Elvehetik Schmitt kisdoktoriját + Videó + Képek

JV, BL, PR, LM
Forrás: Hír TV
2012. március 29., csütörtök 15:20
A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa indítványozza Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonását.
Nyilvánosságra hozta különvéleményét Fluck Ákos. Ebben azt írja: javasolt megvizsgálni az egykori pályázó egyetemi doktori címe visszavonásának lehetőségét és módját, figyelembe véve a közjogi méltóságával együtt járó védettség adta korlátokat. Bővebben>>

Tulassay Tivadar csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, a doktori tanács 22 tagjából 16-an arra szavaztak, hogy javasolják az egyetem szenátusának, vegye el a kisdoktori címet. Az ülésen egyébként csak 18-an voltak jelen. A rektor a döntést nem indokolta. Az ügyben a szenátus  mondja ki a döntő szót.  A Hír TV helyszínen tartózkodó tudósítója délután három órakor azt mondta:a Semmelweis Egyetemen teljes a hírzárlat, a sajtót az egyetem területére sem engedték be. Sajtóértesülések szerint három óra körül kezdődhet a szenátus ülése, amelyen legalább a tagok 60 százalékának meg kell jelennie, és egyszerű többség kell a döntés meghozatalához. A testületnek egyébként 36 tagja van, ebből ketten annak idején részt vettek Schmitt Pál kisdoktori dolgozatának elbírálásában is.

Hirdetés


Tulassay Tivadar a délelőtti sajtótájékoztatón kifejtette: a Schmitt Pál kisdoktori címével kapcsolatos tényfeltáró jelentést szerda reggel Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter illetékesség hiányában felbontás nélkül visszaküldte az egyetemnek. A levél kézhezvételét követően a rektor azonnal kérte az egyetem doktori tanácsának elnökét egy rendkívüli ülés összehívására. A tanács csütörtök reggel 8 órától fél 10-ig ülésezett, és a hozzászólások, viták után úgy határozott: a tényfeltáró bizottság adatait megismerve indítványozza az államfő kisdoktori címének visszavonását.

A bejelentést a Hallgatói Hálózat szerda délután óta az egyetem épületében demonstráló tagjai tapssal, ovációval fogadták. Ezt követően az épületet elhagyták, de a 11 órára az intézmény elé előre bejelentett demonstrációjukat megtartották, mondván: még nem született meg a végső döntés. Ha délután mégis úgy határoz a szenátus, hogy nem vonják vissza az államfő doktori címét, „vannak még más eszközeink, például visszajövünk többen” – tették hozzá.    

Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora a doktori tanács ülését követően
Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora a doktori tanács ülését követően
Fotó: MTI


Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem által felkért testület megállapításainak összefoglalóját az intézmény kedden a honlapján hozta nyilvánosságra. A tényfeltáró bizottság jelentése szerint a doktori eljárás hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának, az egyetem azonban szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben.

A Hallgatói Hálózat tagjai demonstrálnak a Semmelweis Egyetemen
A Hallgatói Hálózat tagjai demonstrálnak a Semmelweis Egyetemen
Fotó: MTI


Schmitt Pál szerdán Szöulban az MTI Hírcentrum tudósítójának azt mondta, nem mond le a köztársasági elnöki tisztségről. Mint közölte, számára a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése „egyfajta elégtétel”.

Az LMP indítványozza, hogy az országgyűlés haladéktalanul indítsa meg Schmitt Pál köztársasági elnökkel szemben az úgynevezett megfosztási eljárást – jelentette be csütörtöki, Karácsony Gergellyel közösen tartott sajtótájékoztatóján Schiffer András. A képviselő arra hivatkozott, hogy az államfő megfosztható a hivatalától, amennyiben elnöki tisztsége során szándékosan törvényt sért. A politikus véleménye szerint amikor Schmitt Pál köztársasági elnökként adott interjúiban fenntartotta azt az állítását, hogy ez a plagizált dolgozat a saját doktori munkája, megsértette a szerzői jogról szóló törvényt. Schiffer András hozzátette, hogy az eljárás megindítását a képviselők egyötöde kérheti. Annak során a parlament kétharmaddal dönt arról, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elé utalja-e az ügyet és végül az Ab megfoszthatja hivatalától a köztársasági elnököt.

A tényfeltáró bizottság jelentése
A tényfeltáró bizottság jelentése
Fotó: MTI
Az országnak a jelenlegi nehéz helyzetében olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki köztiszteletben áll bel- és külföldön egyaránt – közölte a Professzorok Batthyány Körének elnöksége.

Bocsánatkérésre szólít fel a budapesti KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt budapesti elnöke bocsánatkérésre vagy lemondásuk megfontolására szólítja fel azokat a politikusokat, akik az államfő kisdoktorija ügyében „az igazság kiderítése helyett abban ügyködtek, hogyan lehetne eltussolni ezt a botrányt”. Szalma Botond az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a fővárosi elnökség nevében üdvözölte a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának döntését Schmitt Pál doktorija ügyében.

„Elfogadhatatlan, hogy valaki érdemtelenül birtokoljon egy olyan tudományos címet, amelyet neve megkülönböztetésére is használhat” – fogalmazott, hozzátéve: fokozottan igaz ez olyan személyekre, akik magas állami tisztséget töltenek be.

A KDNP budapesti elnöksége ragaszkodik a Fidesz–KDNP választási ígéretének betartásához, amely szerint a jövőben nem lehetnek egyesek és kettesek az országban. „A bűnről ki kell mondani, hogy bűn, a feketéről, hogy fekete, a fehérről, hogy fehér, ezt diktálja a keresztény erkölcs is” – szögezte le Szalma Botond.

Hozzászólások

  1. johannsebastian 2012. március 29., csütörtök 14:58
    Gammának
    Miért is jelent jogosulatlan előnyt? Egész egyszerűen Schmitt a rendszer kegyeltje lett. Ez csak a "lepapírozás" volt. Abban igazad van, hogy attól még élhetett tisztességesen azzal a pozícióval, és dolgozhatott az országért. Nem szeretnék igazságtalan lenni, ezt nincs jogom kétségbe vonni. De most belehazudik a szemembe! Egyébként meg kellene kérdezni a kádári világ igazi áldozatait, és nem azokat, akik mindenféle ösztöndíjjal nyugatnak vehették az irányt. De ez, azt hiszem, messzire vezetne. Valóban nem akarok igazságtalan lenni Schmittel szemben. Tény: a kisdoktori plágium. Az egy másik kérdés, hogy ez még miféle egyéb pozíciókhoz jelentett belépőt.

    Cirbolyának
    Ez sajnos plágium. Nincs mit szépíteni. Mellesleg már akkor is annak számított, ha nem merő formalitásként kezelte volna a kérdést az akkori klientúra. Miként ment ez? A vezérigazgatónak a főmérnök írta a doktori értekezését... és hasonlók.
  2. berlali 2012. március 29., csütörtök 14:32
    Nagyon sok érdekes véleményt lehet itt olvasni. Olyanokat is, amik alapján láthatóan értik a dolgot, olyanokat is, amik csak "politikusak", és olyanokat is, amik kimondottan "gyomorforgatók". A tények alapján teljesen világos, hogy (1) S.P doktori dolgozatának "témavezetője" vétette el az első és legnagyobb hibát; ha ilyen nem volt (?), akkor (2) a kisdoktori benyújtása után az akkori egyetemi tanács (amelyik bizonyos vélemények alapján befogadja a dolgozatot) vétette az első hibát; (3) a szakmaiság tekintetében azonban egyértelműen a két opponens vétette a legnagyobb hibát, hisyen nem voltak "alkalmasak" a dolgozat elbírálására; (4) amikor pedig a kisdoktori dolgozat VÉDÉSÉRA került a sor, akkor a bizottság éppen a szakmai opponensek véleményei és JAVASLATAI alapján hozta meg a döntést. Ez volt a múlt, és láthatóan többen és kisebbet-nagyobbat hibáztak. Ennek lett a végeredménye a mai állapot. SZVSZ a mostani egyetemi doktori tanács a HELYES döntést hozta; a múlt hibáit csak így lehet korrigálni. Persze illene megnevezni a hibásakat is, mert azért ebben az egész "ügyben" Schmitt Pál követte el a legkisebb hibát; ő úgy gondolta (az akkori viszonyok és példák alapján), hogy amit ő csinált az "elegendő" a kisdoktori dolgozathoz. Pedig az még akkor sem volt elegendő. A politika azonban - sajnos - nagyon felfújta a dolgokat, nagyon egyoldalúan közelített az eseményekhez. Több ponton világosan láthatók a pártérdekek szerinti megnyilatkozások. Ez nagyon sajnálatos, de ma ilyen a VILÁG. Mindenhol ilyen. Schmitt Pálnak természetesen NEM KELL LEMONDANIA a jelen pozíciójáról. Őt nem a kisdoktori címe miatt választották meg köztársasági elnöknek. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy a kisdoktori címtől meg kell válnia. Ez így van rendjén. Ez így helyes a többi "kisdoktor" felé, az egész tudományos világ felé, de így helyes az ország szempontjából is. Schmitt Pál jó ember, nagyon jó szakember, remek diplomata, bagyis a funkciójának ellátásához megvannak az adottságai. Örüljön mindenki, hogy a szakmai rész ebben a "viharos dologban" megnyugtatóan rendeződik. És kérjünk meg mindenkit arra, hogy mindig, mindenben ilyen lelkiismeretesen járjanak el a szakemberek.
  3. 2012. március 29., csütörtök 14:23
    Eddig Solymon kivul egy elfogadthato elnok nem volt. A "56os" szar szatocs? A szenilis kollegaknak mindennap bemutatkozo venember? A sportolo OTSH ugynok? Ebben az orszagban tenyleg minden szem kincsre 18 kupac szar jut?
  4. László13 2012. március 29., csütörtök 14:13
    Re: dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:28

    "persze, ha így közelítjük meg a dolgokat, akkor soha senkit ne vonjunk felelősségre semmiért, mert a másik oldal nyilván mártírt csinál belőle."

    Csudákat. Stratégiai, politikai hiba volt az ellenzék részéről, hogy egy tudományetikai ügyből ilyen mértékben politikai hecckampányt csináltak, aminek eredményként már lehet áldozatról beszélni a másik oldalon. Valahogy az indulat erősebb volt a racionális politikai megfontolásnál.
  5. Bobek 2012. március 29., csütörtök 14:08
    @dr_copy_paste: azért mert pl. a pedofília bűncselekmény, ami itt történt az pedig nem az, úgyhogy erősen csúsztatsz..a káder kifejezést biztos hallottad már..az elvtársak többnyire így szerezték ám a pozíciójukat, diplomájukat, címüket, az elmúlt rendszerben..és most hirtelen mindezért Schmitt Pált akarják megbüntetni? azért hogy vigye el ő a balhét?
    és mi van azokkal akik elbírálták akkor ezt a kisdoktorit?
    akkor megfelelt csak most nem?
  6. gazdika01 2012. március 29., csütörtök 14:07
    @gamma!

    Örülök!

    Még két kérdésre válaszolj légy oly szíves:

    1. Ha Te is diplomáztál, méghozzá kétszer, akkor nem tartod felháborítónak, hogy Schmitt úgy lett doktor, hogy kb. 20-ad annyit dolgozott vele, mint Te eggyel?

    2. Rendben, elfogadom azt az elképzelésedet, hogy mindent nézzenek át. Tegyük fel, hogy mondjuk hibát találnak az enyémben (addigra remélem már kettő lesz), meg mondjuk a tieid közül az egyikben, és visszavonja azokat az egyetem! Változik valami? Akkor Schmitt nem plagizált. Ha a diplomák 90%-át visszavonják, akkor Schmitt nem plagizált?
    +1 kérdés: miért véded ennyire Schmitt Pált?

    Megjegyzem, a véleményalkotással megvártam a bizottság döntését, mert nem vagyok kompetens a témában (mondtam, lehet, hogy az enyémben is van hiba), tehát nem előre okoskodtam, a bizottság döntése azonban egyértelmű, plagizálás esete áll fent!
  7. Cirbolya 2012. március 29., csütörtök 14:06
    dr-Copy, ne keverjük a dolgokat. A gyurcsány banda szétlopta, eladósította és tönkretette az országot. A Schmitt Pál pedig felhasznált a kisdoktorijához más emberek által gyűjtött adatokat, amit egyébként szabályosan tett meg, hiszen abban az időben elég volt a disszertáció végén feltüntetni a forrást, és nem kellett minden oldal alján vagy minden szövegrész után ezt megtenni. Egyébként szerintem az egyáltalán nem plágium, hogy számadatokat és elnevezéseket hajszálpontos fordításban idéz egy teljesen konkrét témában. A 2x2=4 felhasználása nem plágium, ahogy az újkori olimpiák története sem változik aszerint, hogy éppen kik dolgozzák fel.
  8. gamma 2012. március 29., csütörtök 14:04
    @johannsebastian 2012. március 29., csütörtök 13:54


    Csak azt magyarázd már meg, hogy miféle jogosulatlan előnyt szerzett másokkal szemben ezzel a tudatlanul megírt - és ostoba módon átengedett - kisdoktorival? Merthogy nem ezért lett közt. elnök, az hétszentség. Valamint, annak idején nem ezért lett NOB alelnök és brüsszeli kiküldött sem.
    Ne rugaszkodjunk már el teljesen a valóságtól a gyűlölet folytán ....
  9. dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:58
    gamma
    2012. március 29., csütörtök 13:53

    Rendben. Akkor mostantól senki nem tehet semmiről. Schmitt maradjon a helyén, mert Gyurcsányt sem ítéltük el...és a lánc soha nem ér majd véget, és akkor engedjünk ki mindenkit a börtönből is, és akkor megkérdezhetitek, hogy miért pont a jobboldallal kezdjük, miért nem a ballal???Ennyi, bal és jobb, ennyi ez az ország, semmi másban nem tudtok gondolkodni. Hagyományos értékek nincsenek, csak amit a bal meg a jobb magáénak vall.
  10. johannsebastian 2012. március 29., csütörtök 13:54
    káté
    Jogos a fiatalok felháborodása, ahogy egyáltalán a felháborodás! Ez plágium volt, és Schmitt jelenidőben hazudott is. Érdemei mellett is haszonélvezője volt az előző rendnek, és e lépésével (plágium) is jogosulatlan előnyt biztosít(ott) magának másokkal szemben. Majd most a kamerák előtt nevetve belehazudik az állampolgárok képébe. Ergo: tkp. megveti őket. Ha ennek a szimbolikus súlyát nem érzi, még alkalmatlanabb a poszt viselésére. Sajnálom, hogy nem érzékelte az alkalmas pillanatokat. Pedig számos ponton lehetőség nyílt volna. Ez így igen szörnyű vég lesz. Nekem pedig megingott a kormányzati politikába vetett bizalmam. Lásd a jelentéshez fűzött első reakciókat, a tömegtájékoztatást... etc. Itt komoly taktikai játék volt a háttérben. Ennek semmi köze ahhoz a nyitott politikához, amire pedig szükségünk lenne. A Magyar Nemzetnek viszont köszönöm, hogy megtörte a hallgatást.
  11. gamma 2012. március 29., csütörtök 13:53
    @dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:45


    Azért van, mert ő és társai sokkal nagyobb és iszonyatosabb bűnöket követtek el és mégsem görbül a hajuk szála sem. És nem ezelőtt 20 évvel (azaz, hát, már akkor is ....de ...) hanem most, a közelmúltban.
    Hát ezért!
  12. dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:45
    Bobek
    2012. március 29., csütörtök 13:36

    Miért, az adócsaló mitől rosszabb? Elmagyaráznád?
    Hogy van az, hogy egyszerű dologról lévén szó, mégis az a vége, hogy mert jobboldali? Miért van az, hogy rögtön előkerül Gyurcsány? Ezért tart itt ez az ország, mert a legalapvetőbb dolgokban sincs egyetértés. Ez az ember csalt, hovatartozástól, nemtől, vallási felekezettől, rassztól függetlenül, és a Magyar Köztársaságot képviselő Személy. Csalt vagy nem csalt? Erre szertnéd nevelni a fiadat, vagy a tisztességre??? Ez legyen a példaképe, vagy ne? Ez az egyetlen kérdés itt.
  13. Kanyamadar 2012. március 29., csütörtök 13:38
    "Tulassay Tivadar csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta, a doktori tanács 22 tagjából 16-an arra szavaztak, hogy javasolják az egyetem szenátusának, vegye el a kisdoktori címet. Az ülésen egyébként csak 18-an voltak jelen. A rektor a döntést nem indokolta. A szenátus délután ül össze, ők mondják ki a döntő szót. "

    Tudja a fene, de valami 1400 oldalas a szakvélemény, ki is jött vagy két napja, elég hülyén veszi ki magát, hogy ezek után "délutánra" döntenek.
    (Akárhogyan is).
  14. Bobek 2012. március 29., csütörtök 13:36
    @dr_copy_paste: azért az adócsalókat és a pedofilokat ne keverjük már ide ez azért erős túlzás..és ha jól emlékszem volt egy pufajkás meg egy szt tiszt miniszterelnökünk is..a "csődös bajnai"-ról meg "elévült feri"-ről nem is beszélve..vagy "árpi bácsi" titokzatos múltjáról..
    akkor most hogy lett mindenki hirtelen ilyen finnyás?
    csak nem azért mert jobboldaliról van szó?
  15. gamma 2012. március 29., csütörtök 13:36
    @dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:32

    Sántít a hasonlat, sőt, féllábú! Mert teljesen más dologról van szó ez esetben és megint más dologról az általad említettben. A sorozatgyilkos nem jelentkezett előzőleg a rendőrségen, hogy ugyan vezessetek már rá, hogy hogyan kövessem el a gyilkosságot.
  16. dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:32
    gamma
    2012. március 29., csütörtök 13:30

    Érdekes hozzáállás, tehát akkor egy sorozatgyilkost ha nem kaptak el, akkor a rendőrség vigye el a balhét, és ülje le az életfogytiglant, a gyikost pedig hagyjuk szaladni.
  17. gamma 2012. március 29., csütörtök 13:32
    @kazapapa 2012. március 29., csütörtök 12:52

    Önnön jellemzőidet ne ruházd másra!!!
  18. dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:30
    káté
    2012. március 29., csütörtök 13:18

    miért? Schmitt Pál mit tett le az asztalra tizeniksz évesen? És ha ezek a fiatalok éppen nem élsportolók tizeniksz évesen, akkor fogják be a szájukat, és véleményük ne legyen??? Ezt nem is értem.
  19. gamma 2012. március 29., csütörtök 13:30
    @gazdika01 2012. március 29., csütörtök 11:58

    Bizony láttam én többet is, bajtárs! Ráadásul kettőt nem csak láttam, hanem el is végeztem. De itt nem erről van szó! Arról, hogy ha így álla a dolog, akkor az igazságnak megfelelően tressék eljárni minden emberrel. A másik pedig: azok vigyék el a balhét, akik valóban hibáztak: akik átegedték akkor azt a dolgozatot. meg még egy rakás hasonlót! Egy hozzászólónak már valahol leírtam: nem a diák írja be az érdemjegyet a naplóba, hanem a tanár!
  20. dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:28
    László13
    2012. március 29., csütörtök 13:25

    persze, ha így közelítjük meg a dolgokat, akkor soha senkit ne vonjunk felelősségre semmiért, mert a másik oldal nyilván mártírt csinál belőle.
  21. László13 2012. március 29., csütörtök 13:25
    dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:16

    Már elkezdődött a mártír gyártás, és ti ebben sokat segítetek a kormánykoalíciónak ...
  22. káté 2012. március 29., csütörtök 13:18
    Ha visszaveszik a kisdoktorit:
    1.Az egyetem saját magát minősíti.
    2.Vizsgálják felül az összes megszerzett kisdoktorit az országban!

    A képen tüntető egyetemisták mit tettek le eddig az ország asztalára? Nem szégyellik magukat?
  23. dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:16
    ...egyébként halkan jegyzem meg, lehet visszasírjuk még Schmitt Pál urat :) inkább nem is akarom tudni, kit jelölnek utódjául, ha arra kerül a sor :)
  24. gazdika01 2012. március 29., csütörtök 13:14
    Tisztelt Lajos Gergely!

    Félre ne értsen, nem azt akarom mondani, hogy az előző kormányok szentek voltak, a rendszerváltás előtti kormányok meg még kevésbé!
    És itt most nem is a Fidesz kormányzásával akarok foglalkozni, pusztán annyit akarok mondani, hogy a Fidesz mindig hangoztatta erkölcsösségét, tisztességét az MSZP-vel szemben. Akkor - ha már ekkora blama megtörtént - egy Fidesz-es, aki ráadásul a köztársaságunk elnöke, miért nem viselkedik legalább a lehetőségekhez képest tisztességesen???

    Ok, a hvg.hu megírta, "nem mondok le, az még kevés ahhoz".
    Fölállt a bizottság, és döntött, hogy plagizált. Ezek után Ön szerint mi a helyes lépés? Ha az lenne az eredmény, hogy nem plagizált, ha a hvg.hu "csak úgy" odaírja, akkor azt mondom, hogy aljas szemétség! De így... már máshol írta, az egész ügy az öszödi böszmeség párja lehet (ott is mi történt? Felháborítóan viselkedett Gyurcsány, le kellett volna mondani, nem tette meg! Már borítékolható is volt, hogy elveszítik a következő választás - persze a Fidesz 2/3-ért még "dolgoztak" egy kicsit...) ha nem reagál a kormánypárt és Schmitt Pál sürgősen!
    Higgye el, minél tovább marad elnök, az annál kellemetlenebb lesz a Fidesznek. Ahogy itt többen megfogalmazták, ez az ügy a régi rendszerre emlékeztet, ahol nem az érdem, hanem az elvtársiasság alapján osztottak címeket!
  25. dr_copy_paste 2012. március 29., csütörtök 13:11
    @Bobek:
    ...persze, lehet. Akkor is lehet kiváló köztársasági elnök vki, ha közben adócsaló, vagy pedofil, miért ne végezheté kiválóan a munkáját közben?
    Clinton is maradhatott... és vajon a simlis témákban miért hivatkozunk oly könnyen mindig a nyugatra, az innovatív dolgokról pedig miért derül ki mindig, hogy az itt nem megvalósítható??? Nem hiszem, hogy követnünk kellene Clinton példáját, főleg nem egy olyan ciklus idején, ahol elméletileg Keresztény eszméket magának valló párt vezeti az országot.
  26. Bobek 2012. március 29., csütörtök 13:01
    Nem igazán értem ezt a nagy hisztit, ha csak nem politikai okból van gerjesztve..Ha vissza kell adni adja vissza, de attól még lehet kitűnő köztársasági elnök..
    Clinton is maradhatott elnök, pedig ő se volt egy szent..:-)
    Viszont a kisdoktorikat tényleg ki kellene vizsgálni visszamenőleg is..
    Nagyon fontos, nagyon érdekes, és mindenképpen tanulságos munka lenne, és csak erősödne tőle a kis demokráciánk..:-)
  27. 2012. március 29., csütörtök 13:00
    Tisztelt gazdika01 !

    Talán egy kicsit visszább mennék az időben, mondjuk úgy az 1989-es évet megelőző időre, vagy még régebbi időre - az 1973-75 év olajválság nem gyúrűzik be - begyürüzött - alaposan, az akkori véleményformálók azóta édesden dagonyáznak a hanyatló, roskadó stb. mocsarában. 2002 és 2010 között ellenzékben nemigen lehetett többet tenni, mint jelenleg, csakhogy ez is sántít, mert az az ellenzék súlyában azért nem azonos a mostanival. A jelenlegi kormány talán most hozzá mert fogni olyasmihez, amihez a "begyürüzés" őta senki nem mert különböző okok miatt. Egyetértek a tényfeltárással is, ha az azonos mércét - európai mércét - alkalmaz a következtetések levonásában.

    Ettől függetlenül További Szép Napot !
  28. Catart 2012. március 29., csütörtök 12:59
    Kedves Satra!
    Vártam mikor veszik már elő, az örök adu ászt "gyurcsányt"...
    Mi köze Fletó kölykének az éppen aktuális "álamfőhöz"? Majd, ha valami tisztséget készül betölteni, akkor példálozzál vele.
    A probléma a következő: a gondolom általad is szeretett országunk legfőbb közjogi méltóságát egy olyan ember tölti be, aki olyan bűncselekményt követett el 1992-ben, amely nemcsak nálunk, hanem a világ minden országában elítélnek. A különbség csupán az, hogy ott, amikor borul a bili szó nélkül (illetve BOCSÁNATOT kérve az őt megválasztóktól!!!) lemondanak.
    Nálunk mi a reakció? "Egy pillanatig se jutott eszembe, hogy lemondjak..."
    És ez nem pártszimpátia és hovatartozás kérdése, hanem a becsületé!
    Aki pedig a bűnöst mosdatja és védi az bűnsegéd...
  29. kazapapa 2012. március 29., csütörtök 12:52
    Meghökkentő ,hogy egyes IQ szerény, vérjobbos ficánkolók ,nagy erőfeszítést tesznek egy jellemtelen tolvaj szerecsen mosdatására. Ez a humanoid portéka már az indulásnál gellert kapott "méltósággal" nyitott, ahogy a bölcs vezír egy képeslapon jelölte posztjára. Aztán a nyelv védelmezőjeként levitézlett nemzet dedikátorának nagy kihívások sorát
    hozta az írott magyar szó. Folyamatos szolgalelkűsége sem emelte olimposzi
    magaslatokba. Ilyen megvetésre alkalmas személy még nem töltötte be a Köztársasági Elnök intézményét. Ha, tovább maszatolnak Plagi felcserrel ,érezhető módon erodálni fog a fidesz rokonszenvezőinek tábora.
  30. motoros 2012. március 29., csütörtök 12:33
    Elnök Úr ,ez sumákum laude munka volt. Húzzon a francba a Sándor Palotából, ha nem képes rá, akkor odamotorozunk is kiverjük onnan!
    Nekünk olyan Elnök kell, akire örömmel és büszkén felnézünk, aki feddhetetlen és hiteles múltjával képviseli az országot!
    Tessék már sportemberhez méltóan vállalni a tettet és méltósággal elviselni nem csak a győzelmet, hanem a vereséget is.

    Széles út, napsütés!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Korábbi bejegyzések

MNO vezető hírek

Érdemes határidőre, május 21. éjfélig beadni az adóbevallást, mert a késők mulasztási bírságot kaphatnak. Tovább

Több mint kétszázötvenezren voltak jelen a római Szent Péter téren és környékén a Ferenc pápa vezette szombat esti pünkösdi virrasztáson. Tovább

6

Politikatörténeti pillanatot írunk, amikor az Orbán-kormányt folyamatosan kritizáló baloldal a kabinet által mindig is favorizált lépést üdvözöl – véli Giró-Szász András. Tovább

Magyarország igyekszik megmutatni képességeit és kapacitásait a nukleáris energia felhasználása területén. Tovább