Klopp korainak érzi Woodburn behívóját

Földi Bence, 2017. március 18., szombat 05:30
Mivel a Liverpool walesi tinédzsere örül, az angol csapat német edzője is boldog.
 
Jürgen Klopp öleli Ben Woodburnt a Burnley ellen 2-1-re megnyert, 2017. március 12-i bajnokit követően az Anfielden
Facebook
 

Jürgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője pénteki sajtótájékoztatóján megkérdőjelezte Chris Colemannek, a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának azon döntését, hogy behívta a vb-selejtezőre készülő keretbe Ben Woodburnt – írja a helyi Liverpool Echo.

Amint arról pénteken beszámoltunk, a még mindig csak 17 éves játékos hosszú csatározások végén Anglia helyett Wales színeiben mutatkozhat be felnőtt válogatotti szinten – korábban egyébként a walesi korosztályos csapatokban szerepelt.

„Ben boldog, úgyhogy én is boldog vagyok miatta. Úgy gondolom-e, itt volt már az ideje? Azt hiszem, erre azt mondanám, talán még nem”

– jelentette ki Jürgen Klopp a vasárnapi, Manchester City elleni bajnoki előtti sajtótájékoztatón pénteken.

Megérti, miért válogatták be a legjobb 23 walesi futballista közé, és úgy véli, Woodburn képes lesz kezelni a rá nehezedő nyomást. Mindazonáltal közölte: most már nemcsak a saját, hanem Coleman felelőssége is, hogy Woodburn hogyan fejlődik tovább.

A Spíler TV szpotja a vasárnapi meccs elé:

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása