Többé nem kaphatnak nyugdíjpótlékot a III/III-as ügynökök
Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát – tudta meg a Hír Televízió. Tovább
Százezrek munkavállalása vált könnyebbé
Több százezer ember foglalkoztatását segítette a kormány által indított Munkahelyvédelmi Akció, melyet veszélyeztetett helyzetben lévő társadalmi csoportok számára hoztak létre. Tovább
Egy fényképpel akarták lejáratni Orbán Viktort?
A rendőrségtől került ki az a fotó, amelyen a fekete sereg vezetőjeként emlegetett Magyar Róbert együtt látható Orbán Viktorral. Ezt a jelenleg életfogytig tartó fegyházbüntetését töltő férfi mondta a Hír TV Célpont című műsorának. Tovább
MNO+
Azt nem sikerült eltanulni a „Nyugattól”, hogy a verseny nem egyenlő a másik fél lenullázásával, de a fogyasztási kedv akár az eladósodás árán is hamar megtapadt az arra alkalmas társadalmi felületen. Tovább
Angelina Jolie döntése nyomán egyre többen kérik a mellrákkal kapcsolatos genetikai teszt elvégzését. A szakértőt véleménye másként ábrázolja az igazságot. Tovább
A jövő héten többfelé várható eső, és a hőmérséklet is visszaesik: szombaton a leghidegebb helyeken 3 fokig is csökkenhet a hőmérséklet. Ez a hétvége pedig zivatarokkal búcsúzhat. Tovább
Pünkösdkor Isten legfőbb üzenete az, hogy meg kell változni, hogy „új menetrend szerint és új menetirányba” kell elindulnunk. Tovább
A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén. Tovább
A hét képekben
Belföld
Pünkösd nem a tömegek ünnepe, hanem a legszemélyesebb ünnep, így találkozik Isten az emberrel – mondta Gáncs Péter. Tovább
Gazdaság
Az emberek munkaerőpiacon való elhelyezkedését segítő képzésre biztosít mintegy 5 milliárd forintot a kormány. A programmal több ezer megváltozott munkaképességű embert is segíteni szeretnének. Tovább
Vélemény
Pumpa vagy szivattyú?
Vezércikk: Még mondja valaki, hogy Bajnai Gordonnak nincs humorérzéke! Tovább
Kultúrgrund
A Balaton egy borongós, hidegebb nyári napon sem unalmas hely. A Balatoni romok blog szerzői is jól tudják ezt. Tovább
Nem tesz jót az egészségnek a nyugdíjazás
A nyugdíjba vonulás megrendíti az egészséget, a depresszióra 40 százalékkal jobban hajlamosít az azonos korú, még dolgozókhoz képest.
Lúgosítás (4.): Pró és kontra, azaz a teljes kép
A speciális diéták – így a lúgosítás is – beleilleszthetők az egészséges étrendbe, ha elegendő energiával és tápanyaggal látják el, és nem jelentenek veszélyt. Tovább
Az ösztrogén hormon magasabb szintje a hirtelen szívhalál megnövekedett kockázatával hozható összefüggésbe férfiakban és nőkben egyaránt. Tovább
Életmód
Elképzelhetetlen mennyiségű pénz talált gazdára
Rekordösszegű, 590,5 millió dolláros nyeremény vár egy vagy több játékosra az egyesült államokbeli Powerball lottón. Tovább
Pislogással vallott gyilkosára a fejbelőtt férfi
Mielőtt meghalt volna, még vallott gyilkosára egy 35 éves férfi az Egyesült Államokban, noha ezt a támadás okozta bénulás miatt csak pislogással tudta megtenni. Tovább
Technika
Gran Turismo 6: bejelentés
Megérkezett minden idők legnépszerűbb autós játékának, a Gran Turismónak a legújabb, 6-os verziója. Tovább
A Nissan luxusmárkája igen komoly célokat tűzött ki, amelyek eléréséhez gőzerővel kell fejleszteniük a japánoknak. Megháromszoroznák az eladásokat. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb

Top 10
Megsérült a Dortmund kulcsembere, kihagyhatja a BL-döntőt!. Hummelsért imádkoznak Dortmundban (fotó: Reuters) [BANNER133] Könnyen lehet, hogy nélkülöznie kell egyik legnagyobb...
Ezt nézd pünkösdvasárnap a tévében, ha szereted a focit!. A Milannak a már kiesett Siena otthonában kell kiharcolnia a BL-indulás jogát (fotó: caughtoffside. com) [BANNER133] ...
Utazás
Szavazás
BL-győztes a Győr
Hatalmas sikert ért el a Győri Audi ETO csapata a női kézilabda Bajnokok Ligájának megnyerésével. Összejöhet jövőre is a bravúr?













