Elhalasztották a vádemelést Sukoró-ügyben + Videó

WA
Forrás: Hír TV
2012. május 12., szombat 11:12
Elhalasztották a vádemelést a Gyurcsány Ferencet is érintő Sukoró-ügyben – tudta meg a Magyar Hírlap. A vádelőkészítés szakaszát a vádhatóság 30 nappal hosszabbította meg, így várhatóan csak júniusban emel vádat az ügyészség.
Hirdetés

A lapnak Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a hosszabbításnak köze lenne ahhoz, hogy az ügy több gyanúsítottja kikérte az összesen több mint 40 ezer oldalnyi nyomozati anyag fénymásolatát. Az ügyben mások mellett Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezetője és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is gyanúsított. A Demokratikus Koalíció jelenlegi elnöke az ügyészség szerint hivatali visszaélést követett el, amikor a külföldi befektetőkkel előre megegyezett a Sukoróra tervezett kaszinóváros megépítéséről. A gyanú szerint a telekcserével 1,3 milliárd forintos kár érte volna az államot.

Hirdetés

Elhalasztották a vádemelést Sukoró-ügyben
Elhalasztották a vádemelést Sukoró-ügyben

A Magyar Nemzet korábban azt írta, hogy még áprilisban vádat emelhet a Központi Nyomozó Főügyészség.

Ismert, a Magyar Állam jogi képviselője a Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda lesz az ügyben. A Legfőbb Ügyészség február 2-án hosszabbította meg két hónappal a sukorói kaszinóberuházás kapcsán indított nyomozás határidejét.
Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Magyarország élőben – Le kell mondania az MSZP vezetésének?
Magyarország élőben – Le kell mondania az MSZP vezetésének?
<iframe id="videoplayer_96964" src="http://video.mno.hu/embed/96964" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legfrissebb