Ebben engedhet a kormány az IMF-nek

DA
Forrás: Hír TV
2012. július 11., szerda 09:50
Mégsem kétharmados, hanem csak feles törvény szabályozná az egykulcsos adót.

Mégsem kétharmados, hanem csak feles törvény szabályozná az egykulcsos adót – kormányzati forrásokból a Népszabadság úgy értesült, ebben engedhet a kormány a nemzetközi szervezeteknek a hiteltárgyalásokon. Így egy új kormány egyszerű többséggel is megváltoztathatná a törvényt.

Vagyonadó és ingatlanadó viszont nem lesz Magyarországon, ahogyan nem enged a nemzeti bankra is kiterjesztett tranzakciós illetékből sem a kabinet – ezt már kedden, a Hír Televíziónak adott interjúban erősítette meg a miniszterelnök.

Az IMF, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság képviselői július 17-én érkeznek Budapestre – ez az után derült ki, hogy megszavazták a jegybanktörvényt.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. Kanyamadar 2012. július 12., csütörtök 00:50
    @kazapapa 2012. július 11., szerda 16:36
    "Kányamadi....aki, ilyen jól akklímatizálódott a valótlanságok birodalmában és kellőképpen átadta lelkét "a gonosznak" annak számára szükségtelen a valóság ábrázolása. "

    Mondja ezt az, aki saját bevallása szerint egy marslakóval beszélget. :D
  2. kazapapa 2012. július 11., szerda 16:47
    Ezt egyfajta felmérésnek is fel lehet fogni. Első kézből,tőlem. Amikor a Gyurcsányista haverjaimmal vitatkoztam és nyilvánvaló tényekkel szembesültek,akkor sajnálkozva és részben elismerően konstatálták a megtörténteket. Ezzel szemben, itt nagyon nagyon szűk-szerény számban
    van meg egyesekben az önkritika és saját fertályának górcső alá helyezési igénye. Beteges önámítás ,a realitás vesztés teljes vertikuma maga alá temetett benneteket.
  3. kazapapa 2012. július 11., szerda 16:36
    Kányamadi....aki, ilyen jól akklímatizálódott a valótlanságok birodalmában és kellőképpen átadta lelkét "a gonosznak" annak számára szükségtelen a valóság ábrázolása. Hiszen egy csöppnyi averzió,megbicsaklás a vakhitvesztés első jeleként lelkiválságba sodorná.
    Számomra,itt nem a meggyőzés a feladat,hanem a riposzt képesség csiszolása és az ismeretségi- kőrben való " jót röhögünk a marhákon" típusú körbemutogatás. Így, előkelő helyen állsz a nemzeti idióták petfarmján, a humánzoo rácsai mögött. Én még tartom bennetek a hitet mint ellenlábas, hogy a vita kapcsán acsarkodjatok,de mások már lemondóan legyintenek a fajtádra.
  4. Kanyamadar 2012. július 11., szerda 16:18
    @kazapapa 2012. július 11., szerda 15:24
    "Nem emlékszem - bocsánat, a Rasdin kívül - olyan esetre,amikor kritikával élve, a kormány lenyűgöző tetteit méltatva,bárki is magába szállt volna és
    legalább az "elgondolkodás" szintjére süllyedve nyilvánított véleményt."

    Nem emlékszem, hogy egyetlen vádad is az igazsághoz közel állt volna, csak a jelzős szerkezetek mennek, a tények ki szoktak fogni rajtad.
  5. Kanyamadar 2012. július 11., szerda 16:06
    @kazapapa 2012. július 11., szerda 15:24
    "Kanyamadi....fogalmam sincs ki mennyit fizet a Bolgár versus bayer viaskodás kapcsán,ha van ilyen."

    Akkor nézz csak utánna - aztán lehet bégetni a klubrádióról.

    Addig viszont beszélgess a marslakókkal meg Hugh Granttel, mint Magyarország-szakértőkkel.

    @Szülő Egy 2012. július 11., szerda 15:05
    "Birkák bégetnek."

    Zokogj csak.

    "Na figyusz, ha orbán és klánja a kordonbontásért, a Margit híd lezárásáért a minináci nem ült, akkor egy közpénzből gyarapodó maffiozó lassan közvagyonnak tekinthető birodalomának megtekintés miatt nehogymár börtön járjon. "

    Ugye nem tűnt fel, hogy a népszabóság is közzétette, hogy a Közgép NEM 2010-ben kezdett gyarapodni? Ugye nem tűnt fel ,hogy eleddig egyedül te beszéltél börtönről?
  6. kazapapa 2012. július 11., szerda 15:24
    Kanyamadi....fogalmam sincs ki mennyit fizet a Bolgár versus bayer viaskodás kapcsán,ha van ilyen. No,de a Klubrádió kérdésében meg aztán el tudna eredni a nyelvem. Persze nem indítok bele,mert felesleges. Látom és érzékelem a monumentális korlátoltságot,amely sajnos jellemző rátok. Nem emlékszem - bocsánat, a Rasdin kívül - olyan esetre,amikor kritikával élve, a kormány lenyűgöző tetteit méltatva,bárki is magába szállt volna és
    legalább az "elgondolkodás" szintjére süllyedve nyilvánított véleményt. Itt a csípőből,előre megfontolatlan szándékból elkövetett narancsfar-falás nagyüzemi ágyúi durrogtatnak. Nem fér bele az emóción kívüli racionális véleményfaragás.
  7. Kanyamadar 2012. július 11., szerda 15:04
    @kazapapa 2012. július 11., szerda 14:53
    Jajj, hát elhiszem neked, meg a marslakó haverodnak. Az, hogy a Közgép a böszme alatt is "nőtt", sőt... Az véletlen egybeesés.

    Meg azt is elhiszem, hogy írni akartál valami arról, hogy mennyit fog a "jól felkészült" vulgárgyuri haverod fizetni antiszemitázásért. Tudod, abban a perben, amit jogerősen megnyert ellene Bayer Zsolt.
  8. kazapapa 2012. július 11., szerda 14:53
    Kányamadi...hitelrontás? Mi van veled? Te ezeknek már olyan nincs se égen se földön. Most neteltem egy marslakóval,már ott is váll mögé köpnek a hallatuk kapcsán. Csodálom,hogy itt még vagytok egy páran,poroszkáló
    orbanisztánok.
  9. kazapapa 2012. július 11., szerda 14:44
    Rasdi,Kányamadi....ha,nektek ez csak a birtokháborítás egyszerű mezejét nyitja a lelkiszegények legelőjeként,akkor csak csípjétek fel a zamatos fideszes ambróziát.Úgy tűnik egyre elfogadóbbak lettetek ,persze csak a saját akól származékaitokkal szemben. Ja,kérem ha ti loptok az persze "társadalmi megőrzés" kategóriája. Ha,ti vagytok korruptak,az elfogulatlan
    szimpátiából fakadó materiális hálaadás. Ja, meg a kicsi fa...om!
  10. Kanyamadar 2012. július 11., szerda 14:28
    @Rasdi2 2012. július 11., szerda 14:21
    "A KÖZGÉP részéről elkezdeném készíteni e feljelentést magánbirtoksértés miatt."

    De ahogy látszik, még a rágalmazás/hitelrontás is belefér.
  11. Rasdi2 2012. július 11., szerda 14:21
    @kazapapa2012. július 11., szerda 11:51

    Én azt a következtetést vonom le, hogy a magyar rendőrség "tutyi-mutyi". Mivel a happeninget magánterületen csinálják a tulajdonos ellenére, birtokháborítást követnek el. az eltávolításukhoz semmilyen "jegyzői határozatra" nincs szükség. Ha valaki bejön a telkemre, és hívom a rendőrt, hogy távolítsa el, akkor - remélem - megteszi, és nem nekem kell "elővennem a kisbaltát".

    A KÖZGÉP részéről elkezdeném készíteni e feljelentést magánbirtoksértés miatt.
  12. Rasdi2 2012. július 11., szerda 14:16
    @berlali2012. július 11., szerda 11:33

    Ami azt illeti, ezt a feltételt azért fogadnám el, mert bármely adónak a szabályozását csak feles törvénnyel tartom elfogadhatónak. (Nem beszélve arról, hogy az egykulcsos SZJA-val én sem értek egyet. Más kérdés a sávok és %-ok megállapítása, amivel szintén ki lehet védeni, hogy súlyosan érintse a "középréteget".)
    Ettől függetlenül a beleszólást a magyar adótörvényekbe elvből utasítanám vissza.
  13. Kanyamadar 2012. július 11., szerda 13:48
    @küllő 2012. július 11., szerda 13:07
    "A nagyképűsködő pávatáncos pedig beigérte,: " HA AZ IMF VISSZA, ÉN EL""

    Nem, nem. A népszabóság írta, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Tudod, "a" párt lapja.
  14. küllő 2012. július 11., szerda 13:07
    ..." ebben engedhet a kormány...." Na persze. Majd úgy fog táncolni, ahogy fütyülnek neki. Ahogy eddig is tették. Nagy arccal "kipaterolták" az IMF-et, most meg könyörögnek , haptákban hogy jöjjenek már vissza. A nagyképűsködő pávatáncos pedig beigérte,: " HA AZ IMF VISSZA, ÉN EL". És mint tudjuk, ő soha nem hazudik (hahaha) , tehát akkor reméljük már csomagol.
  15. silver 2012. július 11., szerda 13:03
    Ennyi "engedmény" nem lesz elég az imf-nek. Megszorításokat akarnak kicsikarni Orbánból, ha nem elkezdik a januári szórakozást. Orbán csapda helyzetbe van, ha enged megbukik mint a román jobboldal, ha nem enged gyengítik a forintot és bevetik a magyar baloldali médiát nyomásgyakorlásra ehhez csatlakozhat a balra nyaló jobboldali közgazdászok közül néhány. Persze Simor nemsokára megy és szeretnének beleszólni az örökös személyébe. Ez Orbán kezébe egy kisebb adu. Óvatosnak kell lenni, ravasznak de keménynek is.
  16. berlali 2012. július 11., szerda 12:09
    "reichvik" - én úgy látom, hogy ilyen "öngólos" bakit a polgári oldalon is elkövettek és elkövetnek mind politikusok, mind média emberek. Szabó Anett pl. tegnap este szintén ilyen szellemben "erölködött" az Orbán Viktor interjú alatt. Pedig a miniszterelnök egyszer-kétszer már finoman ellenállt bizonyos kérdéseknek. Szerencsére OV okosabb volt SzA-nál.
  17. Kanyamadar 2012. július 11., szerda 12:06
    @kazapapa 2012. július 11., szerda 11:51
    És ezt olvastad már?

