Amit a Mikulásról feltétlenül tudni kell

Pofon

Amit a Mikulásról feltétlenül tudni kell

Bucsy Levente

2011. december 06., kedd 08:24

Black Peter, Joulupukki, Gyed Moroz – szerte a világban ma így ismerik a Mikulást. Pedig tényleg élt ő, és bár sokaknak ez fáj, nem az a kretén volt, akinek a 21. századi vizuális kultúra beállítja.

Nyomtatás

Ma már itt tartunk: nemhogy a karácsonyi ajándékokat, de a fenyőfát (no meg az áruházi akciókat) is a Mikulás, a Télapó és a többiek hozzák. Ezért jó lesz, ha kicsit megállunk az öreg piros, kövér öregurak, a tűlevelek és az előre hozott karácsony megkergült világában, merthogy Miklós napja talán éppen a legmegfelelőbb erre. Ha bekaptuk már annyira a cumit, hogy nem eresztjük, ha nem. Merthogy az a Mikulás, aki hol milkalilában, hol hiányos öltözetű „mikulina” alakjában ugrabugrál előttünk az összes reklámban és a kivetítőkön, nem más, mint egy bizonyos 3–4. századi Szent Miklós torzszülött utánzata. De ki a csoda volt ez a Szent Miklós, és hogy lett belőle téli cukros bácsi, illetve fogathajtó?

MIKULÁS A NAGYVILÁGBAN
USA, Kanada: Santa Claus
Anglia: Father Christmas
Baszkföld: Olentzero
Brazília, Peru, Spanyolország: Papá Noel
Dánia: Sinter Klaas
Finnország: Joulupukki
Franciaország: Pere Noel
Hollandia: Kerstman, Sinterklaas/Sint
Horvátország: Sveti Nikola, Bozic Bata
Japán: Szanta-szan
Kínában: Sengtan Laozsen
Lengyelország: Mikolaj
Marokkó: Black Peter
Németország: Nikolaus
Norvégia: Julenissen
Olaszország: Befana, Babbo Natale
Oroszország: Gyed Moroz
Románia: Mos Nicolae
Szlovénia: Sveti Miklavz, Bozicek
Svédország: Jultomte
(forrás: wikipedia)

Nos, éppen ez az, a 4. század már nem tegnap volt, Szent Miklós legendájának „volt ideje” átkonvertálódni valami mássá – mesévé –, de azért egy hangyányit most visszakanyarodunk rá. Szent Miklós valós történelmi személy volt, Patarában (ma: Törökország) született 245 táján – a Santaclaus.hu szerint, más forrás 270 utánra teszi születését. Az őt említő első, történelminek tekinthető források szerzői között találunk egy bizonyos Andrást (Kréta, 700) és egy konstantinápolyi szerzetest, Jánost, tehát elmondható, félhomályban tapogatózunk.

Leeshetett egy-két saller

Az igen gazdag családba született, viszont hamar elárvult Miklós ugyanolyan nevű nagybátyjához került, aki – minthogy érsek volt – igencsak megszerettette az egyházi életet unokaöccsével, és végül a kis Miklós is egyházi szolgálatra lépett. Igen fiatal volt, amikor püspökké választották – a fenti források szerint körülbelül 25 éves –, 52 évig látta el ezt a tisztséget Mürában, közben pedig minden pillanatban a rászorulók megsegítésén munkálkodott. (A jótékony életmódot akkor kezdte, amikor a szülei után reá maradt teljes vagyont a rászorulóknak adta.) Minden este órákig járt-kelt az utcán, keresve, hol van tennivalója a hétköznapi emberek között. Püspökként részt vehetett a niceai zsinaton, bár a csak részlegesen fennmaradt zsinati okmányt aláírók között a neve nincs ott – összefüggésben állhat ez egy másik feljegyzéssel, miszerint a zsinaton felpofozott valakit, aki nem értett vele egyet…

Összességében életével olyan mintát adott, ami miatt már életében szentként tisztelték – az antalyai Santa Claus Béke Világtanács meg is tesz mindent azért, hogy értékeit a megfelelő formában mutassák be. Az biztos, hogy „volt valaki” a századok emlékezetében Miklós püspök, ugyanis az 1071-es manzikerti (Kis-Ázsia) csata után – ahol IV. Romanosz bizánci császárt megverték és el is rabolták a törökök – nem sokkal kereskedők trükkös olasz kalózokkal feltörették Miklós sírját, a csontjait pedig elvitték Bariba. Ez az esemény máig tartó feszültség forrása Törökország és Olaszország között.

A kecskeméti pálinka védőszentje

Számos legenda – a tengeri vihar lecsendesítése, gabonaszaporítás, egy gyermek csodás megtalálása – között van konkrétan az is, amiből kicsírázott a mai Mikulás figurája. Történt ugyanis, hogy egy szegény ember hozomány híján nem tudta férjhez adni három leányát, s így ők akár prostitúcióra is kényszerülhettek volna. Miklós azonban az éj leple alatt a kolostorban gyűjtött adományból titkon kisegítette a családot, mindhárom lány gondja megoldódott. Hogy Miklós püspök volt az adományozó, kétféle módon derülhetett ki: lépteit hallva kilesték, illetve felismerték a „segélyben” a templomnak korábban adományozott aranyat. Később a püspök szokássá tette, hogy saját neve napja előestéjén gyerekeket halmoz el minden jóval. A keleti keresztények a tengerészek, a kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, a gyermekek és a diákok védőszentjeként tisztelik, a kecskemétiek pedig a pálinkáéként.

S ha már hazajöttünk, a magyarországi Mikulás-hagyomány a két világháború közti időszakig tartotta magát az eredeti állapotban – azért ez is érdemel pár szót, hiszen a hazai népi humor is megcsinálta a maga „zsákos bácsiját” a Mikulásból talán német hatásra, ezért a 18. században „gyermekvédelmi okokból” be lett tiltva ez a fajta ünneplés. Az első igazi Mikulás-rombolást a kommunista télapózás vitte végbe, majd jött a globalizáció, és a mennyből a jó és rossz gyerekeket figyelő Mikulás bácsi, plusz a krampuszok helyett jött a lappföldi „igazi Mikulás” a rénszarvasokkal és a rakoncátlan siserahaddal, no ez torzult tovább a fentebb említett izékké, a Coca-Cola reklámjain nem ritkás csapatosan partizik egy egész fürt Mikulás. Álljon itt végül két érdekesség: a Mikulás szó egyszerűen a Miklós név szlovák formulája – „csokimikiből” pedig a Figyelő öt évvel ezelőtt készült összesítése szerint 8000 tonna készült egy év alatt.

Címkék

egyház, Mikulás, püspök, Szent Miklós, Télapó, Niceai zsinat