17 milliós támogatás idősotthon építésére

TT
Forrás: MTI
2012. augusztus 02., csütörtök 06:50
Idősek nappali ellátására alakítottak át egy nem üzemelő, kihasználatlan panziót Tiszafüreden, a megújult épületben 20 idős emberről tudnak gondoskodni.

Juhász-Dobos Zsuzsanna projektmenedzser az MTI-vel azt közölte: az átalakításra a Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulás egy pályázat részeként az Észak-alföldi Operatív Programból 2010-ben kereken 17 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.

A Tisza-tavi városban a nappali ellátás intézménye jelenleg a település szélén működik, a hely távol esik a központtól, tömegközlekedési eszközzel nehezen közelíthető meg az ellátást igénylők számára. Emellett ez az épület egyben idősotthon is, és a helyiségeket a két szolgáltatást igénybe vevők közösen használják – indokolta a beruházás szükségességét a szakember.

Hirdetés

Közbeszerzés segíti az építést

Az üres panzió átépítése a közbeszerzési eljárást követően 2012 májusában kezdődött meg. A 357 négyzetméter alapterületű, akadálymentesített épületrészben társalgót, foglalkoztatótermet, pihenőhelyiséget, melegítőkonyhát, étkezőt, irodát, öltözőket, mosóhelyiséget és vizesblokkokat alakítottak ki. A kivitelezés több mint 15 millió forintba került. A megfelelő színvonalú ellátás érdekében 1,6 millió forintból berendezési tárgyakat, bútorokat és különböző eszközöket vásároltak.

Hirdetés
Hirdetés

Szavazás

Ki lesz az ellenzék jelöltje?

Ön szerint ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2014-ben?








Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS