Elbúcsúztak Nyirő Józseftől + Videó + Képriport

KK, WA
Hír TV
2012. május 23., szerda 17:18
Szerdán ravatalozták fel Nyirő József hamvait a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Több mint százan rótták le kegyeletüket, a Magyar Írószövetség vezetése koszorút helyezett el a ravatalnál.

Az újratemetést szervezők egyelőre nem tudják, hogyan fogják elszállítani a hamvakat, a koporsót a Boldogasszony-zarándokvonat szállította volna Székelyudvarhelyre. A román kormány azonban nem adta meg ehhez az engedélyt. Az új baloldali román kormány ugyanis nem tartja időszerűnek Nyirő József újratemetését. Az író az 1944-es nyilas hatalomátvétel után is a magyar parlament tagja maradt, amiért a román sajtó egy része antiszemitának bélyegezte.

Hirdetés


A Hír TV által megkérdezett alkotmányjogász szerint a MÁV-vagonok határátkelésének akadályozásával uniós jogot sértett a román fél.

– A magyar alkotmányos szabályok is egyértelműen kimondják, hogy az emberi méltóság születéstől a halálig, sőt azon túl is megilleti a személyeket – hívta föl a figyelmet ifj. Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász közölte: ezt hívjuk összefoglalóan kegyeleti jogoknak, és ez az egyik pillére annak a jogsértésnek, amit a román fél elkövetett – tette hozzá.

Nem lesz magyarromán kormányfői találkozó

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar–román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy az Agerpres román hírügynökség Mircea Dusát, a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős miniszterét idézve jelentette: június elseje körül találkozik egymással Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök, ezen a megbeszélésen pedig tisztázhatják a Nyirő József újratemetése körüli nézeteltéréseket.
Szijjártó Péter tudatta: Orbán Viktor ugyan részt vesz a kohéziós alapok jövőjéről szóló bukaresti tanácskozáson, de „kétoldalú találkozó a román miniszterelnökkel nem került szóba”.

Hozzászólások

  1. szamok_embere 2012. május 28., hétfő 14:28
    "Lukács Csaba egyébként először kegyeleti okokra hivatkozva nem engedélyezte az urna kinyitását, majd a kihallgatásán már ragaszkodott a felnyitásához. Mivel üres volt, az eljárás okafogyottá vállt. Lukácsot és utastársát öt és fél óra veszteglés után elengedték a korondi rendőrségről, s már folytatják útjukat Székelyudvarhelyre."

    A http://mno.hu/hatarontul/nyiro-jozsefet-nem-a-csomagtartoban-kell-keresni-1078983#comments cikkből idéztem.

    Lukács buta viccét hogyan értékeli Lomniczi Zoltán?

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS