Gyurcsánynak felelnie kell

BL
Forrás: Hír TV
2012. február 06., hétfő 07:58
Gyurcsány Ferencnek a törvény előtt kell számot adnia arról, miért került titkos záradék a Budapest Airport privatizációs szerződésébe – mondta Budai Gyula vasárnap este a Hír TV Kontraszt című műsorában. Hajnalban a Malév utolsó lízingelt gépe is elszállt Írországba.
Hirdetés

A magyar államnak akár 450 milliárd forintnyi fizetési kötelezettsége is keletkezhet a Malév leállása miatt kieső utasforgalom miatt – miután a Gyurcsány-kormány az állam nevében erre vállalt garanciát a privatizációs szerződésben. A Malév 2007-es privatizációja és 2010-es visszaállamosítása ügyében egyébként már nyomozást indított az ügyészség.

„Gyurcsány Ferencnek erről majd valamilyen formában számot kell adni, hogy miért kellett ezt a titkos záradékot belevenni a Budapest Airport privatizációs szerződésébe, hogy a jelenlegi kormányt 450 milliárdos teher terheli ismételten” – fogalmazott az elszámoltatási kormánybiztos.

Hajnali fél egykor egy tiszteletkör után elstartolt Írországba a nemzeti légitársaság utolsó lízingelt gépe, amelyet a Malév 80-100 dolgozója búcsúztatott. A magyar nemzeti légitársaság február 3-án hajnalban függesztette fel működését, a flottát bérbeadó amerikai lízingcég még aznap elszállította írországi bázisára a flotta nagy részét.

A Kontraszt videóját megtekintheti az alábbi hivatkozásra kattintva.

Hozzászólások

  1. vargahitel 2012. február 07., kedd 13:43
    Úr isten, még mindig itt tartunk. Megmondaná nekem valaki, hogy lehet a Magyarországon lévő légitársaságok mindegyike nyereséges. És a Malév miért ment csődbe, pont MOST? Nem unjátok még GYUUCSÁÁNY a hibás, meg EMUTNYÓCÉV nevezetű szlogeneket.Az a Fityeszes mostani banda amihez nyúl becsődöl. Ébresztő emberek, lassan több lesz a szegény Magyarországon mint Kínában. Ja értem EMUTNYÓCÉV.
  2. Grobert107 2012. február 07., kedd 07:25
    Ez elég fura záradék, ha felszámolom a vállalatot, fizetsz nekem 450 milliárdot. Azért így lehet élni. Bár én azt sem értem, hogyan lehet egy privatizációs szerződésnek titkos záradéka? :O
  3. 2012. február 06., hétfő 22:27
    450 milliárd.vazze,leírni nehéz.Nekem 450 ezrem sincs. Mennyi visszajáték lehet ebben?
  4. tibor 2012. február 06., hétfő 17:26
    reduri

    ez mi?

    mi köze van ennek a Malév pusztulásához
  5. Blackpeter 2012. február 06., hétfő 15:45
    Remélem most sikerül rálépni a frakkjára.Ha ezt is megússza,akkor nagy baj van.Mellesleg a 450 milliárdért ő vállalt felelősséget.Kíváncsi lennék mennyi volt ebben a zsíros kis boltocskában a visszaosztás ennek a jellemes embernek.Annyi kárt okozott,ha ezer élete lenne is kevés volna cserébe a büntiért.
  6. 2012. február 06., hétfő 15:26
    Ez a módszer még az "ánti világból" származik, amikor néhány ezer forint még számított. A népbolt dolgozója lopott, az év során néhány ezer forntnyi árut. A leltár előtt pedig felgyújtotta a milliós értékű kócerájt. Ez van Gyurcsánnyal is. Kiprivatizál innen-onnan valamennyit, aztán felgyújtja az egész országot. Ha kiderül is, hogy bűnös, alig lehet rajta behajtani valamennyit, hiszen már régen nem is az "övé", és az okozott kár töredéke mindaz amit sikerült magának kimenteni. Legfeljebb fenéken lehet rugdosni.
  7. balázs10 2012. február 06., hétfő 15:17
    Nem csak erre, de az elmúlt 8 év minden megmozdulásáért is.Főleg a hazája elleni bűntetteit torolnám meg. Elzárásra, és az ő és családja teljes vagyonelkobzására ítélném A kormány most sem tesz semmit a hazugságai ellen, hiszen nincs egy igaz, valós mondata sem, csak a hazugságai és a rágalmazásai.
  8. tibor 2012. február 06., hétfő 12:42
    rég "felelnie" kellett volna ennek a féregnek

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS