Módosíthatják a bírósági törvényt

WL, LM
MTI
2012. március 16., péntek 18:13
Az Országos Bírói Tanács (OBT) hatáskörébe helyezné az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke igazgatási feladatainak egy részét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvény módosítására tett javaslatában. Álláspontja szerint mindezzel hatékonyabb és átláthatóbb lenne az igazságszolgáltatás működése.
Hirdetés

A parlamentnek pénteken benyújtott előterjesztés szerint – mint az az indoklásában olvasható – az OBT rendelhetné el kivételesen indokolt esetben, hogy a társadalom széles körét érintő vagy a közérdek szempontjából kiemelt jelentőségű ügyeket soron kívül intézzék. A szervezet járulhatna hozzá emellett például ahhoz, hogy a bírák lemondási ideje három hónapnál rövidebb legyen, ugyanígy a bírák nyugállományba helyezése vagy a felső korhatár elérése esetén a tanács dönthetne a felmentési időre vonatkozóan a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejéről. Az OBT adhatna felmentést a bírósági vezető és a vezetése alatt álló szervezeti egységben bíráskodó hozzátartozója közötti összeférhetetlenség esetében is.

Navracsics Tibor emellett további ellenőrzési jogokat adna az OBT-nek, s az OBH elnöke, aki jelenleg Handó Tünde, bizonyos jogosítványait csak a tanács által meghatározott elvek alapján gyakorolhatná. Ez érvényes lenne például arra az esetre, ha a hivatal elnöke a bírói pályázati eljárás során a bírói tanács által felállított rangsortól el akar térni, vagy ha a túlterhelt bíróság helyett az eljárásra más bíróságot jelöl ki.

A miniszter hangsúlyozza, hogy a javaslat az OBT-nek végső soron egyetértési jogot biztosít mind a bírósági vezetői kinevezések, mind a bírói álláspályázatok elbírálásakor arra az esetre, ha az OBH elnöke a véleményező bírói testület által nem támogatott pályázót kívánna kinevezni, illetve a bírói testület által felállított rangsortól el kívánna térni.

A javaslat – ahogyan azt az igazságügy-miniszter a részletes indoklásban kifejti – nyomatékosítja azt az előírást, hogy az OBH elnökét mint a legfőbb igazgatási vezetőt nem illeti meg a jogegységi eljárás indítványozásának joga. Újdonság, hogy a hivatal vezetőjének nemcsak a parlamentben, hanem az Országgyűlés igazságügyekkel foglalkozó bizottságában is be kellene számolnia évente egyszer.

Az OBT függetlenségét erősítené a kormány azzal, hogy a szervezet költségvetését elkülönítetten kellene megjeleníteni az OBH büdzséjében.

Az előterjesztés megerősíti azt az előírást is, amely szerint a bírósági hivatal elnöke kizárólag azok esetében kezdeményezheti a fegyelmi eljárás megindítását, akiknél a munkáltatói jogkört gyakorolja, azaz az általa kinevezett bírósági vezetőket, valamint az OBH-ba beosztott bírákat érintően. A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba.

Figyelembe vették a Velencei Bizottság észrevételeit

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) péntek délutáni közleménye szerint a tárca a Velencei Bizottság észrevételeit figyelembe véve készítette el törvénymódosító javaslatát. Az indítvány célja, hogy „a bírósági törvények pontosításával, kiegészítésével még hatékonyabbá és átláthatóbbá tegye az igazságszolgáltatás működését és annak igazgatását, továbbá a központi igazgatás területén az Országos Bírói Tanácsnak az Országos Bírósági Hivatal elnöke feletti ellenőrzési jogosítványait tovább erősítse” – írták az MTI-hez eljuttatott kommünikében.

Hangsúlyozták ugyanakkor azt is, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadásával az Országgyűlés „a magyar igazságszolgáltatás magas színvonalú, az alaptörvénynek megfelelő, országosan egységes, kiszámítható és időszerű működéséhez szükséges jogi kereteket megteremtette”, a most benyújtott törvényjavaslat pedig e kereteken nem változtat.

Az Európa Tanács égisze alatt tevékenykedő független jogi szakértői testület, a Velencei Bizottság delegációja februárban látogatott Magyarországra, hogy áttekintse három törvény – a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló, illetve az egyházügyi törvény – kérdését. Bővebben>>>

Március 24-én ülnek össze

Tománé Szabó Rita, az OBT elsőként megválasztott elnöke vasárnap az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a tanács március 24-én tartja első ülését, amelyre valamennyi bírói érdek-képviseleti szervezetet meghívják. A 15 tagú, csak bírákból álló testület, amely március 15-én kezdte meg működését, egyszerre ellenőrzi és segíti majd a bírósági igazgatást és gazdálkodást január 1-je óta irányító Országos Bírósági Hivatalt is.

Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Navracsics Tibor biztosjelölti expozéja
Navracsics Tibor biztosjelölti expozéja
<iframe id="videoplayer_109159" src="http://video.mno.hu/embed/109159" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legfrissebb