800 milliárdot vehet ki a zsebünkből Gyurcsány? + Képek

Kovács András

2012. február 08., szerda 12:33
Egyértelműen hátrányos megállapodást kötött a magyar állam számára a Gyurcsány-kormány 2007-ben a Budapest Airporttal (BA) – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos rámutatott arra, hogy a záradék szerint több mint 800 milliárdos kár érheti az államot.
Hirdetés
Ingerülten tért ki a Lánchíd Rádió kérdései elől a Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés ügyében Veres János. A hanganyagot itt meghallgathatja.

Budai 2011-ben tett feljelentést az ügyészségen a BA privatizációja ügyében, amely kapcsán december 15-én rendeltek el nyomozást, különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés ügyében. Az akkori vizsgálatok szerint a BA privatizációja kapcsán 24 milliárd forintos kár érte az államot – hangsúlyozta Budai. A szerződésben szerepelt, hogy a BA-nak meghatározott utasszám esetén milyen beruházásokat kell végrehajtania. A vagyonkezelői szerződés tartalmazza azt is, ha az utasszám nem éri el az adott számot, akkor vissza kell utalni a fejlesztési pénzeket a vagyonkezelőnek. Ennek kapcsán keletkezett a közel 24 milliárd forintos kár – derült ki Budai ismertetéséből.

1000 milliárdot toltak át

Azt a szerződést, amely a magyar állam kötelezettségeit szabályozza a Malév csődjének az esetében, két évvel később, 2007-ben kötötték. A dokumentumot Zelles Sándor, a KVI elnöke írta alá, a tulajdonosi jogokat az állami vagyonért felelős miniszter, Veres János gyakorolta – mutatott rá Budai. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint az a vélekedés, hogy Veresnek semmiről nem volt tudomása, sok kérdést vet föl. „Ha nem tudott róla, akkor az előző kormánnyal óriási problémák voltak, ha tudott, akkor az előző kormányok közel 1000 milliárdos terhet toltak át a mai kormányra” – fogalmazott.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet


A záradék, amelyet a Malév felszámolása esetére kötöttek, eleve káros az állam érdekeire nézve, mivel kifejezetten a BA-t üzemeltető Hochtief részére nyújt olyan feltételeket, amely a céget kedvező helyzetbe hozza – hangsúlyozta Budai. A szerződésben konkrétan meghatározzák, milyen összegeket kell kifizetnie az államnak a Malév felszámolása esetén – tette hozzá. Az elszámoltatási kormánybiztos ismertetése szerint az összeg két részből áll, egyrészt a senior adósság 90 százalékából, illetve a tőkejuttatás 97 százalékából.

A triónak tudnia kellett erről

A tőkejuttatás 97 százaléka 467 milliárd forint terhet jelent az állam számára, amely egyrészt a részvényes pakett értékesítéséből 60 milliárd és a 75 évre szóló vagyonértékesítési jog 390 milliárdos tételéből áll össze – jelentette be Budai. A senior adósság a Hochtief által beruházásra fölvett hitelekből áll, amely közel 1,5 milliárd euró – tette hozzá. Az elszámoltatási kormánybiztos elmondta, hogy ez a két összeg adja a közel 800 milliárdos adósságot.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
Gyurcsány Ferenc szerint kérdéses, hogy ha volt az államra több százmilliárd forintos fizetési kötelezettséget rakó titkos záradéka a privatizációs szerződésének, az Orbán-kormány azt miért csak a Malév csődje után hozta nyilvánosságra. A volt miniszterelnök szerdai közleményében azt írta: mivel a jelenlegi kabinet két év alatt sem talált megoldást a légitársaság problémáira, a vállalat csődjéért minden felelősség Orbán Viktort és kormányát terheli. (MTI)


Veresnek tudnia kellett, hogy Zelles aláírt egy ilyen dokumentumot – fogalmazott az elszámoltatási biztos. Budai tájékoztatása szerint Bajnai Gordon 2007-től a BA igazgatóságának az elnöke volt, ezért neki is tudnia kellett erről a szerződésről. „Nagyon szomorú lennék, ha sem Gyurcsány Ferenc, sem Veres János, sem Bajnai Gordon nem tudna erről a szerződésről” – fogalmazott.

Újabb feljelentést tesz Budai

Az előző kormány bebizonyította, hogy a külföldi befektetők érdekeit képviselte. Ha az állam érdekeit képviselte volna, akkor ilyen szerződés nem születik meg – hangsúlyozta a politikus. Budai szerint az államérdekek semmibevétele az, hogy olyan kötelezettségeket ró a kormányra, amelynek a forrásait nem lehet megtalálni.

„Eddig azért nem foglalkoztunk ezzel a szerződéssel, mert a Malév felszámolása a múlt héten indult. Tekintettel arra, hogy a felszámolás megindult, így a kitétel hatályba lépett, a BA elleni feljelentést ki fogom egészíteni azzal a kárösszeggel, amely az államot éri a szerződésben szereplő összegekkel, abban az esetben, ha a Hochtief érvényesíteni kívánja ezen jogait” – jelentette be Budai.

Szegénységi bizonyítvány

„Eleget tettem a volt miniszterelnök felszólításának, hogy mutassam be a szerződést, sajnálom, hogy nem tudja, hogyan lehet ekkora összegben felelősséget vállalni. Az előző két kormány szegénységi bizonyítványa, ha nincsenek tisztában azzal, miért vállaltak ilyen méretű kötelezettséget” – hangsúlyozta Budai. Az elszámoltatási kormánybiztos várja a volt miniszterelnök válaszát, ha pedig nem hiszi, hogy ez szerepel a szerződésben, várja az irodájába, ahol megtekintheti a dokumentumot.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet



Hozzászólások

  1. 2012. február 09., csütörtök 20:32
    Hali öreg róka én a vadászoknak szurkolok.Nem jó ha veszett állat vicsorog!! Minél hamarabb ki kell iktatni!!
  2. pityubatyo 2012. február 09., csütörtök 16:19
    Kérdés, hogy 800 millió károkozásért hány év sitt jár a kedvezményezettnek?
  3. Rasdi2 2012. február 09., csütörtök 11:10
    @Tibor DrVuics2012. február 09., csütörtök 06:24

    Itt most nem a kormányzásról van szó, hanem konkrétan a BA privatizációs szerződéséről, valamint a BA-tól teljesen függgetlen MALÉV csődje következtében a BA tulajdonosainak fizetendő kártérítésről. Mivel az a fizetendő kártérítés a BA privatizációs szerződésének "titkos mellékletében" volt, a "titkossága" miatt elképzelhető, hogy a MALÉV, mint a BA-tól teljesen független vállalkozás vezetése arról nem is tudhatott.
  4. 2012. február 09., csütörtök 06:24
    Értem! Nem mi kormányzunk rosszul,hanem az a k*rva Gyurcsány! No,meg a Ferenc Jóska,a Kun Béla meg a Rákosi...
  5. koltoi 2012. február 08., szerda 20:36
    Meg kell vádolni Zelles urat. Aztán (ha dalol) bajnai_veres_qurcsány mind a sittre. A szerződés meg ugye érvénytelen, ha hozzá bűncselekmény kötödik.
  6. gamma 2012. február 08., szerda 18:23
    @ezmiez 2012. február 08., szerda 16:05

    Ne mondd!!! 800 milliárd - amit az adófizetőkkel kell megfizettetni - akár pótadókkal immáron, mert ezt az összeget már képtelen fedezni az ország másként - az neked nem hátrányos? Mégpedig egyértelműen? Hát ez még viccnek is rossz - különösen a beszúrt TITKOS záradék, amivel ez gyönyörűen betett az országnak.
  7. Rasdi2 2012. február 08., szerda 17:57
    @Gandhi_2012. február 08., szerda 15:10

    Minden tiszteletem az Általad említett gyermekorvosé. A baj viszont az, hogy nagyon kevés az ilyen orvos. Én is ismertem hasonlót, de jóval többet az egészen más fajtából.
    A sporttal kapcsolatos véleményedet osztom. (Talán ezért is volt kár egy olimpikon, sportszakembert köztársasági elnöknek tenni.) Nálunk a sport már nem az egészséget szolgálja, hanem cirkusz. De már régi rómaiak megmondták, hogy panem et circenses.
  8. szárnyas 2012. február 08., szerda 17:50
    "800 milliárdot vehet ki a zsebünkből Gyurcsány"
    Akkor egy vesztett háború "csak" a veszteség!!!!
  9. Rasdi2 2012. február 08., szerda 17:49
    @Kukuri2012. február 08., szerda 14:03

    Egy új légitársaság létrehozása a MALÉV-et nem menti meg. Az már egy másik légitársaság. A MALÉV-hez kapcsolódó fizetések alól az új társaság létrehozása nem mentesít. Épp ezért pusztán elvileg: ameddig volt valami remény, hogy a társaság "kihúzható a sz...ból", meg kellett kísérelni. De az biztos, hogy a Ft árfolyamváltozása nagyot lökött a szakadék felé, mivel a MALÉV-nek szinte az összes költsége euroban, USD-ben vagy hasonló pénznemben jelentkezik.
  10. fecske 2012. február 08., szerda 17:48
    @ezmiez 2012. február 08., szerda 16:05
    "de semmit nem tud bizonyítani azügyben hogy ez egyértelműen hátrányos."
    El nem tudom képzelni, hogy hogyan lehetne ez nem hátrányos. Ezt nem lehet úgy csűrni-csavarni, hogy előnyösnek tűnjön az állam számára.
  11. Kanyamadar 2012. február 08., szerda 17:42
    @ezmiez:
    Jó szerecsenmosdató duma - de szerintem bízzuk csak a bíróságra.

    Ámbár a 2006-os első és másodfokú ítéletek összevetése okán az
    sem az igazi - no meg jó lenne még azelőtt sittre vágatni az
    elvtársakat, mielőtt újra választás lesz.
  12. ezmiez 2012. február 08., szerda 17:24
    Kanyamadar 2012. február 08., szerda 17:07
    volt már számtalan ilyen kezdeményezés, egyikből sem lett semmi csak a duma.
    A szocik hamarabb lecsukatták a saját embereiket mint most a kormány őket.
    Abszolút semmi értelme ennek az egész cirkusznak csak figyelemelterelésre jó..
  13. Kanyamadar 2012. február 08., szerda 17:07
    @ezmiez
    "ott van a szerződés a kezében de semmit nem tud bizonyítani azügyben hogy ez egyértelműen hátrányos."

    Ismered a bírót, vagy miről beszélsz?
  14. ezmiez 2012. február 08., szerda 16:05
    gamma 2012. február 08., szerda 15:47
    ott van a szerződés a kezében de semmit nem tud bizonyítani azügyben hogy ez egyértelműen hátrányos.
    Látom szövegértéssel neked is vannak gondjaid..
  15. 2012. február 08., szerda 16:02
    Budait beperelte elqurcsány meg bajnai.
    Biztos ezt a 6.milliót már előlegként akarják befizetni az államkasszába.
  16. gamma 2012. február 08., szerda 15:47
    @basatu 2012. február 08., szerda 13:43

    Ember! Hogy a szövegolvasás nem megy, az hagyján. De a képeket csak felismered talán? Ott vannak a bizonyítékok a kezében, úgy hívják, hogy SZERZŐDÉS!
  17. Kanyamadar 2012. február 08., szerda 15:22
    http://elszamoltatas.kormany.hu/vizsgalati-eredmenyeink

    Itt jegyezném meg, hogy Mr. Domestos (Z.János) ellen 2005-ben indult meg
    a nyomozás és 2011. január 31-én született másodfokú ítélet.
    Talán nem Budain kellene számon kérni, hanem a bíróságokon - de akkor meg
    ugye a bírói fügétlenség miatt lehetne rinyálni.
  18. borsai2 2012. február 08., szerda 15:21
    dodokacsa!a kommented eléggé úgy fest mint aki védi az előző kormányokat de hogy ezt leplezze inkább az aktuálist szidja!!
  19. borsai2 2012. február 08., szerda 15:17
    Kukuri és semmilyen!Ha a dolgok olyan egyszerűek lennének egy elszámoltatás és bizonyítási eljárást illetően,ahogy Ti azt hiszitek akkor óriásit tévedtek.A csalás és a bűntett bebizonyítása évekbe telhet,hacsak nem állítanak fel egy rögtön ítélő bíróságot az érintettek szerepének megítélése érdekében valamint a bűncselekmény bebizonyításáért.Jobb lenne,ha forrófejű,hirtelen indulatok helyett gondolkodnátok és aztán írnátok az mno oldalára.Amúgy egyet értek annyi különbséggel,hogy ezeknek a szarháziaknak nem rácsok mögött,hanem már régen a pokolban lenne a helyük!!!
    Basatu!!Azt még nem hallottad,hogy néha azoknak van a legnagyobb pofájuk és tartanak igényt kártérítésre egy állítólagos becsületsértésért,akik valóbban bűnösök?Ez egy taktika amivel azt sugallják a buta embereknek,hogy nekik van igazuk és hogy Ők aztán mindenbe vétlenek!!A buta ember meg el is hiszi!!
  20. Gandhi_ 2012. február 08., szerda 15:10
    Ja, és az előbbiekhez hozzátenném, hogy a kormány évi kb 24 milliárdot költ a különböző futballakadémiák támogatására (Orbán felcsúti pályája 4 milliárdot pályázott meg).

    ha ezt a 24'000'000'000 Forintot elosztjuk az orvosok számával (12'000), 2'000'000-t kapunk egy főre. Ez az évi 2 millió Forint leosztva havi 166 ezer Forintra jön ki.

    Tehát ha ezt a 24 milliárdot a futballakadémiák támogatása helyett az orvosok fizetésére fordítanák, havi 166 ezerrel növelhetnék az orvosi fizetéseket fejenként!

    Az így kapott havi sok százezer Forintos fizetés miatt az orvosi szakma egyből vonzó lenne a fiatalok számára, az orvosok nyugodtabbak és boldogabbak lennének (ami a betegekre is jó hatással lenne), nem stresszelnének a hiteljükön és nem remegne meg a kezükben a szike.

    Ráadásul lehet, hogy az így nagyobb hatásfokkal egészségessé tett emberek a munkájukkal még több adót is termelnének, mint ez a 24 milliárd.

    Szóval persze, támogassuk a fiatal focistákat, a sport fontos, de azt hiszem a prioritásokat nagyobb körültekintéssel kéne megállapítaniuk "odafönt"!!!
  21. 2012. február 08., szerda 15:08
    Remélem, hogy előbb, vagy utóbb lesz eredménye. Attól azonban tartok, hogy majd ezt is megtámadja az EU, mert szegény Gyurcsánynak álmatlan éjszakákat okozott ez a csúnya Fidesz!
  22. dodokacsa 2012. február 08., szerda 14:53
    Hát ez a Budai már megint nem fér a bőrébe.Eddigi működése vádaskodásokra épült.Feltételezésekre eddig még senkit nem itéltek el.Bár ami késik nem múlik.Többe került az államnak mint amennyi pénzt hozott.De nem ez a lényeg,hanem a megbízatása alapján a fidesz ellenségeit kell erkölcsileg ellehetetlenítenije.Semmi nem tart örökké,mint a kerék,egyszer fent,egyszer lent.Érdekes lesz ha az Ő dolgait veszik majd elő.A fidesz szószólóinak nagy részének is vaj van a fején.
  23. Gandhi_ 2012. február 08., szerda 14:40
    Kedves ismerősöm gyerekorvos.

    Havonta többször osztják be 24 órára ügyelni, ezért külön pénzt nem kap.
    Az ügyelet után kötelezően jár a pihenőidő, amiért pénz sem jár, ugye.

    Viszont a munkaszerződésében benne van, hogy kritikus esetben a pihenőidejében is behívhatják dolgozni, ami minden egyes ügyelet után megtörténik, tehát haza sem mehet, marad még ledolgozni a napi 8 (10-11) órát. Viszont a fizetésben ez pihenőnapnak számít, ezért ezekre a napokra nem kap külön fizetést.

    Napi 2x1,5 órát ingázik, estére ér haza, a vacsora mellett gyakran utánanéz az új eseteknek, fejleszti, képzi magát.
    Adott estekben az újszülött-újraélesztésért is felelős.

    Eddig havi 92 ezer nettót keresett, szerencsére lakáshitele nincs, így éppen kijött belőle. A hálapénzt nem fogadja el, megalázónak érzi. Ő hivatásból és emberszeretetből akar gyógyítani, nem a pénzért.

    Már visszautasított egy angliai álláslehetőséget, ahol havi 1,1 millió Forintot keresett volna. Ő nem akar külföldre menni, mert itthon vannak a szülei, barátai (gyerekei még nincsenek).

    Most, az új adórendszerben, Januárra netto 85 ezer Forint fizetést kapott.

    Hangsúlyozom, egy orvosról van szó! Aki summa cum laude-ra diplomázott, és nem úgy, mint a Schmitt Pál!
    A végletekig hajszolják, miközben életekért felelős, és a legkisebb hibájáért lecsukhatják.

    Havi 85 ezer nettóért!

    Szóval a Gyurcsány mellett a mostani FIDESZ-kormány is meglopja az embereket!!
    (miközben az egykulcsos adó miatt a gazdagabbak, akiknek nincsenek ilyenfajta megélhetési gondjaik, így több adóforintot tarthatnak meg maguknak)

    Bocsánat, de ez kikívánkozott belőlem!
  24. öregróka 2012. február 08., szerda 14:37
    HAJRÁ FLETÓ, NE HAGYD ABBA, MERT IGY BIZTOS A BUKÁSOTOK.ÉS MINDENKINEK AKIK VELETEK SZÖVETKEZNEK
  25. berlali 2012. február 08., szerda 14:29
    Azért elképesztő ám egyesek hozzáállása ezekhez az aljasságokhoz. Ezeknek a címeres jómadaraknak már régen vizsgálati fogságban kellene lenniük. Akik lábbal tiporták az ország érdekeit azoknál a viszonossági alapon lábbal kellene tiporni az ő saját érdekeiket is. Nekik ebben az országban nincs már semmihez joguk. Uraim, ha ilyen hatalmas aljasságok után ezek még szabadlábon maradnak egy ideig, akkor 2014-ben olyan Jobbikos kormány fog itt alakulni, mint a pinty. És én is rájuk fogok szavazni a családom többi tagjával együtt. Tessék már tudomásul venni, hogy mindennek van határa....
  26. semmilyen 2012. február 08., szerda 14:26
    Nos elég volt már ebből a súlytalan feljelentési kormánybiztos tevékenységéből,mert eredménye van egyáltalán a feltárt bűnügyeknek? Semmi! Nos a legegyszerübb Gyurcsány ellen,a 2006.-os rendőr terror. Van valami ebben az ügyben ? Börtönben van már Gyurcsány? Akkor meg minek ez a szemfényvesztés ,és a jelentéktelennek látszó elszámolósdi ?
  27. Kukuri 2012. február 08., szerda 14:03
    Egyre kevésbé hiszem el hogy van felelős kormánya Magyarországnak :-( A hátramutogatáson és a vádaskodásokon kívül mit tett le az asztalra?
    Ha tudták hogy 1000 milliárdot kell fizetni, miért nem mentették meg a Malévot, akár egy új légitársaság létrehozásával!!!!

    Gyurcsány a szakadék felé lökte az országot, a FIDESZ és Orbán Viktor meg asszisztálnak ahhoz hogy beesünk a szakadékba, azért hogy utána azt kiabálhassak, hogy Gyurcsány lökte az országot a szakadék felé!

    Egy ilyen viselkedés az óvodában még belefér, de felelős kormánytól az ember felelős cselekedetek vár el!
  28. tibor 2012. február 08., szerda 13:55
    Clintonné és az amerikai demokrácia majd megmenti - rég a börtönben lenne a helye ennek a svábbogárnak
  29. Rasdi2 2012. február 08., szerda 13:49
    Ez azután "rejtett akna" a javából. Ráadásul az ilyen szerződések megtámadását és érvénytelenítését igen megnehezíti, hogy a szerződés határozza meg milyen jog érvényes rájuk, és vagy nemzetközi választott bíróság vagy valamilyen meghatározott bíróság az illetékes. (Nem tartom valószínűnek, hogy a magyar jog és valamelyik magyar bíróság lenne kikötve a szerződésben.)
  30. franko 2012. február 08., szerda 13:44
    van aki még hisz ennek a Budainak? Azt ne mondja senki, hogy 1 fideszes sem volt abban az igazgatóságban. Mint a Malévnál, kiderült, hogy Varga Mihály és társai is tudtak mindenről. És ha annyira nemzeti a kormányunk, miért kussol most, hogy a Malév becsődölt? Miért nem csinált semmit az elmúlt 2 évben a Malévval? Miért juttatott ezalatt a 2 év alatt szintén milliárdokat a cégnek? Miért nem kezdte meg a pénzügyi helyzet konszolidálását, átalakításokat, hogy ne csődöljön be?
    Könnyű vádaskodni, de amíg nem született bírósági döntés az ügyben, addig csak vádaskodik Budai.
    Ettől függetlenül, ha tényleg milliárdos kárt okoztak és ez bebizonyosodik, verjék el rajtuk a port!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló