lehetősége, vagyis bárki bármikor választhassa az árfolyamrögzítést. Tovább
Európa jövőjéről megy a vita, ha Magyarországot kritizálják
Balog Zoltán szerint a hazánkkal kapcsolatos kritikák hátterében az egész Európát foglalkoztató kérdések állnak. Tovább
Erőss Zsolt emlékére: Isten veled, Hópárduc!
Erőss Zsolt, az erdélyi székely fiú, minden egyes hegymászás alkalmával felajánlotta életét a hegyek szellemeinek, és ők most elfogadták azt. Tovább
A hősök emelik magasba a Hazát
A hősi halált halt katonák emlékének ápolása minden nemzet alapvető erkölcsi feladata. A Hősök Napjára 34 katona sírját újítottak fel a Farkasréti temetőben. Tovább
Kell egy magyar multi
A nemzeti ügyek kormányának megalakulása után az egyik legfontosabb feladata az volt, hogy az agráriumot talpra állítsa. Tovább
Szabó Bálint újabb szocialista politikust nevezett meg az őszödi kiszivárogtatással kapcsolatban: Kiss Pétert. Tovább
Az élvonalban maradásért küzdő Siófok – az utolsó 20 percben emberhátrányban játszva – egygólos győzelmet aratott a Pápa vendégeként. Tovább
Ez azonban azt is jelenti, hogy a jegybank a piac által árazottnál várhatóan kisebb mértékben csökkenti alapkamatát. Tovább
Nem volt ölési szándéka, csak félelmet akart kelteni?
Ügyvédje határozott idejű börtönbüntetést kért a romák elleni hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében folyó büntetőper elsőrendű vádlottjára. Tovább
Aranyérmeseink diadalmaskodtak a válogatón
Kozák Danuta nyerte a női kajak egyesek 500 méteres küzdelmét az idei első válogatóversenyen. A férfi kajak ketteseknél 1000 méteren Dombi Rudolf és Kökény Roland diadalmaskodott. Tovább
Kerényi Imre homofób megjegyzése ellen ma újabb tiltakozó nyilatkozatok születtek. Tovább
Belföld
A mai napig szinte semmi konkrétumot nem tudni arról, milyen gazdasági, szociális vagy megszorító lépéseket tenne Bajnai Gordon és az általa vezetett Együtt 2014–PM, ha esetleg kormányra kerülne. Tovább
Gazdaság
Nem várható, hogy kötelezettségszegési eljárást kezdeményez az Európai Bizottság az új földtörvény miatt – mondta a Magyar Nemzetnek a témában járatos szakértő. Tovább
Vélemény
Bölcs döntés lenne…
Vezércikk: Rendkívül nehéz döntés előtt áll Brüsszel. Gyűlöli a magyarországi kétharmadot és mindazokat az átalakításokat, amelyek – ennek révén – a fejlettebb országok nagyvállalatainak kárára valósultak meg. Tovább
Kultúrgrund
Gombold újra: nagy dobásra készül a Design Terminál
A Gombold újra! Közép-Európa pályázatot különleges eseménnyel zárják. A Central European Fashion Days számos programot kínál a divat szerelmeseinek. Tovább
Kik választanak párt nagy korkülönbséggel ?
Egy friss kutatás szerint az a kép, amely az emberek többségében a nagyon eltérő korú párokról él, téves.
Újabb három oroszlánkölyök született
Csak pénteken jelentették be, de már több mint egy hónaposak a Fővárosi Állat- és Növénykert oroszlánállományának legifjabb tagjai. Tovább
Mégsem várható az éghajlat szélsőséges felmelegedése 50-100 éven belül – erre a következtetésre jutottak a kutatók. Tovább
Életmód
Hidroplánok és a tóparti finn szauna
A finn hidroplánpilóták is olyan kempinget választottak nyári találkozójuk helyszínéül, ahol már reggel felfűtötték a szaunát, ami egy titkot is rejtett magában. Tovább
Kiállítás nyílik: cukor száz négyzetméteren
Cukoripari múzeumot hoz létre egy helyi alapítvány a Győr-Moson-Sopron megyei Petőházán, ahol 1879 és 2007 között működött cukorgyár. Tovább
Michel Platini, az UEFA francia elnöke szerint Európa korábban már lemondott néhány világbajnoki helyről, ezért a mostani rendszer szerinti 13 hely mindenképp jár az európai válogatottaknak. Tovább
Risztov Éva győzött az úszók idei nyílt vízi Európa Kupa-sorozatának izraeli nyitóversenyén – közölte Kiss László szövetségi kapitány. Tovább
Az olasz labdarúgó-bajnokságban kilencedik helyen végző csapat Walter Mazzarrit nevezte ki vezetőedzőnek. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb
07:38 Megtörhet a 9 éves átok
00:01 Bölcs döntés lenne…
23:44 Edzőt cserélt az Inter
22:08 Kell egy magyar multi
21:53 Itt a szlovén adósságfék
21:45 Fater és Kicsi
21:30 Az új szövetség

Top 10
Heynckes: Valószínű ez lesz az utolsó lehetőségem. Heynckes történelmet írhat, amennyiben csapata megnyeri a BL-döntőt „Edzőként a múlt szombati volt az utolsó bajnoki meccsem,...
Magyarországon először 3D-ben a BL-döntő. Szombaton 3D-ben élvezhetjük a Borussia és a Bayern csatáját [BANNER133] A május 25-ei találkozó 3D-s sugárzása újabb mérföldkő a...
Utazás
Szavazás
Rezsicsökkentés
Mi a véleménye a rezsicsökkentésről?













