2013. május 21., Konstantin napja

MNB: stabil a hazai pénzügyi rendszer

Stresszhelyzetben is kezelhető mértékű lenne a hazai bankrendszer tőkeigénye az MNB kedden közzétett stabilitási jelentése szerint. Tovább

Portik-ügy: a koronatanú is megszólal

1

A meggyilkolt Prisztás József lányának meghallgatásával folytatódott kedden Portik Tamás büntetőpere. Tovább

Továbbra is Vizó az úr…

Ecstasy tablettát kétezer, speedet háromezer forintért árultak a tavaly botrányok kíséretében bezárt Hajógyári-sziget szórakozóhelyein a hét végén. Tovább

MNO+

  • Fricz Tamás

Bajnai, a Gordon

Fricz Tamás

Bajnai Gordon elszánta magát, hogy újra az ország miniszterelnöke legyen 2014-től. Ha nehezen is megy, vegyük ezt a szándékát komolyan, és nézzük meg röviden, kit kapnánk, ha Bajnaira tennénk a voksainkat. Tovább

78
3

A 3 kilométer szélességűre becsült forgószél a legtöbb kárt az Oklahoma állambeli Moore-ban okozta. A halottak között gyerekek is vannak, további 20-30 iskolás pedig eltűnt. Tovább

1

Martonyi János szerint elképzelhető, hogy az uniós jog és a tagállamok jogrendszereinek viszonyát újra kell fogalmazni. Tovább

Elütött egy idős nőt a Jobbik országgyűlési képviselője Ajkán. Tovább

A Doors egyik alapítóját 74 éves korában érte a halál. A műfaj legjelentősebb billentyűsei közé tartozott. Tovább

Három MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. Tovább

Hirdetés

Vélemény

Nánási Tamás

Simor valódi bukása

15

Vezércikk: Azt hiszem, e kérdésben igaza van a jobboldalnak – mondta elmélázva a minap a jegybanki alapkamat csökkentéséről szóló eszmefuttatása végén az Info Rádió mikrofonja előtt Gyurcsány Ferenc. Tovább

Világűr

Ismét fúrt a Curiosity

Újabb fúrást végzett a Marson a NASA űrrobotja, a Curiosity. A kivájt lyukból származó port a robot a héten juttatja be fedélzeti laboratóriumba.

A svéd városi huszonévesek több mint fele a szüleivel lakik, és többségük azért, mert nem tud saját erőből magának otthont teremteni. Tovább

4

Az emberek világszerte hosszabb ideig élnek, mint valaha, és a globális várható átlagélettartam „drámai” növekedése a jelek szerint nem lassul. Tovább

Életmód

Tizedik alkalommal tartja meg prózamondó versenyét a Bársony István Alapítvány; az esemény idén is a vadászati kultúra napjának műsorán szerepel. Tovább

Minden eddiginél nagyobb, majdnem hatméteres óriáskígyót fogtak a floridai mocsárvidéken. Tovább

Technika

A Mercedes-Benz kitett magáért: egyrészt vezethettük a kecskeméti CLA-t, másrészt az E osztály legfrissebb asszisztenseit helyezhettük nagyító alá. Tovább

A Samsung most mégis úgy érezte, hogy ideje továbbfejleszteni, és bemutatták a következő, 5G névre hallgató mobilgenerációt. Tovább

Lionel Messi nem tervezi, hogy valamikor is elhagyja az FC Barcelonát és más klub színeiben játszik. Tovább

A férfi kézilabda EHF-kupában ebben az évben rendeztek először Final Fourt, ahol a német Rhein-Neckar Löwen a fináléban két góllal legyőzte a házigazda Nantes-ot. Tovább

A szakemberek szavazatai alapján a Manchester Unitedtől több mint 26 év után búcsúzó Sir Alex Fergusont választották meg az Év edzőjének az angol labdarúgó-bajnokságban. Tovább

MNO videó

<iframe id="videoplayer_72286" src="http://video.mno.hu/embed/72286" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Panorámaképek

24 óra hírei | Legolvasottabb

Tovább

09:00 Híradó

Hirdetés
<iframe id="videoplayer_72690" src="http://video.mno.hu/embed/72690" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Időjárás

ma
gyengén felhős
Min: 8°C
Max: 22°C
holnap
zápor
Min: 12°C
Max: 22°C
Részletek
Hirdetés
Hirdetés

Lahm: Nem foglalkozunk a tavalyi döntővel. Lahm szerint el kell felejteni a tavalyi döntőt és csak a sikerre koncentrálni (fotó: spox. com)    [BANNER133    Szombaton a Wembley Stadionban...

Kokó: „Illovszky Rudi bácsi házhoz jött értem! ” - Interjú. Kovács "Kokó" István önnön ifjúkori fotója alatt  [BANNER133]   Mivel tölti szabadidejét egy volt...

Hirdetés

Szavazás

BL-győztes a Győr

Hatalmas sikert ért el a Győri Audi ETO csapata a női kézilabda Bajnokok Ligájának megnyerésével. Összejöhet jövőre is a bravúr?