Nem csökkennek a nyugdíjak

BL
Forrás: MTI, MNO
2012. június 01., péntek 21:33
A nyugdíjak 2013 utáni adómentességének megőrzését célzó törvényjavaslatot terjesztett pénteken az Országgyűlés elé Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Matolcsy György pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását. Bővebben>>>

Az államtitkárság a törvényjavaslat kapcsán közleményt adott ki. Ebben az áll: az 1997-ben a szocialista-liberális kormány alatt elfogadott nyugdíjszámítási szabályok 2013-tól megváltoztatták volna a nyugdíjszámítás módját, ennek következtében a jövőre újonnan megállapítandó nyugdíjak az előző évhez képest jelentősen csökkentek volna. A törvényi szabályok szerint ugyanis a bruttó átlagkeresetből történő nyugdíjszámítás a nyugdíjak adóztatását is feltételezte. Ehhez tartozott még egy csökkentett szolgálatiidő-szorzó is. Együttesen így jelentős mértékben romlott volna a nyugdíj összegének értéke – hangsúlyozták a dokumentumban.

A törvényjavaslat, mint írták, ezzel szemben fenntartja a jelenlegi számítási szabályokat, így biztosítja, hogy továbbra is a nettó átlagkereset alapján, a most is használt szolgálati idő beszámítással, adózás nélkül kell kiszámítani a nyugdíjakat. Kiemelték: a kormánynak ezen döntésével évente több tízezer embernek marad változatlan értékű a nyugdíja. A javaslat várható eredményét így összegezték: nem csökkennek a megállapítandó nyugdíjak és nem romlanak a számítási szabályok,  emellett a jövőben az ügyintézés felgyorsulhat. Hozzáfűzték: emiatt mindazoknak, akik a nyugdíjak csökkenésével riogattak, bocsánatot kellene kérniük.

Balog Zoltán a törvényjavaslatban hangsúlyozza, a bruttó nyugdíj megállapításához kapcsolódó jogszabályok nem készültek el, a magánnyugdíj-pénztárakra vonatkozó szabályozás átalakításával pedig indokolatlanná vált a 2013-ra vonatkozó szabályok fenntartása. A miniszter javaslata ezért a jelenleg hatályos nyugdíjszámítási szabályok fenntartását tartalmazza, vagyis – mint leszögezi – a nyugdíjak továbbra is személyijövedelemadó-mentesek maradnak.

A törvényjavaslat alapján ez azt jelenti, hogy az öregségi nyugdíj összege a jövő évtől is az elismert szolgálati időtől és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkeresettől függ. Ugyancsak megmarad az a szabály, hogy az öregségi teljes nyugdíj  összege nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj külön jogszabályban meghatározott legkisebb összegénél, ha a figyelembe vehető szolgálati idő eléri a húsz évet.

Változik azonban a magánnyugdíj-pénztári tagok nyugdíjszámítási képlete, amivel a tárcavezető szerint egyértelművé válik, hogy a tagok a 2011. november 30-át követő időre teljes összegű társadalombiztosítási nyugdíjra jogosultak, mivel ők is 10 százalék nyugdíjjárulékot fizetnek. A nyugdíj összegének kiszámításakor 2013-tól alkalmazandó szolgálati idő szerinti mértékskála megegyezik a jelenleg hatályossal. A módosítás része még, hogy a nyugdíjminimumnál nem lehet alacsonyabb a hozzátartozói ellátás alapjául szolgáló öregséginyugdíj-összeg. A javaslat alapján ezt a szabályt 2012. január 1-jére visszamenőleg kellene alkalmazni.

A törvényjavaslat elrendelné az özvegyi járadék szabályainak visszamenőleges alkalmazását is, ha az a jogosultra nézve kedvező. Kimondja továbbá, hogy a 2012. január 1-jétől öregségi nyugdíjra változott korábbi rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjakat a továbbiakban is meg kell téríteni. A javaslat emellett szeptember 1-jéig haladékot ad a korábban rendszeres szociális járadékban vagy átmeneti járadékban részesülő személyek özvegyi nyugdíjának csökkentésére.

Mint azt Giró-Szász András kormányszóvivő a Hír TV Péntek 8 című műsorában elmondta, a szocialisták és a liberálisok 1997-ben olyan törvényt fogadtak el – a magán-nyugdíjpénztári rendszer létrehozásával együtt –, melynek értelmében 2013. január elsejétől a nyugdíjakat bruttóval kellene számolni, azaz adóval. A kormányszóvivő ugyanakkor hangsúlyozta: hiába fenyegetőznek a szocialisták az épp általuk elfogadott törvénnyel, a kormány nem enged semmilyen nyugdíjcsökkenést. Ennek érdekében hamarosan a parlament elé kerül a módosítás – ígérte akkor a kormányszóvivő.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. Wekerle 2012. június 02., szombat 02:38
    Moderátor, töröld a két példányban sikeredett hozzászólásom egyikét, pls.
  2. Wekerle 2012. június 02., szombat 02:19
    Itt valami nem stimmel. ha a nyugdíjakat a bruttó fizetések alapján számolnák annak annyival többnek kellene lenni, mint az utána tervezett jövedelemadó, amit tegnap is javasolt az OECD. Ezt hívják bruttósításnak és ilyen volt 1986-ban amikor bevezették az SZJA-t. Azaz meg növelték a fizetéseket elvileg annyival, amennyi SZJA-t be kell fizetni a költségvetésnek. A furfang ebben ott van, hogy nem állami cég esetén az emelt fizetést a munkáltató fizeti, az SZJA-t meg a költségvetés vágja zsebre. Ez olyan mintha a munkaadót adóztatnák. További furfangok rejtőznek az SZJA cifrázásában (kedvezmények / "büntetések"). Szóval jobb ha marad a jelenlegi (nettóalapú és SZJA mentes) nyugdíjszámítás, (a továbbszolgáló nyugdíjasokat így is megterhelték eü- és ny. járulék fizetéssel 2008-óta).
  3. Kriszti_ 2012. június 02., szombat 01:05
    ezek a mocskok úgy elrejtették ezt a szabályozást, hogy az első Orbán kormány meg sem találta, így módosítani sem tudta...
  4. Mich 2012. június 01., péntek 22:48
    "a szocialisták és a liberálisok 1997-ben olyan törvényt fogadtak el – a magán-nyugdíjpénztári rendszer létrehozásával együtt –, melynek értelmében 2013. január elsejétől a nyugdíjakat bruttóval kellene számolni, azaz adóval"

    tehát 16 évvel előre betettek a nyugdíjasoknak, most meg kárognak...

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Időpont
2013
05
21
Megye
Város
Mozi
KERESÉS