2013. május 20., Bernát, Felícia napja

Vörös csillaggal és Che Guevarával a tiszta voksolásért

9

A vörös csillagért és Che Guevaráért rajongó tagja is van a balliberális ellenzéki alternatív választási bizottságnak. Tovább

Többé nem kaphatnak nyugdíjpótlékot a III/III-as ügynökök

36

Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát – tudta meg a Hír Televízió. Tovább

Egy fényképpel akarták lejáratni Orbán Viktort?

A rendőrségtől került ki az a fotó, amelyen a fekete sereg vezetőjeként emlegetett Magyar Róbert együtt látható Orbán Viktorral. Tovább

Fejlövés

  • Muki

Azt nem sikerült eltanulni a „Nyugattól”, hogy a verseny nem egyenlő a másik fél lenullázásával, de a fogyasztási kedv akár az eladósodás árán is hamar megtapadt az arra alkalmas társadalmi felületen. Tovább

12

Vasárnap este, tíz óra környékén, óriási széllel, villámlással és dörgéssel megérkezett Budapestre a vihar. A zivatar rendületlenül haladt kelet felé. Tovább

4

Angelina Jolie döntése nyomán egyre többen kérik a mellrákkal kapcsolatos genetikai teszt elvégzését. A szakértőt véleménye másként ábrázolja az igazságot. Tovább

1

Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) ausztriai versenyének vasárnapi második futamán, a Salzburgringen. Tovább

2

Az intelligencia standard mértékegységének tartott intelligenciahányados (IQ) nem határozza meg pontosan az emberek intelligenciaszintjét. Tovább

1

A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén. Tovább

Hirdetés

Kék hírek

Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszúságban. Tovább

Ismét mindkét irányban lehet közlekedni a 3-as főúton Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött. Tovább

Természet

Bemutatják a Pacsmagi-tavak madárvilágát

Madármegfigyelő túrát indít a Duna-Dráva Nemzeti Park a Tamási melletti Pacsmagi-tavak természetvédelmi területre május 25-én.

A Johns Hopkins Egyetem munkatársai a Neurology májusi számában adtak magyarázatot, miként függhet össze az álmatlanság és a nyugtalanláb-szindróma. Tovább

1

16 éves lány feleségül megy egy nála majdnem negyven évvel idősebb férfihoz, mindez a szíriai háború árnyékában történik, ahol a lányok áruba bocsátása túlélést jelenthet. Tovább

Életmód

Rekordösszegű, 590,5 millió dolláros nyeremény vár egy vagy több játékosra az egyesült államokbeli Powerball lottón. Tovább

Mielőtt meghalt volna, még vallott gyilkosára egy 35 éves férfi az Egyesült Államokban, noha ezt a támadás okozta bénulás miatt csak pislogással tudta megtenni. Tovább

Technika

Nem nyugszik az Apple, és újabb fronton igyekszik megtámadni dél-koreai riválisát, a Samsungot. Tovább

Kevesebb mint négy évre volt szüksége a Porschénak ahhoz, hogy a Lipcsében épült üzemében 100 ezer Panamerát gyártson. Tovább

Svájc és Svédország csapott össze a 2013-as jégkorong-világbajnokság döntőjében, ahol a házigazdák megállították az egész tornán remeklő alpesieket. Tovább

Rafael Nadal két sima játszmában legyőzte Roger Federert, ezzel megnyerte az 5,015 millió euró összdíjazású, salakpályás római tenisztorna férfi versenyét. Tovább

MNO videó

<iframe id="videoplayer_72286" src="http://video.mno.hu/embed/72286" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Panorámaképek

24 óra hírei | Legolvasottabb

20:58 Felejtés

Tovább

21:00 Híradó

Hirdetés
<iframe id="videoplayer_72608" src="http://video.mno.hu/embed/72608" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Időjárás

ma
derült
Min: 10°C
Max: 22°C
holnap
derült
Min: 9°C
Max: 22°C
Részletek
Hirdetés
Hirdetés

Szegeden pünkösdhétfőn kapusháború!. Ilyet nem szabad kapni   [BANNER133]   A már hagyományos versenyen minden korosztály és mindkét nem kapusait várják a rendezők, mármint azokat,...

Európa kapujában a Honvéd, simán verte a Győr kettőt. Kispesti életkép. Nem feszítették szét a Bozsik-stadiont a szurkolók   [BANNER133] Elképesztő, hogy mennyire mérsékelt volt a...

Hirdetés

Szavazás

Ön szerint melyik a legjobb rajzfilm?