Egyszerűbb lesz az örökbefogadás

WA
Forrás: MTI
2012. május 11., péntek 18:30
Egyszerűsödnek és életszerűbbek lesznek az örökbefogadáshoz és az apai elismeréshez kapcsolódó eljárások – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A kormány nevében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken nyújtotta be az erről szóló egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslatot.
Hirdetés

A közlemény megjegyzi, hogy megváltoznak a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatra vonatkozó rendelkezések. Emlékeztetnek arra, hogy jelenleg több szerv előtt lehet ilyen nyilatkozatot tenni, és a szabályozás ponttalansága miatt – ugyanis nincs pontosan rögzítve, hogy a gyermek nevének megadása is kötelező – számos hiányos nyilatkozat keletkezik.

A kormány döntése szerint a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat során a gyermek nevéről is nyilatkozni kell, így a nyilatkozattevőnek később ezt nem kell külön pótolnia – írják. Emellett a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozathoz szükséges hozzájáruló nyilatkozatot a tiszteletbeli konzuli tisztviselő előtt is meg lehet majd tenni. A magyarországi ügyintézés megkönnyítése érdekében pedig lehetőség lesz a nyilatkozatot kormányablaknál is megtenni – teszik hozzá.

A gyermek érdekeinek védelme érdekében a kormány lehetővé teszi, hogy egyes esetekben a házasságon alapú apaság vélelmének megdöntésére és a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat felvételére egy eljárásban, egyszerre kerülhessen sor – ismerteti a javaslatokat a közlemény. A tárca indoklása szerint erre azért van szükség, mert a modern családi viszonyok között gyakran előfordul, hogy bár a szülők már nem élnek együtt, de nem váltak el, és a feleségnek új élettársával közös gyermeke születik. Felhívják a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2000-es évek elejétől a gyermekek 30-40 százaléka házassági köteléken kívül született. Jelenleg ilyen esetben a házasságon alapuló apaság vélelme alapján a férj lesz az apa, nem pedig a vér szerinti apa. Ennek megváltoztatásra hosszadalmas bírósági eljárás során van csak lehetőség, mely sértheti a gyermek érdekét – szögezik le.

Változnak egyes örökbefogadással összefüggő szabályok is: az örökbefogadott gyermek biztonsága és családi kapcsolatai tartósságának megőrzésére is nagyobb figyelmet fordít az új javaslat – írja a minisztérium. A felbontott örökbefogadásokat követően a gyermek újabb eljárás nélkül a lehető leghamarabb új szülőkhöz kerülhet és családban folytathatja életét. A javaslat szerint a kormány kiterjeszti továbbá az örökbefogadott azon jogát, hogy a származását megismerhesse, ezért azt javasolják, hogy a gyámhatóság adjon tájékoztatást az érdeklődőnek az örökbefogadására és vér szerinti testvéreire vonatkozó kérdésekben. Emellett fontos változásnak nevezik, hogy az örökbefogadott az egészsége szempontjából a vér szerinti szülőkre vonatkozó információkat is kérhet a javaslat értelmében a gyámhatóságtól, amennyiben szüksége van rá. Egyszerűsödik továbbá a külföldön történt örökbefogadás hazai elismerése is – zárják a közleményt.

Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Magyarország élőben - A magánnyugdíjpénztárak miatt tüntetnek
Magyarország élőben - A magánnyugdíjpénztárak miatt tüntetnek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legfrissebb