Ezeket kéri az IMF

PR
MTI, MNO
2012. július 26., csütörtök 19:21
A szociális kiadások lefaragását és az egykulcsos személyi jövedelemadó módosítását is kérte a kormánytól az IMF és az unió – mondta a Hír Televíziónak Varga Mihály. Szerinte a megbeszéléseken több kérdésben egyetértettek a nemzetközi szervezetek képviselőivel, sok területen viszont még vita van. A politikus nem zárta ki, hogy a kormány átírja a tranzakciós illetéket, a közszféra létszámának radikálisabb, gyorsabb csökkentésével viszont nem értettek egyet a valutaalappal. Az IMF közleményében azt írta: kulcsfontosságúnak tartják a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartását. Az Európai Bizottság üdvözölte a magyar kormány elkötelezettségét.
Hirdetés
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az EU-partnerekkel együtt konstruktív eszmecserét folytatott Magyarországon, és a párbeszéd folytatódik – ezt válaszolta az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatóhelyettese, David Hawley a megbeszélések esélyeit firtató kérdésekre csütörtöki sajtótájékoztatóján Washingtonban.

Varga Mihály a Hír Televíziónak adott csütörtöki interjúban a delegációval folytatott egyhetes tárgyalássorozatról kifejtette: az irányban egyetértettek, és bár a nemzetközi szervezetek elismerik a kormány eddigi munkáját, több intézkedést kifogásolnak. Ilyen például a jegybankot is terhelő tranzakciós illeték. A terhet már az Európai Bizottság is vizsgálja. A miniszter szerint augusztus végére születhet meg erről a magyar álláspont.

A tárgyalásokat vezető miniszter leszögezte: ha az intézkedés sérti az uniós eljárási rendet, az uniós jogszabályokat, akkor a magyar kormány erre hivatalos választ fog adni. „Ha szükséges, akkor módosításokra is készek vagyunk” – fogalmazott.

Hirdetés

A kormány tanulmányozni fogja az Európai Központi Bank fenntartásait a jegybankra is kivetett pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének csütörtöki kibővített elnökségi ülésén a kormányfő úgy fogalmazott: a Nemzetközi Valutaalappal való viszony a kormány számára nem érzelmi kérdés.

Az Európai Központi Bank véleménye nem befolyásolhatja az EU–IMF-tárgyalásokat, ráadásul jogi következménye sincsen, mivel eljárást csak az Európai Bizottság indíthat.

A nemzetközi szervezetek a válságadók mihamarabbi kivezetését és a régiós szinten is magas, 750 ezres közszféra létszámának radikális csökkentését is sürgetik. A miniszter minderre úgy reagált: olyan programokat indítottak el, amelyek ezt a létszámot az elmúlt két évben már jelentősen csökkentették, és megpróbálják az embereket visszavezetni a magánszférába, abba a világba, ahol „a magántőke dönti el, hogy hány embert alkalmaz”. Hangsúlyozta: ez nem egyszerű feladat, itt vár gyorsabb, radikálisabb lépéseket a valutalap. A miniszter ugyanakkor azt mondta: „Mi azt mondjuk, hogy haladunk egy pályán, egyetértünk az iránnyal, de értsék meg, hogy ezt csak lassabban tudjuk megvalósítani.”

Lesz változás a költségvetésben

Varga Mihály hozzátette: a szervezet felvetette az egykulcsos adó megszüntetését is, ehhez azonban ragaszkodik a kabinet. Az ingatlanadó kivetése nem merült fel az egyeztetéseken, azt viszont jelezték a nemzetközi szervezetek képviselői, hogy a szociális kiadásokon és a tömegközlekedés támogatásán lehetne spórolni. Varga Mihály megerősítette, hogy a jövő évi költségvetésben lesznek még kisebb változások. Szerinte arra nem kell készülni, hogy fenekestül felforgatják a 2013-as költségvetést. „Közel vannak egymáshoz a számok, tizedszázalékokról beszélünk” – fűzte hozzá.

A Hír TV exluzív interjúja Varga Mihállyal
A Hír TV exluzív interjúja Varga Mihállyal
Mint ahogy azt egy korábbi interjúban is ismertette, a tárca nélküli miniszter szerint szeptemberben derül ki, hogy készenléti vagy elővigyázatossági hitelt kaphat-e Magyarország, és mekkora összegben. Varga Mihály arra számít, hogy még ősz végén aláírhatják a megállapodást is.

A kérdések már a héten meglehetnek

Ismert, a július 17-én érkezett delegáció többek között tárgyalást folytatott a kormánnyal és Tarlós Istvánnal, s találkozott hat magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetőivel is. Közben kormányzati forrásokból arra is fény derült, már a héten összeállíthatja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket az IMF.

IMF: kulcsfontosságú a makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartása

Rövid távon kulcsfontosságú kihívás a magyar makrogazdasági és pénzügyi stabilitás fenntartása, és ezzel egy időben egy robusztusabb növekedés alapjainak megteremtése, ami az életszínvonal javulásának szükséges feltétele – olvasható abban a közleményben, amelyet a Nemzetközi Valutaalap Magyarországon járt küldöttsége csütörtökön este juttatott el az MTI-hez.

Idei mélypontjára csökkent július 18-ára a londoni piacon a magyar államadósság-törlesztés leállásának kockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, jelezve a piac derűlátását az IMF/EU-egyeztetésekkel kapcsolatban.

