Orbán: A mamuszos látogatások kora lejárt
A kastélyaink többé nem a feudális elnyomás szimbólumai, a mamuszos múzeumlátogatások kora lejárt – fogalmazott a felújított fertődi Esterházy-kastélyban szerdán Orbán Viktor. Tovább
Magyarországról szól az unió legnagyobb botránya
Az Európai Unió legnagyobb botrányával állunk szemben – mondta a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában Surján László. Tovább
„Emberek feje fölött döntenek mindig, fiam”
Paul Lendvai magyar származású osztrák újságíró, aki három alkalommal is részt vett a Bilderberg-konferencián, azt ígérte a Magyar Nemzetnek, nyilatkozik tapasztalatairól. Tovább
Vihart kavart Gyurcsány üvöltözése
Szocialista politikusok nevük elhallgatását kérve megdöbbentőnek és ijesztőnek minősítették Gyurcsány Ferenc hétvégi beszédét. Tovább
MNO+
Máni? Cséndzs? Számlá? Furcsán suttognak ott a kofák. Számla? Igen, jól hallották. Az is vásárolható. Volt. Eddig. Ezután maradnak a számlagyárak? Tovább
Többek között a helyszínről jelentkezik a P8, valamint a fesztivál kedvenc borát is a televízióval közösen keresik majd a résztvevők. Tovább
Fokozta és az egész országra kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetéseit szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat. Tovább
Az amerikai hiphopsztár, Kanye West „menet közben” kért engedélyt Presser Gábortól, hogy a héten megjelent új albumán található egyik dalban használhassa az Omega slágerét, a Gyöngyhajú lányt. Tovább
Kevesebb ember halt meg 2013 első négy hónapját vizsgálva, de a születések száma is mérséklődött, a KSH adatait nézve mintegy 5,8 százalékkal. Tovább
A vatikáni Szentté Avatási Kongregáció elismerte kedden II. János Pál második csodatételét, így nem kizárt, hogy már az idén szentté avatják a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőt. Tovább
Belföld
Az árral szemben is mert kutatni, még akkor is, ha tollnokok próbálták őt hátráltatni. A pályatársak által korszakos egyéniségnek nevezett M. Kiss Sándor 70 éves. Tovább
Gazdaság
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormány nevében a Linamar kanadai céggel Cséfalvay Zoltán. Tovább
Vélemény
Meghasonlás
Vezércikk: Dermesztő előadást rendezett Gyurcsány Ferenc június 16-án, Nagy Imre és társai újratemetésének 25 éves évfordulóját felhasználva. Tovább
Kultúrgrund
A huszadik század második fele, ahogy kiváló magyar fotósok látták: egyebek között így jellemezhető a Kogart Galériában látható Analóg című kiállítás. Tovább
Kék hírek
Meghalt annak a kamionnak a sofőrje, amelyre ráomlott egy 30 méter magas gabonatároló kedd este Szabadegyházán. Tovább
Füstpróbákat tartanak a 4-es metró II. János Pál pápa téri épülő állomásán keddtől csütörtökig, ami nagy mennyiségű, húszezer köbméter fehér füsttel jár – közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság az MTI-vel. Tovább
A világemlékezet részévé vált Semmelweis felfedezése
A világemlékezet részévé nyilvánították Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek nyomtatott formában megjelent változatát.
Árvízi kárrendezési tanácsok
Íme néhány tipp, amelyek alkalmazásával az árvízzel érintett ingatlanok károsultjai elősegíthetik a gyors kárrendezést. Tovább
A tetoválás sokszor bír valamilyen jelentéssel viselője számára, ám egy tanulmány szerint a férfiak egy másik jelentést is társítanak hozzá. Tovább
Életmód
Ellopott egy zacskó pisztáciát a varjú
Egy zacskó pisztáciát lopott egy varjú az egyik kijevi belvárosi kávézóból. Legközelebb slusszkulccsal lép majd le? Tovább
Kalapács alá kerül Mick Jagger egy hajtincse
Mick Jagger egy hajfürtjére licitálhatnak a Rolling Stones rajongói júliusban a londoni Bonham's aukciósházban. Tovább
Technika
Tizedik évfordulóját ünnepli idén a Mercedes–Benz Classic Csillagtúra, az ország egyik legnagyobb múltú, a csillagos márka autóit felvonultató oldtimer versenye. Tovább
Fotón a legolcsóbb androidos HTC
Alsó kategóriás újdonságot leplezhet le hamarosan a HTC. Tovább
A címvédő Miami Heat hosszabbítás után legyőzte a vendég San Antonio Spurst, ezzel 3–3-ra kiegyenlített az észak-amerikai kosárlabdaliga nagydöntőjében. Tovább
Ezüstérmet nyert a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Szényi Péter összeállítású férfi-párbajtőrcsapat kedden a zágrábi vívó-Európa-bajnokságon. Tovább
A tüntetőkkel való szolidaritás kifejezésére szólította fel a labdarúgó Konföderációs Kupán házigazda brazil csapatot a korábban 40-szeres válogatott Juninho. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb

Top 10
Enyhébb büntetés miatt vallottak Kutasira. Sosincs vége? - Újabb fejezet a bundaügyben A Blikk a keddi számában írt arról, hogy a rákospalotai klub elhunyt klubigazgatójáról is...
Tűzoltó, rendőr, menedzser is Európa-bajnok lehet. Az azeri, olasz és északír ellenféllel meccselő magyar csapatban - a szigorú szabályoknak megfelelően - csak amatőr labdarúgók...













