2013. május 19., Ivó, Milán napja

Többé nem kaphatnak nyugdíjpótlékot a III/III-as ügynökök

19

Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát – tudta meg a Hír Televízió. Tovább

Százezrek munkavállalása vált könnyebbé

4

Több százezer ember foglalkoztatását segítette a kormány által indított Munkahelyvédelmi Akció, melyet veszélyeztetett helyzetben lévő társadalmi csoportok számára hoztak létre. Tovább

Egy fényképpel akarták lejáratni Orbánt?

A rendőrségtől került ki az a fotó, amelyen a fekete sereg vezetőjeként emlegetett Magyar Róbert együtt látható Orbán Viktorral. Tovább

Nők

Kiszolgáltatott lányokra vadásznak az idősödő férfiak

16 éves lány feleségül megy egy nála majdnem negyven évvel idősebb férfihoz, mindez a szíriai háború árnyékában történik, ahol a lányok áruba bocsátása túlélést jelenthet. Tovább

MNO+

  • Muki

Azt nem sikerült eltanulni a „Nyugattól”, hogy a verseny nem egyenlő a másik fél lenullázásával, de a fogyasztási kedv akár az eladósodás árán is hamar megtapadt az arra alkalmas társadalmi felületen. Tovább

12

A jövő héten többfelé várható eső, és a hőmérséklet is visszaesik: szombaton a leghidegebb helyeken 3 fokig is csökkenhet a hőmérséklet. Tovább

1

A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén. Tovább

A nyelvek ajándékát kérjük a Szentlélektől, mert szólnunk kell a mai világhoz a segítő szeretet nyelvén, amely a legszegényebbek számára is érthető – mondta Erdő Péter a pünkösdvasárnapi misén. Tovább

Pünkösd nem a tömegek ünnepe, hanem a legszemélyesebb ünnep, így találkozik Isten az emberrel – mondta Gáncs Péter. Tovább

A hét képekben

Hirdetés

Belföld

4

Mit szólnánk, ha ma feltámadna a szél, tűz gyúlna a fejünk fölött és mindenféle nyelveken kezdenénk beszélni, baráti társaságunk vezetője pedig szólásra emelkedne: „Térjetek meg!”? Kétezer éve megtörtént. Pünkösd. Tovább

Gazdaság

1

Az emberek munkaerőpiacon való elhelyezkedését segítő képzésre biztosít mintegy 5 milliárd forintot a kormány. A programmal több ezer megváltozott munkaképességű embert is segíteni szeretnének. Tovább

Az ösztrogén hormon magasabb szintje a hirtelen szívhalál megnövekedett kockázatával hozható összefüggésbe férfiakban és nőkben egyaránt. Tovább

A hepatitis A elleni oltás beadását javasolja az Egyiptomba utazóknak az Európai Járványügyi Központ. Tovább

Életmód

Rekordösszegű, 590,5 millió dolláros nyeremény vár egy vagy több játékosra az egyesült államokbeli Powerball lottón. Tovább

Mielőtt meghalt volna, még vallott gyilkosára egy 35 éves férfi az Egyesült Államokban, noha ezt a támadás okozta bénulás miatt csak pislogással tudta megtenni. Tovább

Technika

A Nissan luxusmárkája igen komoly célokat tűzött ki, amelyek eléréséhez gőzerővel kell fejleszteniük a japánoknak. Megháromszoroznák az eladásokat. Tovább

Tel-Avivot a világ első digitalizált városává alakítják a következő hónapok nagyszabású Digi-Tel nevű programjában, ingyenes wifi is lesz. Tovább

Az Indiana Pacers a szombati, hatodik mérkőzésen megszerezte a továbbjutáshoz szükséges negyedik győzelmet a New York Knicks ellen. Tovább

A francia labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában az elsőséget már korábban bebiztosító Paris Saint-Germain hazai pályán 3–1-re legyőzte az élvonalnak búcsút intő, sereghajtó Brestet. Tovább

Az utolsó fordulóban a Bayern München a Borussia Mönchengladbachhoz látogatott, Jupp Heynckes érzelemdús mérkőzésen van túl. Tovább

A Detroit Red Wings 4-1-re győzött szombaton az alapszakasz győztes Chicago Blackhawks otthonában. Tovább

MNO videó

<iframe id="videoplayer_72286" src="http://video.mno.hu/embed/72286" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Panorámaképek

24 óra hírei | Legolvasottabb

Tovább

12:00 Híradó

Hirdetés
<iframe id="videoplayer_72512" src="http://video.mno.hu/embed/72512" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Időjárás

ma
zápor
Min: 11°C
Max: 27°C
holnap
gyengén felhős
Min: 9°C
Max: 22°C
Részletek
Hirdetés
Hirdetés

Megsérült a Dortmund kulcsembere, kihagyhatja a BL-döntőt!. Hummelsért imádkoznak Dortmundban (fotó: Reuters)   [BANNER133]   Könnyen lehet, hogy nélkülöznie kell egyik legnagyobb...

Ezt nézd pünkösdvasárnap a tévében, ha szereted a focit!. A Milannak a már kiesett Siena otthonában kell kiharcolnia a BL-indulás jogát (fotó: caughtoffside. com)   [BANNER133]  ...

Hirdetés

Szavazás

BL-győztes a Győr

Hatalmas sikert ért el a Győri Audi ETO csapata a női kézilabda Bajnokok Ligájának megnyerésével. Összejöhet jövőre is a bravúr?