2013. május 23., Dezső napja

IZI rájder

A bili legyőzte a pelust

Szabados Balázs

2012. július 06., péntek 19:30
Izabel megtette első lépését a szobatisztaság felé, ami mérhetetlen örömmel és büszkeséggel töltötte el atyai szívemet.

A narancssárga csodabili közel fél éve díszíti a fürdőszobánkat, de csemetém eddig csak amolyan játékként tekintett rá. Néha ráült fürdés előtt, megcsapkodta a térdét, aztán büszkén felkiáltott, hogy „kész”, és már távozott is. Köztudott, nem szabad nyomást gyakorolni a gyerekekre a szobatisztasággal kapcsolatban, mert annak hosszú távon negatív következményei lehetnek, ennek megfelelően hat hónapig türelmesen vártuk, hogy az elültetett mag szárba szökkenjen. Izi szerencsére szabálykövető kislány (persze nem mindenben), és jól tudja, hogy nem szabad a vízbe pisilni, kakilni.

Három nappal ezelőtt Anya és lánya együtt fürdött a kádban, mikor Izi egyszer csak felállt, a vízre mutatott, és azt mondta: „Pisi ide nem!” Anikó azt reagálta erre, hogy „nem, ide nem szabad pisilni, de kell pisilned?” Izabel felkurjantott, hogy jó (ezt használja az igen helyett), így Anikó egy laza mozdulattal a kád mellé húzta a közelben lévő bilit, és ráültette a kis hableányt. Persze az előzmények tükrében arra számított, hogy nem fog történni semmi, Izi viszont simán belepisilt, és nagyjából a negyedéig meg is töltötte a műanyag edényt. Ezek után természetesen nagy volt a szülői öröm, de csak szolidan dicsértük meg (állítólag nem szabad ujjongásba kitörni, mert az is megzavarhatja a csemetét), majd lányommal együtt kiöntöttük a bilit a vécébe, és máris mehetett vissza a kádba.

Sosem hittem volna, hogy valaha örülni fogok más pisilésének, de a saját gyermekem kapcsán az ilyen „apró” sikerek is megmelengetik a szívemet. Mert remek érzés, hogy a lányom okos, ügyes, kiegyensúlyozott és szépen fejlődik! Akinek van gyermeke, tudja miről beszélek, akinek nincs, annak azt kívánom, hogy előbb-utóbb legyen, mert a világ valódi csodája van belesűrítve ezekbe az apró emberkékbe, akiknek a tisztasága, bölcsessége számunkra is követendő példa.

Hirdetés

MNO vezető hírek

6

Szerinte még nincs meg az a cáfolhatatlan bizonyíték, amely alapján teljes felelősséggel nyilvánosságra lehetne hozni, hogy kik szivárogtatták ki 2006-os őszödi beszédét. Tovább

15

Hoppál Péter szerint amint újabb hírek kerülnek elő a baloldal körüli problémákról, akkor ők egyből azzal vádaskodnak, hogy „itt valami hárítás van”. Tovább

1

London további támadásoktól tart a szerdai incidens után. A gyilkosok által készített videón az egyik elkövető megesküdött, nem hagyják abba a „küzdelmet”. Tovább

9

A korrupciónak e puha formájában szinte mindenki érintett, ezért a hálapénz rendszerét az orvostársadalom egyedül nem is tudja felszámolni. A Rezidensszövetség elnöke össztársadalmi cselekvést sürget. Tovább