Integráció

A cigányok részvétele is nagyon fontos

Lippai Roland

2011. november 07., hétfő 17:30
A konzultációsorozat célja az volt, hogy a felzárkózási és roma stratégia célkitűzései eljussanak minden érintetthez. A Partners Hungary Alapítvány hétfői tájékoztatásából kiderült: nagyon fontos a személyesség az integráció kérdésében.
Hirdetés

A konzultációsorozat célja az volt, hogy az információk eljussanak az érintettekhez; ez lehetne a fő mottója annak a folyamatnak, aminek keretében a Partner Hungary Alapítvány kikérte a civilek és főleg a roma közösség véleményét a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégiával kapcsolatban. A cél az volt, hogy a stratégia nyilvánosságot kapjon, s eljussunk azokhoz, akik eddig is a társadalmi felzárkózás és a romaintegráció területén dolgoztak, s a stratégia megvalósítói lesznek – mondta el hétfői sajtótájékoztatón Deák Éva.

Az alapítvány vezetője azt követően adott tájékoztatást, ahogy vége lett a konzultációsorozatot lezáró konferenciának. A szakember kiemelte: a személyes konzultáció keretében cél volt az, hogy a lehető legtöbb civilt, helyi szervezetet, önkormányzatot, cigányönkormányzatot „be tudjuk kapcsolni a folyamatba”. „Azt gondoljuk, hogy a részvétellel segíthető elő, hogy ezt a nagyon komplex társadalmi ügyet előre tudjuk mozdítani”. Szolnokon, Kaposváron és Miskolcon történtek a személyes konzultációk az online munka mellett. Összesen nyolcvan részvevőt vontak be a folyamatba, s bár civil „akciónak” indult, de „azt láttuk, hogy ez nemcsak a civilek ügye, hanem sokkal szélesebb társadalmi konzultációra van szükség”.

Deák Éva megfogalmazott több javaslatot és észrevételt is. Ezek egyike, hogy „nagyon általános a stratégia, sokkal több konkrétumot kellene megfogalmazni”. A szakember szerint hiányoznak a konkrét elvárások és a célokhoz rendelt források sem látszanak. Mindez bizonytalanságot ébresztett a szakemberekben – tette hozzá a szakember.

A források részben a szociális ellátórendszerben, a közfoglalkoztatási programban – a Start munkaprogramban – és európai uniós forrásokban találhatók – fogalmazott az MNO-nak adott interjújában Balog Zoltán. A felzárkózásért felelős államtitkár többek között beszélt a munka világába történő visszavezetésről, életmód- és szemléletváltásról is.



Az alapítvány egyébként a javaslatokat kanonizálva egy összefoglaló dokumentumba formálta, amit kézhez kapott Ráczné Szabó Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kabinetfőnöke is. Számos javaslat mellett fontosnak tartotta Deák Éva azt is, hogy a romák aktív részvétele, folyamatos bevonása nélkül nem lehet megvalósítani semmilyen stratégiát.

Beszélt arról is, hogy a párbeszéd minden területen nagyon fontos, „a személyesség kihagyhatatlan egy ilyen folyamatból”. Mivel a konzultációra szánt idő nagyon kevés volt, úgy gondoljuk, ami most történik, az egy folyamat kezdete – fogalmazott a szakember. Az elkövetkező időszakban immár nem a véleményeket akarják becsatornázni, hanem „megnézzük, hogy mi történik a stratégiával”. A civilek egyfajta kontrollt gyakorolnak majd a folyamat felett – mondta Deák Éva. Az alapítvány vezetője úgy látja: ez az ügy nem tűr halasztást, a cél az volt a konzultációval is, hogy megerősítse az összetartást a romák között, illetve hogy elősegítse a romák és a nem romák közötti párbeszédet.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
17
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló