'48-as zsidó honvédekre emlékeztek

MNO, PL

2010. március 14., 19:58
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc zsidó résztvevőire emlékeztek a Dohány utcai zsinagóga előtt. A szocialista főpolgármester-jelölt szerint a zsidók 162 éve igazi, őszinte hazafiságukról tettek bizonyságot, amikor a több évszázados jogfosztottság után is tudták, ki mellett kell harcolniuk. A Fidesz-KDNP XIII. kerületi frakcióvezető-helyettese, Szabó György szerint a zsidóság – akárcsak 1848-ban – ma is elválaszthatatlan része a magyarságnak, hiszen 20 ezer zsidó honvéd vett részt az 1848/49-es szabadságharc küzdelmeiben.
Hirdetés
Kiemelt rendőri biztosítás mellett emlékeztek a Dohány utcai zsinagóga főterén az 1848-as forradalom és szabadságharc zsidó résztvevőire. A meghívottak között volt az oktatási minisztérium egyházi kapcsolatokért felelős titkárságának vezetője és a budapesti ügyek kormánybiztosa is, aki egyben az MSZP főpolgármester-jelöltje. Talán azért is ünnepelnek kicsit előbb, mert a hétfői napot a politikai pártok egy része a nemzeti összefogás közös ünnepéből a nemzet megosztásának harci aktusává teszi – mondta a szocialista főpolgármester-jelölt. Horváth Csaba szerint március 15-én valamennyi politikai erőnek kitérőt kellene tennie a zsidó szabadságharcosok emléktáblájához.

A szabadságharc zsidó hősei az évszázados kirekesztettség, jogfosztottság után tudták, hogy melyik oldalon kell harcolniuk. 1848-49 világos üzenete mindenkinek, hogy aki ebben az országban él, dolgozik, családot alapít, gyereket nevel, nem más kárára gyarapodik, az nem idegenszívű, az nem hazaáruló és nem hazátlan – mondta Horváth Csaba.

A Fidesz XIII. kerületi frakcióvezető-helyettese emlékeztetett rá, hogy 1848-ban 20 ezer zsidó harcolt a honvédségben. Mint ahogy 162 évvel ezelőtt, most is tisztában vagyunk vele, hogy a bajból való kilábaláshoz változtatnunk kell a jelenlegi állapotokon, mint ahogy akkor is, ma is, a zsidóság szerves és elválaszthatatlan része volt a magyarságnak – mondta Szabó György. A megemlékezés végén elhangzott a káddis az árvákért és a hősi halottakért.

(hírTV)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.

Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.

Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.

Gyér volt a kereslet az aukción

Görögország mozgatta a forintot

Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.

Fülbevaló