A mazochizmust nem lehet elég korán kezdeni

IZI rájder

A mazochizmust nem lehet elég korán kezdeni

Szabados Balázs

2012. január 03., kedd 14:53

Az már korábban kiderült, hogy lányom zsenge kora ellenére humorérzékkel is rendelkezik, de az igencsak meglepett, mikor szilveszterkor a mazochizmus jeleit véltem felfedezni rajta.

Nyomtatás

Korábban azt hittem, az ember csak kamaszkorában, az élet értelmének keresése közben kezdi el „élvezni” a fájdalmat, a félelmet vagy a rettegést, de 2011 utolsó napján revideálnom kellett ebbéli nézetemet. Anikóval úgy döntöttünk, régi barátainknál töltjük a szilvesztert, Biatorbágyon, ahová Izabelt is magunkkal vittük. Gergőéknek (középiskolai jó barátom) van egy tündéri kisfiuk, meg egy hatéves, leginkább a vizslához hasonlító keverék kutyájuk, akit Rozinak hívnak. Rozál nagyon jó fej, imádja az embereket, ennek megfelelően felugrál rájuk, megnyalogatja őket, és egy óvatlan pillanatban belefészkelődik az ölükbe. Sajnos azonban Izabel fél a kutyáktól, pedig korábban nem történt semmi olyan esemény, ami ezt indokolná. Húgomnál például teljesen érthető volt a hasonló hozzáállás, mert hároméves korában a játszótéren feldöntötte egy bazi nagy dög, ráállt a mellkasára, és belevicsorgott az arcába, viszont Izit korábban semmiféle atrocitás nem érte.

Amikor megérkeztünk a buliba, én direkt a karomba vettem lányomat, hadd akklimatizálódjon, és onnan a magasból még lelkesen „vau-vauzott” Rozi felé, azonban amikor letettem, elkezdte kapkodni a levegőt, és olyan energiával tolatott hátrafelé, hogy majdnem kidöntötte a ház falát. Ekkor megint közbeléptem, és testemmel fedeztem pánikoló gyermekemet, aki azonban érdekes módon nem kezdett el hisztizni, hanem amint Rozi eltávolodott tőle, kimerészkedett a „bunkerből” és elindult a kutya után. Persze ha a vizsla felé fordult, akkor megint elkezdődött a hátrálás, apró sikkantásokkal övezve, és ez a jelenetsor nagyjából 127-szer ismétlődött meg az este folyamán. Én mindig résen voltam, de Rozáltól szerencsére nem kellett félteni Izit, ugyanis az okos blöki ráérzett arra, hogy békén kell hagyni a totyogó mazochistát, és egy idő után tudomást sem vett róla. Anikóval azon filóztunk, mi lehet az oka gyermekünk kettősségének. Egyszerre fél és mérhetetlenül kíváncsi, ilyen dolgot korábban nem tapasztaltunk nála.

Másnap reggel szívmelengető esemény történt, ugyanis Rozi éppen ült a földön, teljes nyugalomban, mikor Izi odament mellé, és bár kissé bátortalanul, de megsimogatta a hátát, miközben felénk villantotta csábos mosolyát. Lányom tehát legyőzte félelmét, a szemünk láttára, és az ilyen pillanatokért bizony érdemes élni.

Címkék

kutya, Izabel, félelem, mazochizmus