Állatkínzás
Téglát akasztottak a nyakába és bedobták a patakba + Videó
|
Mint azt az MNO megírta, az állatkínzást igen, az arról készült fotók, videók megjelenítését nem szankcionálja a magyar Büntető törvénykönyv. Fiatalok ezrei – remélhetőleg nem tíz- vagy százezrei – „élvezhetik” végig az állatok, illetve embertársaik utolsó pillanatait az interneten keresztül. |
A tatai állatközpontban sérült, megkínzott kutyákkal és macskákkal foglalkoznak. A behozott kedvenceket először sokktalanítják. Előfordul, hogy a sebeiket nem is tudják ellátni egy-két napig, mert a szerencsétlenül járt állatok nem hagyják. A kórház vezetője hátborzongató esetekről beszélt a Hír TV-nek. Osvald Attila arról számolt be, az egyik esetben az állat nyakára kötelet kötöttek, arra téglát raktak, és beledobták a patakba. Úgy látja, a gond, hogy a legtöbbször nem igazán jut el a dolog a bírósági szakaszig, de ha el is jut, az sem elrettentő ítélet.
Egy kuvaszt egy hete az oroszlányi Labanc-pataknál akasztottak fel. Azóta másik két kutyával is hasonló módszerrel bántak el ugyanitt. Zsigáné Marosi Éva, a Tappancs Állatotthon vezetője úgy fogalmazott: katasztrófa, hogy felakasztják a kutyákat. „Nem tudjuk, hogy mi lesz ennek a végkimenetele, hogy miért csinálják ezt, szerintem valami csoportos fiatalság, vagy egy-egy fiatal, aki éppen úgy gondolja, ki merem jelenteni azt is, hogy kábítószeresek” – mondta.
MNO vezető hírek
Még egy nokiás doboz is előkerült a BKV dolgozóinak szerdai vonulásos tüntetésén, ahol volt grillcsirke, focimeccs, farostvillamos és persze a Fidesz halállistája.
A Magyar Bankszövetség még nem alakította ki álláspontját a módosító indítványokról.
Megoldódhat a Balaton északi partján zajló vita a járási székhelyek felállításáról.
Harminckét órás kihallgatása után szerda este szabadon távozott Dominique Strauss-Kahn.
Hozzászólások
Először is: a törvény, az törvény, és aki megszegi, azt büntetni kell. A Btk. leírja (hadd ne keressem most meg), hogy az állatkínzás bűncselekmény, sőt utal arra is, amit hétköznapian úgy fogalmazunk meg, hogy aki az állatot kínozza, az emberrel is megteheti. (Amerikai pszichiátriai tanulmányok alapján az összes pszichopata kórelőzményében megtalálható a gyermekkori(!!!) állatkínzás.
Tisztelt III. János Pál (és még Brazovics is)! “Egy nemzet nagysága azzal mérhető , ahogyan az állataival bánik.” (Mahatma Gandhi).
Tudtommal a bíróság nem fontossági sorrendben tárgyalja az ügyeket... Ilyen alapon válóperre sosem kerülne sor, már csak azért sem, mert Gyurcsány hűtlenkezelés-ügyét időtlen időkig húzzák majd. És amíg a Gordon–Hillary kettős a háttérből közreműködik, nyugodtan lehetne lopni-csalni-állatot kínozni, mert ezek kevésbé fontosak, és csak utána kerülnének sorra...
1. életkorukra (ne tessenek megijedni, egyik sem 5-6 éves! mert azok NEM CSINÁLNAK ILYET)
2. származásukra
3. bőrszínökre
4. szülők pozíciójára
5 HOGY FOGYASZTOTT-E DROGOT VAGY SEN
6. HOGY ALKOHOLOS BEFOLÁS ALATT VOLT-E VAGY SEM
7. hogy ő emberi lény- e vagy sem, mert emberi lény ilyet nem csinál.
Ha pedig bebizonyosodik, hogy esetleg elmeállapota miatt, nos arra valók a zárt elmegyógyintézetek!
Új hozzászólás írása