Színjáték Szegedi kilépése?

KG
Forrás: Hír TV
2012. július 31., kedd 22:53
Színjátéknak tartja Szegedi Csanád kilépését a Jobbikból az EP-képviselő körüli botrányt kirobbantó Ambrus Zoltán. A párt alelnöke, Novák Előd elismerte, hogy az ügy kirobbanása után azt írta a pártvezetés belső levelezőlistáján: ha korábban tudnak Szegedi származásáról, akkor sem EP-képviselő, sem országos alelnök nem lehetett volna.
Hirdetés
Szegedi Csanád, úgy tűnik, Bokros Lajos eljárását fogja követni az európai parlamenti mandátumát illetően, mivel a jobbikos politikus sem fog lemondani a mandátumáról, hasonlóan az MDF korábbi „nagyágyújához”, aki még egy nyilatkozatot is aláírt. Szegedi korábban arról beszélt, hogy nem barátkozni és mutyizni megy Brüsszelbe.

„Ha nem hazudik, ha nem titkolja el származását, akkor – szép dolog vagy nem, más kérdés – soha nem lett volna sem EP-képviselő, sem alelnök” – ezt írta szó szerint a párt vezetésének Novák Előd alelnök, miután kiderült, a Jobbik EP képviselője, Szegedi Csanád másfél éve értesült zsidó származásáról.

Elemzés

A Hír TV Célpont című műsorának birtokába került elnökségi levelezés szerint Novák azt is szorgalmazta július 23-án keltezett levelében, hogy Szegedit az elnökségi ülésekre se hívják meg.

Hirdetés

Színjáték Szegedi kilépése?
Színjáték Szegedi kilépése?
„Ez egyfajta politikai elemzés, amibe mi is bocsátkozunk, nem csak politikai elemzők, hogy megvizsgáljuk: adott esetben mi lett volna, ha nem titkolja el a származását. És bizony azt gondolom, jó eséllyel például az országos elnökség sem vállalta volna be azt a kommunikációs kockázatot, amit ez az ügy jelent. Hiszen magyarázkodásra kényszerülünk ahelyett, hogy a programunkról tudnánk beszélni” – mondta a Hír TV-nek Novák Előd.

Szegedi hétfőn jelentette be, hogy kilép a pártból. „Én a mai nappal fájó szívvel mindaddig, amíg a helyzetet nem tudom tisztázni, addig lemondok a Jobbik-tagságomról” – mondta telefonon a Hír TV megkeresésére az EP-képviselő.

Csak háttérbe nyomják?

Az ügyet kirobbantó Ambrus Zoltán nem tagja a Jobbiknak, de a radikálisok közt ismert alak. „Szerintem ez az egész csak egy színjáték. Most egy kicsit háttérbe nyomják Csanádot. Most a nagy puszipajtása, Novák Előd ennyire nekiment volna? Ugyan, hagyjuk már! Szerintem csak a kisjobbikosoknak szól ez a történet, hogy na, ennyivel be van fogva a pofátok, örüljetek neki” – mondta a televíziónak Ambrus, aki korábban azt állította, hogy nem csak Szegediről gyűjtöttek adatokat.

Arra a kérdésre, hogy ki lesz a következő, Ambrus így felelt: „Amilyen irányból támadást kapunk, olyan irányba vagyunk kénytelenek ellentámadást végrehajtani”. Azt nem árulta el, kikről rendelkeznek adatokkal, és azt sem, honnan származnak az információik.

Hirdetés

Híradó | Élő adás

Tekintse meg a Hír TV aktuális híreit!

Kövesse adásunkat élőben!

Magyarország élőben különkiadás – Boros Péter
Magyarország élőben különkiadás – Boros Péter
<iframe id="videoplayer_97325" src="http://video.mno.hu/embed/97325" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb | Legfrissebb