Thanos Arvanitis, az IMF-küldöttség vezetője csütörtökön kiadott nyilatkozatában rámutatott: a gazdaságpolitikának arra kell törekednie, hogy fenntartható módon haladjon előre a szükséges költségvetési konszolidációval, állítsa helyre a pénzügyi szektor szilárdságát, hozzon létre üzletbarátabb környezetet, és támogassa a strukturális reformok végrehajtását, építve az első Széll Kálmán Terv céljaira.

A magyar gazdaság továbbra is számos, a magas állam- és külső adóssággal, a banki mérlegekben lévő feszültségekkel, a gyenge bizalommal és a magas kockázati prémiummal kapcsolatos, egymáshoz szorosan kötődő kihívással néz szembe. A nehéz külső és belső környezetben a reál-GDP várhatóan visszaesik 2012-ben, és csak mérsékelten növekszik 2013-ban – olvasható a közleményben.

A jelenleg folytatott monetáris politika továbbra is megfelelő

Thanos Arvanitis szerint az infláció és a maginfláció közelmúltbeli megugrására és a tartósan magas kockázati prémiumra tekintettel a jelenleg folytatott monetáris politika továbbra is megfelelő. A hitelállomány csökkenése elsősorban a bankrendszer, a háztartások és a vállalati szektor strukturális kihívásait, valamint néhány közelmúltbeli gazdaságpolitikai intézkedés hatását tükrözi. A bankrendszer szilárdságát helyreállító reformok kulcsfontosságúak annak érdekében, hogy a bankok hozzájárulhassanak a gazdasági növekedés javulásához.

A növekedés elérésének feltétele a strukturális reformok végrehajtása – mutat rá a közlemény. A hangsúlyt a munkaerő-piaci aktivitás ösztönzését, a verseny erősítését, és a veszteséges állami tulajdonú vállalatok átalakítását (különösen a közlekedés területén) szolgáló intézkedésekre, valamint a vállalatok számára egyforma feltételeket biztosító szabályozásra kell helyezni. A párbeszéd a jövőben folytatódni fog – tartalmazza a küldöttségvezető nyilatkozata.

EU: üdvözlendő a magyar kormány elkötelezettsége

Üdvözlendő a magyar kormány elkötelezettsége a további pénzügyi konszolidáció iránt – írta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió delegációjával folytatott megbeszélésekről csütörtök este Brüsszelben kiadott közleményében az Európai Bizottság.

Az uniós végrehajtó testület hozzátette: döntő fontosságú lépéseket igényel még az, hogy a konvergenciaprogram célkitűzéseit fenntartható és kiegyensúlyozott módon teljesítsék, miként azt az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsa is ajánlotta. A bizottság álláspontja szerint „ahhoz, hogy az államadósság csökkenő pályára kerüljön és a makrogazdasági stabilitás fennmaradjon, üzletbarátabb környezetre, valamint a növekedést és foglalkoztatást segítő, folytatódó szerkezeti reformokon nyugvó stabil gazdaságpolitikára és intézményes keretrendszerre van szükség”.

Megkönnyíti majd a tervezett pénzügyi kiigazítást egy jobb pénzügyi keretrendszer, ahogyan azt az uniós miniszteri tanács is ajánlotta márciusban, és szerepel a nemrégiben kiadott úgynevezett országspecifikus ajánlásokban is – áll a brüsszeli nyilatkozatban. A fenntarthatósággal kapcsolatos kilátásokat szintén javíthatja egy középtávú államháztartási keretrendszer, a Költségvetési Tanács elemzői hatáskörének további szélesítése, illetve további lépések a nemzeti keretekre vonatkozó uniós követelmények teljesítése felé.

Foglalkoztatás- és befektetésbarát adórendszert

A közlemény kitér arra, hogy Budapesten széles körű tárgyalásokat folytattak a Széll Kálmán Terv gyakorlatba iktatásában elért haladásról is, valamint arról, hogyan lehet tovább ösztönözni a szerkezeti változásokat egyebek között az adópolitika területén, valamint a munkaerő- és a termékpiacokon. A középpontba a nagyobb mértékben foglalkoztatás- és befektetésbarát adórendszert kell helyezni – véli a bizottság.

Az EU-testület szerint a gazdaságpolitikának el kell kerülnie a gazdaság bizonyos ágazatainak (ideértve a nemzeti bankot is) eseti alapú terhelését, és haladnia kell a bankrendszer szilárdságát visszaállító reformokkal, hogy a bankok hozzájárulhassanak a gazdasági élénküléshez.

Egyforma feltételeket nyújtó szabályozás

Fontos lesz a nők munkaerő-piaci részvételének támogatása, az oktatás és képzés segítése, a verseny ösztönzése, a veszteséget termelő állami vállalatok átalakítása (különösen a közlekedés területén), valamint minden vállalat számára egyforma feltételeket biztosító szabályozás kialakítása.

A brüsszeli közlemény arra is kitér, hogy az Európai Bizottság azt tervezi: az IMF-fel és az Európai Központi Bankkal együttműködve „a következő időszakban” folytatja a konstruktív tárgyalásokat a magyar féllel az említett témákról. A testület delegációját továbbra is Barbara Kauffmann vezeti a tárgyalásokon.

Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Magyarország élőben – Beolvasztják a Budapesti Közlekedési Központot
Magyarország élőben – Beolvasztják a Budapesti Közlekedési Központot
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legfrissebb