2013. május 25., Orbán napja

Szilvásy

Őszöd: a hiányzó mozaik?

2

Szilvásy György volt titokminiszter adhatott utasítást az őszödi beszéd kiszivárogtatására. Legalábbis ez derül ki a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek beszélgetéséből. Tovább

Árfolyamgát

Újabb százezreket menthet meg a kormány

14

A nagyobbik kormánypárt azt javasolja, legyen folytonos az árfolyamgátba való belépés lehetősége, vagyis bárki bármikor választhassa az árfolyamrögzítést. Tovább

Európa jövőjéről megy a vita, ha Magyarországot kritizálják

15

Balog Zoltán szerint a hazánkkal kapcsolatos kritikák hátterében az egész Európát foglalkoztató kérdések állnak. Tovább

Erőss Zsolt emlékére: Isten veled, Hópárduc!

19

Erőss Zsolt, az erdélyi székely fiú, minden egyes hegymászás alkalmával felajánlotta életét a hegyek szellemeinek, és ők most elfogadták azt. Tovább

Kell egy magyar multi

A nemzeti ügyek kormányának megalakulása után az egyik legfontosabb feladata az volt, hogy az agráriumot talpra állítsa. Tovább

33

A mai napig szinte semmi konkrétumot nem tudni arról, milyen gazdasági, szociális vagy megszorító lépéseket tenne Bajnai Gordon és az általa vezetett Együtt 2014–PM, ha esetleg kormányra kerülne. Tovább

2

A magyar kabinet hajlandó az alaptörvénynél alacsonyabb szintű jogszabályban rögzíteni, hogy uniós fizetési kötelezettség esetén különadót vethet ki, ha ennek teljesítésére a költségvetésben nincs elegendő pénz. Tovább

Karnyújtásnyira van a megegyezés a fuvarozói érdekképviseletek és a kormány között az e-útdíj bevezetése miatt megnövekedett terhek ellentételezése ügyében. Tovább

Az élvonalban maradásért küzdő Siófok – az utolsó 20 percben emberhátrányban játszva – egygólos győzelmet aratott a Pápa vendégeként. Tovább

Ügyvédje határozott idejű börtönbüntetést kért a romák elleni hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében folyó büntetőper elsőrendű vádlottjára. Tovább

Hirdetés

Gazdaság

Nem várható, hogy kötelezettségszegési eljárást kezdeményez az Európai Bizottság az új földtörvény miatt – mondta a Magyar Nemzetnek a témában járatos szakértő. Tovább

Vélemény

Nagy Vajda Zsuzsa

Bölcs döntés lenne…

2

Vezércikk: Rendkívül nehéz döntés előtt áll Brüsszel. Gyűlöli a magyarországi kétharmadot és mindazokat az átalakításokat, amelyek – ennek révén – a fejlettebb országok nagyvállalatainak kárára valósultak meg. Tovább

Kék hírek

Súlyos közúti baleset történt szombat éjjel Szarvas külterületén, egy ember meghalt. Tovább

Előzetes letartóztatásba helyezte a bántalmazás miatt meghalt sarkadi csecsemő nevelőapját a Békéscsabai Járásbíróság pénteken. Tovább

IZI rájder

Több generációt is kiszolgál a piros bicikli

A kis masszív, tömörgumis bicikli első tulajdonosa Andi unokanővérem volt, cirka 40 évvel ezelőtt. Később még hárman használtuk a családból, majd hosszú pihenés után Izabel kezei közé került.

Ingyenes egészségügyi szűrőprogramot kínálnak az érdeklődőknek hétvégén a városligeti Vajdahunyadvár melletti területen. Tovább

Mazsola, Frakk, Lukrécia és Szerénke is várja a gyerekeket szombaton és vasárnap Vecsésen, az első Bálint Ágnes Mesefesztiválon. Tovább

Életmód

A Szentföldet felkereső ortodox keresztények gyakran nem csak útjuk emlékét viszik haza magukkal: Jeruzsálem óvárosában betérnek egy helyiségbe, ahol évszázadok óta ugyanaz a család tetoválja a zarándokokat. Tovább

Tizedszer ölti fel ünneplő ruháját a városligeti PeCsa azért, hogy otthont adjon a Napfényes Fesztiválnak, a testi-lelki-szellemi egészség egyik legnagyobb hazai nonprofit rendezvényének. Tovább

Technika

A BMW 5-ös szériája a minap frissült, a sportos verziókat illetően az új Competition csomag ráadásul további lóerőket csikart ki az M5 és az M6 motorjából. Tovább

A Facebook nálunk is elérhetővé tette a márciusban megjelent telefonszolgáltatását. Tovább

Michel Platini, az UEFA francia elnöke szerint Európa korábban már lemondott néhány világbajnoki helyről, ezért a mostani rendszer szerinti 13 hely mindenképp jár az európai válogatottaknak. Tovább

Risztov Éva győzött az úszók idei nyílt vízi Európa Kupa-sorozatának izraeli nyitóversenyén – közölte Kiss László szövetségi kapitány. Tovább

MNO videó

<iframe id="videoplayer_72764" src="http://video.mno.hu/embed/72764" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Időpont
2013
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Panorámaképek

24 óra hírei | Legolvasottabb

08:00 Pünkösd

Tovább

09:05 Híradó

Hirdetés
<iframe id="videoplayer_72992" src="http://video.mno.hu/embed/72992" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Időjárás

ma
zápor
Min: 6°C
Max: 18°C
holnap
zápor
Min: 6°C
Max: 16°C
Részletek
Hirdetés
Hirdetés

Heynckes: Valószínű ez lesz az utolsó lehetőségem. Heynckes történelmet írhat, amennyiben csapata megnyeri a BL-döntőt   „Edzőként a múlt szombati volt az utolsó bajnoki meccsem,...

Magyarországon először 3D-ben a BL-döntő. Szombaton 3D-ben élvezhetjük a Borussia és a Bayern csatáját   [BANNER133]   A május 25-ei találkozó 3D-s sugárzása újabb mérföldkő a...

Hirdetés

Szavazás

Rezsicsökkentés

Mi a véleménye a rezsicsökkentésről?