Börtönre ítélték Kolompár Orbánt

WA, NT
Forrás: MTI, Hír TV
2012. július 05., csütörtök 09:51
Első fokon 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egykori elnökét a Kecskeméti Városi Bíróság csütörtökön.
Hirdetés

Mátyásné Polereczki Éva tanácsvezető bíró kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny bűntettében, valamint az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek Kolompár Orbánt. „Ha úgy döntök, hogy nem fellebbezek, akkor felemelt fejjel vonulok be a börtönbe... cigányként, politikusként én úgy gondolom, hogy ebben az országban nem születhetnek hősök, nem születhetnek mártírok” – így reagált Kolompár Orbán az ítéletre. Az OCÖ egykori vezetője ismét politikai okokkal indokolta ez ellene folyt eljárást. Arra a kérdésre azonban nem válaszolt, hogy fellebbezni fog-e az ítélet ellen. Védője azonban azt mondta: gondolkodnak rajta. Három napjuk van, hogy erről döntsenek.

Hirdetés

Az ügyészség egyébként szintén fellebbezésre készül, mivel a sikkasztás bűntette és a számvitel rendjének megsértése bűntette miatt emelt vád alól felmentették a volt OCÖ-elnököt.

A szökésben lévő Kolompár László másodrendű vádlottat jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése miatt egy év tíz hónap börtönre ítélték. Kolompár Orbánné harmadrendű vádlottat ugyanezen két bűncselekmény miatt egy év börtönnel sújtották, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették.

Offenmüllerné Bozó Krisztina hetedrendű vádlottat egy év hat hónap börtönre ítélte a bíróság, a végrehajtást három év próbaidőre felfüggesztve. A negyed-, a nyolcad- és a kilencedrendű vádlottat pénzbüntetésre ítélték, míg az ötöd- és a hatodrendű vádlottat felmentette a bíróság az ellenük emelt vádak alól.

Börtönre ítélték Kolompár Orbánt
Börtönre ítélték Kolompár Orbánt
A Hír TV tudósítójának beszámolója szerint Kolompár Orbán rezzenéstelen arccal hallgatta végig az ítélethirdetést. A tárgyaláson több vádlott nem jelent meg. A bírónő a délutáni órákban indokolja meg az ítéletet, így ekkor derülhet majd ki, hogy az elítéltek fellebbeznek-e.

Az ügyészség az OCÖ egykori elnökére, valamint a másodrendű vádlott Kolompár Lászlóra letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte. A vádhatóság Kolompár Orbánt többek között sikkasztással, okirat-hamisítással, csalással, az Európai Unió pénzügyi érdekeinek megsértésével, illetve a számviteli fegyelem megsértésével vádolta. Az utóbbi vádpont szerint Kolompár az OCÖ elnökeként a szervezet pénztárából csaknem tízmillió forintot vett fel 2004-ben, és a sajátjaként rendelkezett vele.

Fotó: MTI


Korábban valamennyi vádlott tagadta bűnösségét. Kolompár az utolsó szó jogán június 27-én azt mondta: a politika ültette a vádlottak padjára, egy magánember nem került volna bíróság elé az ügyészség által előterjesztett vádak alapján.

Kolompár Orbán ügyvédje valamennyi vádpontban az elsőrendű vádlott felmentését , az ügyész pedig letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte.
Fotó: MTI
Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Magyarország élőben - Merre tart a Jobbik három választás után?
Magyarország élőben - Merre tart a Jobbik három választás után?
<iframe id="videoplayer_111388" src="http://video.mno.hu/embed/111388" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legfrissebb