Egyre több a pap, viszont a hívők száma csökken

WL
Forrás: MTI
2012. április 10., kedd 11:31
Csökken a hívők, de emelkedik a papok, lelkészek száma Csehországban – derül ki a Právo című baloldali napilap keddi kiadásában közölt összeállításból.

A tíz és fél milliós Csehországban a 2001-es népszámláláskor 3,2 millió ember vallotta magát valamilyen vallási felekezethez tartozónak. A papok fizetése az államnak évente 731 millió koronájába került.

Csehországban 17 vallást ismernek el hivatalosan, s ezek papjait, lelkészeit az állam fizeti. Egy, még 1949-ben elfogadott törvény szerint az egyházak papjainak fizetését az állam állja, amit 1989-ben olyan megállapodással egészítettek ki, miszerint a papok számát nem korlátozzák.

Hirdetés

2001-ben a hívőkről 3480 pap gondoskodott. Tíz évvel később, a 2011-es népszámlálás szerint a hívők száma 1,46 millióra csökkent, ami több mint 50 százalékos visszaesés. Ugyanakkor a papok, lelkészek száma 4869-re emelkedett, akiknek fizetése évi 1,4 milliárd koronájába került az államnak.

A kimutatások szerint leginkább a nagy egyházak híveinek a száma csökken. Míg a római katolikus egyházhoz tartozók száma 2001-ben 2,7 millió volt, addig tavaly már csak 1,1 millió. Ugyanebben az időben a katolikus papok száma 2462-ről 3191-re emelkedett. Hasonló a helyzet más egyházakban is, például a Csehtestvér Evangélikus Egyházban és a Csehszlovák Huszita Egyházban is.

A kis egyházakban a hívek száma alacsony, de mérsékelten emelkedik vagy stagnál. Ugyanakkor éppen ezekben az egyházakban ugrott meg leginkább a papok száma.

A papok havi átlagbére a tavalyi év végén 16 800 korona volt, ami mélyen alatta van a 24 320 koronás országos átlagbérnek.

A hivatalosan elismert vallások mellett még léteznek az úgynevezett bejegyzett vallások, vallási felekezetek. Ha egy vallási felekezet legalább tíz évig be van jegyezve és tíz év után a tagjainak száma meghaladja a tízezret, akkor papjai szintén állami fizetésre jogosultak. Jelenleg 32 bejegyzett vallási felekezet van, ezek közül eddig négy teljesítette az említett feltételeket, s papjait az idei évtől az államnak kell fizetnie. A négy vallási felekezet közül ezt azonban csak három igényli, a negyedik – a jehovisták – elvi okokból elutasították az állami pénzeket – olvasható a Právóban.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Korábbi bejegyzések

MNO vezető hírek

Folytatná győzelmi sorozatát a horvátországi jobbközép ellenzék a vasárnapi helyhatósági választás első fordulójában. Tovább

4

Miben lesz más a választási eljárás és a kampányidőszak? – Ez is kiderült a héten, no meg, hogy újabb béremelés és rezsicsökkentés jön. A trafikok ügye aggasztja a baloldalt, de nem emiatt kell leginkább izgulniuk. Gyűrűznek a Portik Tamáshoz köthető ügyek, és az összefogásnak nyoma sincs. Az MNO heti összefoglalója. Tovább

Érdemes határidőre, május 21. éjfélig beadni az adóbevallást, mert a késők mulasztási bírságot kaphatnak. Tovább

Több mint kétszázötvenezren voltak jelen a római Szent Péter téren és környékén a Ferenc pápa vezette szombat esti pünkösdi virrasztáson. Tovább