    http://nol.hu/belfold/cafol_a_kozgep_

    Pld.:
    "A cég az elhangzottakat cáfolva közleményében azt írta: a DK "széleskörű információgyűjtése" ellenére a politikus nem említette, hogy épp minisztersége alatt a magyar tulajdonú építőipari cég egyik évről a másikra megduplázta forgalmát (2008: 19 milliárd forint, 2009: 39,1 milliárd forint), míg Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének idején, 2004 és 2009 között a Közgép árbevétele több mint hússzorosára nőtt."

    És az feltűnt, hogy mikor elmúlt a 35+ fok, akkor mentek ki láncos kutyát játszani?

    Ja, és azt tudod már, mennyit fog vulgárgyuri barátod fizetni antiszemitázásért?
  18. Kötélgyártó 2012. július 11., szerda 12:06
    Félő, hogy a szexőrültet váltó okirathamisítónak "ennyi" nem elég!
  19. reichvik 2012. július 11., szerda 11:59
    A Népszabadság a ballib tábor titkos - dehogy titkos, nyílt vágyait szellőzteti. Súgás Magyarország ellen (hátha leesik egy pár ezüst)
  20. berlali 2012. július 11., szerda 11:56
    kazapapa 2012. július 11., szerda 11:51 ....

    Jól vagy, "kazapapa"? Biztosan jó helyen szólaltál meg?? Biztosan ezt akartad mondani ebben a topikban???
  21. kazapapa 2012. július 11., szerda 11:51
    Lám,lám az LMP megszállta a" Mutyigyárat" alias Közgép elnevezésű közpénzszivattyús nemzeti fekáliát. Vajon erről itt miért nem büszkélkednek? Amikor budai féle mongolidióták vizsgálódnak és vajfodros nyálat köpülve, nyüszítenek az ellopott gempáról,akkor a fülkeforradalmi enyves kezeket miért nem csapkodják ugyanilyen odaadással? Pedig ellenzékben Tejútrendszer utolsó
    bugyráig elhallatszó decibellel,vért hányva óbégattak az efféle komcsi lenyúlásokról. Kányamadár fajták most miért nem zúgolódnak?
  22. gamma 2012. július 11., szerda 11:35
    @fouta 2012. július 11., szerda 10:58

    Nem megy...:-))))) [Most mondd meg ... hát hogyan ölöd el magad ? ....:-)))]
  23. berlali 2012. július 11., szerda 11:33

    fouta 2012. július 11., szerda 10:58
    Arra leszek kíváncsi,ha jön július 17 én az IMF akkor Orbán megy a politikából?Mert ha nem akkor a szavahihetősége nulla!

    Butaságokat beszélsz, "fouta". Erről ennyit.

    Azt viszont nem igen értem - sem a mi politikusaink oldaláról, akik kimondják, de a riportereink oldaláról sem, akik rákérdeznek - miért kell előre "kifecsegni" vagy "kifecsegtetni" a magyar oldal "taktikai és stratégiai" elemeit. Ellenségeink alig várják, hogy bármit is megtudjanak, hogy aztán minél gyorsabban és vehemensebben nekilássanak az ellenlépéseknek. Az elmúlt 2 évben legalább 3-4-szer láthattuk már ezt a "baklövés"-"ellenlépés" párosítást.

    A mostani konkrét "hír"-rel kapcsolatban; ugyan miért lenne az jó, ha a 2/3-os törvényt felváltaná egy egyszerű többséges törvény? Egy 2/3-ban világosan látszik a felelősség, az elkötelezettség, az egy irányba tartás. Egy feles törvény esetében csak az látszik, hogy NINCS egyetértés a dologban. Érdemes lenne ezen elgondolkozni odafent a megfelelő helyeken.
  24. Kanyamadar 2012. július 11., szerda 11:30
    @fouta 2012. július 11., szerda 10:58
    És a népszabóság nevű pártlap "meg nem nevezett kormányzati forrásain" kívül van még valami, ami alátámasztja, hogy ez a kijelentés valaha elhangzott volna?
  25. fouta 2012. július 11., szerda 10:58
    Arra leszek kíváncsi,ha jön július 17 én az IMF akkor Orbán megy a politikából?Mert ha nem akkor a szavahihetősége nulla!
  26. 666666 2012. július 11., szerda 10:35
    "Mégsem kétharmados, hanem csak feles törvény szabályozná az egykulcsos adót."
    Ekkora megegyezési feltételre azonnal küldi az IMF a milliárdokat. ;-)

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS