Munkára és pénzre várnak a Malév pilótái

BL
Forrás: MTI
2012. május 25., péntek 20:46
A Malév 200 pilótájából mintegy 20 százalék tudott leszerződni más társaságokhoz a nemzeti légitársaság februári leállása óta, és csak mintegy 10 százalék azoknak az aránya, akik már repülnek is – mondta el Demeter Csaba, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete, a Hunalpa alelnöke pénteken.
Hirdetés
Mint arról pénteken beszámoltunk, a Malév eladott két Boeing 737-700 típusú repülőgépet a Travel Service cseh magán-légitársaságnak. A cég csődje nem csak a pilótákat érintette érzékenyen, a Budapest Airport is rosszabb eredményekről számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette: a hónap végétől bezárja az 1-es terminált.

Beszámolt arról is, hogy péntekre a Hunalpa és további Malév-szakszervezetek meghívást kaptak a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-től mint a Malév felszámolójától, hogy az első hitelezői gyűlésen vegyenek részt. A megjelent munkavállalókat végül nem engedték be, csak a képviselők vehettek részt a gyűlésen, amelyen azonban konkrétumok – azon túl, hogy a Malévnek nincs vagyona – nem hangzottak el – mondta.

Demeter Csaba szerint a felszámolási eljárás során elcsúsztak a mérlegkészítéssel és a leltár összeállításával, és az alelnök azt is vitatta, hogy a légitársaságnak ne lenne vagyona. Úgy vélte, két komoly vagyonelem is volt: a leánycégek és a slotok (a repülőtereken a járatok közötti résidők). Létezhet olyan pénzügyi konstrukció, amellyel a Malév két leánycégét ki lehetne vásárolni és értékesíteni – mondta. A slotok (résidők) értékesítésének halogatásáért pedig szerinte a fejlesztési tárca is felelős, ahogy a Malév csődjéért és az azóta eltelt 4 hónap hiányzó intézkedéseiért is.

Ezért is sürgette, hogy a munkavállalók, a Bérgarancia Alapból már nem teljesíthető követeléseinek kielégítésében – munkabér, végkielégítés – a tárca is vállaljon szerepet. Emlékeztetett rá, hogy kedden több maléves szakszervezet petíciót adott át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) képviselőjének, amelyben egyebek mellett járandóságaik azonnali kifizetését és azt követelik, hogy a magyar kormány vállaljon felelősséget a több mint kétezer család ellehetetlenítéséért. „Most a választ várjuk a petícióra” – mondta. Az NFM a petíció átvételét követően azt közölte: a Malév munkavállalói megkapják áprilisi bérüket, a levélre pedig hamarosan válaszolnak.

A Malév dolgozóinak áprilisi bérét május 22-én utalták. A bérgarancia-korlátból fakadóan azonban az alap az esedékes havi követeléseket a dolgozók mintegy 85 százalékánál már csak részben tudta fedezni, ennek megfelelően esetükben az eddig ki nem fizetett és ez után esedékes kifizetésekre a Bérgarancia Alapból további forrás nem áll rendelkezésre – fogalmazott a Malév. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a parlament honlapján olvasható aznapi írásbeli válaszában pedig kifejtette, hogy az áprilisi bérek kifizetésén túl további 500 millió forint áll majd rendelkezésre az alapból a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos járandóságok kifizetésére.

Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Magyarország élőben – Nemzeti konzultáció az internetről
Magyarország élőben – Nemzeti konzultáció az internetről
<iframe id="videoplayer_111475" src="http://video.mno.hu/embed/111475" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legfrissebb